Member of Group ›
A fenék próbája az ülés
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A fenék próbája az ülés

 

József Attila szabad-ötleteinek asszociatív jegyzéke „két ülésben” készült, állítólag Gyömrői Edit biztatására. (Bár a pszichológusnő ezt egy ’71-es interjúban egyértelműen tagadta, az analitikus naplóban található konkrét utalások ellenére.)

Épülő Café Racerem optimális üléspozíciójának megtalálása azonban egy ülésben történt és kétségen kívül az én biztatásomra. A legutóbbi alkalommal Sapi csak egy-egy ponton odahegesztett vázzal várt, melyre nemes egyszerűséggel, egymást keresztezve két deszkát vetett.

Egy deszka nem deszka.

Egy deszka nem deszka.

Miután kipróbáltam a „kényelmes”,

rögtönzött nyerget, meg kellett állapítanom, hogy remek az üléspozíció. Persze jellegzetesen görnyedt testtartást kellett felvennem, de ez a Café Racerek közös jellemzője. A lefelé törő sportkormány még nincs készen, így be kellett érnem egy képzeletbeli változatával. Ne cikizzetek, Észak-Finnországban, nevezetesen Ouluban Justin Howard nyerte 2012-ben a 17. léggitár világbajnokságot. Nordic Thunder (Északi Mennydörgés) művésznéven. A 2013-as VB-ig már csak kb. harmincat kell aludni! Make Air Not War!

Addig azonban feltartóztathatatlanul (sz)épül tovább a csibész! Két remek vintage Firestone ZZs 350×18-as gumit rendeltem a North Hants Tyre cégtől, érkezik előre a második féktárcsa, a Pannónia lámpát is beszerezte már Sapi és a „fenékpróba” után (A Mester nem így mondta) a barna, keresztbordázott bőrülés is elkészülhet. A nyereg mögötti jellegzetes versenyidom megszületését szintén nagyon várom, hiszen meghatározóan markáns design elem lesz a motoron. Akárcsak a rajtszámok, melyeknek szintén megtaláltuk már a helyet az ülések alatt. A kérdés már csak az, hogy milyen számmal álljon majd „rajthoz” a BMW a kávézók közötti ádáz versenyeken…

A nyereg hűlt helye.

A nyereg hűlt helye.

BMW R65 Café Racer

BMW R65 Café Racer

BMW R65 Café Racer

BMW R65 Café Racer

A motorépítés első, második, harmadik, negyedik és ötödik fázisa.

Az építés képeit (nagyban és színesben) Flickr csatornánkon találjátok meg.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art