Member of Group ›
STP – A lépegető roller
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

STP – A lépegető roller

 

Kőrös Ben formatervező lépegető rollerének ötlete önmagában nem újdonság, de a korábban megszületett típusok mindegyike problematikus, mert vagy a hatékonyság, vagy az összecsukhatóság és könnyen hordozhatóság igényének nem felel meg. Az STP ezzel szemben összecsukható, így kényelmesen szállítható tömegközlekedési eszközön, különféle áttételeinek köszönhetően alkalmazkozik a terepviszonyokhoz, kis méretőből és formájából adódóan jóval karakteresebb, mint mondjuk egy összecsukható kerékpár. Az STP koncepciója a MOME formatervező tanszékén készült el diplomamunka keretében.

1

Az STP tervezését alapos közvélemény kutatás előzte meg. Az eredmények azt mutatták, hogy a célcsoportra jellemző lustaság az, ami miatt inkább a tömegközlekedést részesítik előnyben az emberek, jóllehet számtalan problémát felsoroltak, ami miatt ez sem jelent ideális megoldást a közlekedésre. Az STP többek között azért is kapott összecsukható formát, hogy könnyen szállítható legyen, ugyanakkor bármikor kéznél lévő alternatívaként szolgáljon, ha már végleg elegünk lett a dugóban való ücsörgésből.

Az STP karakterét alapvetően a cserélhető, stílusnak megfelelően perszonalizálható deszka-rész határozza meg, mely egyszerre hátsó felfüggesztésként is működik. Külön praktikus tervezési szempont, hogy az STP kormánya, fékrendszere, fékkraja, markolata és stucnija mind kompatibilis az ismert bringás márkák alkatrészeivel, így bármikor könnyen javítható, tuningolható a tárgy.

A közlekedési eszköz minimális erővel a platfromokon lépkedve hajtjató, és mivel az erőkar meglehetősen hosszú, első sorban a közlekedő testúlyát használja fel. Kanyarodáshoz a kormányt nem forgatni, hanem dönteni kell, ez azért fontos, hogy nagy sebesség és az aránylag rövid kormány ellenére is biztonságos legyen a manőver, alacsony sebességnél viszont lazán, egy kézzel is megy a dolog. A fékezést egy kis kerékpáros dobfék oldja meg.

Az STP jelenleg koncepció fázisban van, de reméljük, hamarosan valódi termékként találkozhatunk majd vele az utcákon!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art