Member of Group ›
World Press Photo 2017
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

World Press Photo 2017

Múlt évben, megszakítva a sort (2011201220132014, 2015) nem írtam cikket a bolygónk legnagyobb sajtófotó-pályázatának nyerteseit bemutató vándorkiállításról, a World Press Photo hazai tárlatáról.

Ebben az évben nem szeretnék hasonló hibába esni, ezért ma, blogfolyamunk „filmes napján”, a tegnap a helyszínen tett látogatásomról számolok be. Kezdjük a szikár számokkal. Ebben az évben 126 országból 5.034 fotóriporter pályázott 80.408 (!) fotóval. Múlt évi hűtlenségemért „cserébe”, most először vittem végre fényképezőgépet is, nem csak okostelóval lőttem néhány képet a helyszínen.

Ebben az évben a fődíjat az AP amerikai hírügynökség fotósának, Burhan Özbilicinek a felvétele nyerte el, amely az ankarai orosz nagykövet decemberi meggyilkolásáról készített fotó. Özbilici egyébként tök véletlenül volt a helyszínen, hazafelé ugrott be a fotókiállítás megnyitójára, ahol a nagykövet is beszélt. A gyilkos testőrnek álcázta magát és amikor lelőtte a nagykövetet, a fotós egy oszlop takarásából lőtte a végül WPP fődíjas képet. (A merénylet egyébként nem változtatott semmit a török-orosz kapcsolaton…)

Ha meglátogatjátok a kiállítást, mindenképpen nézzétek meg az emeleten Máté Bence természetfotós remek képeit. Ő volt az, aki 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants című képével elnyerte „Az év természetfotósa” (Wildlife Photographer of the Year) címet.

A kiállítás október 23-án zár be. Én szóltam.

Nyitvatartás

Kedd, szerda, csütörtök és vasárnap: 10.00 – 18.00

Péntek, szombat, valamint október 22-én és 23-án: 10.00-20.00

Belépőjegyek:

Teljes árú belépő: 2100 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas) belépő: 1000 Ft
Családi jegy (1-2 felnőtt, 1-3 gyerek): 4400 Ft

A belépőjeggyel a Néprajzi Múzeum összes kiállítása megtekinthető.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art