Star Wars – Igen Szpesöl Edisön

Chewie, hazaértünk! – ez a mondat mennyörgött annak a több millió Star Wars fannak a fejében a trailer után nap mint nap a decemberi premierig. Nekem is. Mostanra bátran állíthatom, hogy láttam a hetedik részt – angolul, szinkronosan, kicsiben – nagyban, egyedül, barátokkal és édesapával.
Fontos mindezt megjegyezni, hiszen a Star Wars mára már több nemzedéket karol fel, szereplőgárda és rajongók millióit illetően. Alapvetően mindenki picit másként éli meg, de kifejezetten jó volt látni, ahogy Harrison poénjain felnevet az öregem – mintha a 77-es filmet nézné.

Mostanra biztosan sokan láttátok a filmet, ezért tök nyugodtan, spoilertől NEM mentesen csapunk bele az intergalaktikus lecsóba.

Magamat alapvetően a die-hard rajongók közé sorolom, így elég magasak voltak az elvárásaim az új részt illetően. Első alkalommal mikor megnéztem, felemás érzéseim voltak. Moziban látni a hatalmas sárga betűket a galaxis csillagain óriási élmény volt, ugyanakkor tele volt az Ébredő Erő egy csomó sablonnal.
Kezdve a hatalmas homokbolygóval, ahol egy noname csajból lesz a galaxis autodidakta self-made Erő-bajnoka ( pont mint Luke, vagy Anakin ). A tény, hogy mára a vásznon mindennek ötször nagyobbnak kell lennie, mint az előző filmekben, számomra teljességgel érthetetlen. A Halálcsillag ma már nem elég, az Első Rend instant bolygóporból, űrtörmelékből és Darth Vader megmaradt hajszálaiból összedob egy bolgyó méretű (?) szuperfegyvert, ami mellesleg az adott csillagrendszer napjával táplálkozik.
„Robbantsuk fel, az mindig bejön”- mondta Han Solo és ezzel gyakorlatilag átvágta a Gordiuszi-csomót (egy maroknyi X-Wing szétkaszabolta az IDE LŐJJETEK felirattal ellátott akkucelláit a rosszarcúak bázisának).
A másik orbitális baromság Snoke karaktere és gigantikus hologramja, amiért valószínűleg a StarKiller nyitó bulijáról maradt báltermet alakították át háromszemélyes konferenciateremmé, hogy a Gyűrűk Urából átemeljék Gollum rég elfeledett nagyfaterját ( akit mellesleg ugyanúgy Andy Serkins játszik motion capture módra ).

Andy Serkins motion capture

A fentiek azonban apróságnak tűnnek a körzeti megbízott gonosztevő karaktere mellett. Kylo Ren  az önmarcangoló, akkut agressziótól cseppet sem mentes (fénykardos portörlés a kínzókamrában) Solo- kölyök csak addig igazán kemény számomra, míg le nem veszi a maszkot. Vadert a kifejezéstelen maszk mögötti fel-felsejlő (jó vagy rossz) érzések tették misztikussá. Talán ezt J.J. is érezte és ezért kellett a sorozat talán legerősebb karakterét, Han Solot (másodszor és végleg) jégre tenni. Az apagyilkos jelenet miatt nem csak több millió Solo-rajongó sírta át a premier utáni éjszakát, de garantáltan megutálták a sötét oldalt, amivel végül is bebizonyította Kylo, hogy ő tényleg a nagypapa (Vader) kedvence – persze ettől lesz a következő rész izgis. Hiányozni fogsz Han!

Kylo Ren

A sok triviális hibától eltekintve tényleg jó lett az új Star Wars. Rey és Finn karakterei szerethetőek és tök jól passzolnak a régi motorosok mellé. A felvételek hűen tükrözik a galaxis sokszínűségét és az eredeti trilógia-feelinget. Az Ébredő Erő hasonló, mint a fent említett 77-es Új Remény, egy (remélhetőleg) emlékezetes és epikus hármas első része lehet, amit mi sem bizonyít jobban, mint a mozi pénztáraknál kígyózó sorok és a bevételi rekordokat döntögető számok. Én még biztosan megnézem párszor és tuti, hogy minden egyes alkalommal az alábbi videó példájára fogom dúdolgatni az Imperial Marchot moziból kifelé.

Daisy Ridley – Rey

John Boyega – Finn

Őket nem kell bemutatni.

Pláne.