Member of Group ›
Képek Francia-Indokínából
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Képek Francia-Indokínából

 

Ahogy a Lego, a Carlsberg és a Bang & Olufsen, úgy az Indokína gyűjtőfogalom (Kambodzsa, Laosz, Maláj félsziget, Mianmar, Thaiföld, Vietnám) is dán „találmány”.

Andersen, Bohr, Hamlet, Kierkegaard és Lars von Trier honfitársaként egy bizonyos Konrad Malte-Brun térképész találta ki ezt az elnevezést Délkelet-Ázsia ezen félszigetére. Szűkebb értelemben gyakran csak a régi francia gyarmatokat (Laosz, Kambodzsa, Vietnám) értik Indokína alatt. (A filmet is javaslom megnézni. Már csak az isteni Catherine Deneuve miatt is. A film és Denevue is begyűjtötte az Oscart érte.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az unalmas „geo-bevezető” után pedig térjünk rá a lényegre, elvégre ma filmes nap van. Sok éve jártam ebben a régióban és induláskor ismét hűtlen voltam a nagy vashoz. Győzött a kényelem és a tükrös Canon helyett a trükkös Olympust tettem be négy objektívvel a táskámba. (Az utazó tárcámmal együtt éppen befért egy Billingham Hadley Smallba.) Ezúttal két héten keresztül, „harci körülmények között” is bizonyíthatott a kis MILC masina.

A 75mm/f1.8 optika villámgyors társnak mutatkozott, mint utcai harcos.

A váz (szenzor) crop faktora miatt 150 mm-esnek (kisfilmes értelemben) megfelelő fix objektív jól teljesített kevés fényben riksáról lőtt képeknél, vagy esti, klasszikus street photography bevetésen. A lassú (f4.8-6.7) 75-300mm (150-600mm) pedig hasznos eszköznek bizonyult a Tonle Sap tavon/folyón portyázó hajóból, illetve az Angkor fölött repülő helikopterből lőtt képeknél. (Lassú az obi és persze mozogtak a járművek, de fény azért volt szerencsére soksoksok.)

Érdekes hozadéka a négyharmados optikák kicsi méretének, hogy jóval diszkrétebben lehet velük fotózni, mint egy feltűnő, fehéren ordibáló (egyébként ügyes marketing), óriás Canon teleobjektívvel.

Ezen az úton jöttem rá, hogy klasszikus utcai portréknál ez mekkora előny. (Amellett, hogy nem szakad le a vállam egy több órás utcai cirkálás után sem.) A következő képek Kambodzsában és Vietnámban készültek. A fotók többsége a fantasztikus Angkor és környékén, a Ha Long öbölben, a Luon barlangnál és a Sung Sot cseppkőbarlangnál, Siem Reapnál, Ho Dong Tiennél, Nha Trangban, Hanoiban és Ho Chi Minh városban (Saigon) készültek. Kb. 350 nagyfelbontású („de” lelkes-amatőr) képet Flickr csatornánk Kambodzsa és Vietnam albumában találtok. Kellemes tallózást kívánok a fotók között!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art