Neandervölgyi vs Kutvölgyi

A következő cikket 12 évvel ezelőtt publikáltam itt először. Holnap van az 55. születésnapom, ezért ezen az íróasztal szegleten, e szöveggel lepem meg magam magam.

Néhány hete egy konferencián Rómában a tanulásról és az alkalmazkodóképességről beszéltem. Elcsépelt és-de-pedig létfontosságú témák ezek. A prezentációm első oldalán azt mutattam be, hogyan lett a Neandervölgyiből Kutvölgyi (hasonlóságok: ódivatú frizura, nagy orr, természetellenes kéztartás, név stb.), illetve arra a fontos tényre hívtam fel a figyelmet, hogy a kőkorszaknak nem azért lett vége, mert elfogyott a kő…

A nevezetes ősembert ábrázoló és a saját portrém összevetését óvatos és udvarias derültség, a kőkorszakra vonatkozó kijelentésemet (bár kétségkívül régen volt) értő helyeslés követte.

Az ebben a témában (a világ ezen fertályán) kikerülhetetlen, hatodik (V.I.) Lenin(nek tulajdonított) idézet (Учиться, учиться и учиться!) után az egyik régi „Did You know?” videóból kivágott három oldalt mutattam be, amely (kissé kiszínezve) a következő felvetéssel indít:

„Napjainkban nebulóinkat olyan hivatások jövőbeni gyakorlására készítjük fel, amelyek sok esetben még nem is léteznek. El kell érnünk, hogy szert tegyenek olyan kompetenciákra és alkalmazkodó hozzáállásra, hogy (esetleg még nem is létező) jövőbeni technológiákkal oldjanak majd meg olyan problémákat, melyek még nem is jelentkeztek.”

Mindez csak első pillantásra tűnik lehetetlen küldetésnek. A jövőben szükséges (akár még nem létező) kompetenciák is csoportokba szedhetőek majd és sok esetben van jelenkori megfelelőjük, gyökerük. Ha valaki digitális és/vagy funkcionális analfabéta és/vagy csak a saját nyelvét beszéli, nehezen fog más nyelven a jövő hardvereivel és software-eivel (melyek a mostaniakra épülnek majd) hiteles és releváns információkhoz jutni, ezért célszerű előrelátás, ha „gőzerővel” taníttatjuk gyermekeinket (is) nyelvekre és az új, digitális világ eszközeinek gyakorlott és kritikus használatára. Többek között.

A változásokra való rugalmas reagálás, az alkalmazkodó- és tanulási képesség jelentősége egyre fontosabbá válik.

Ez már nem az a világ, ahol az egyetemen elméletben megtanultakból meg lehet élni egy életen át. (Eddig sem volt persze elég, csak nem volt ez a tény ennyire „publikus”, illetve nem volt ilyen éles és nemzetközi a verseny határainkon belül is.) A klasszikus formában működő oktatási intézményekben megszerzett tudás elavulásának intenzitása, a világ további rapid változásával párhuzamosan folyamatosan tovább nő.

A kérdés régen eldőlt már, egész életünkben, folyamatosan tanulnunk kell! (LifeLongLearning)

Éljen! Egy lusta embernek ez talán rémisztően hangzik, pedig tanulni roppant izgalmas tevékenység! Legyen szó akár egy új sport, nyelv, vagy az online bankolás módszereinek megtanulásáról, vagy akár arról, hogyan kell a piac megváltozása miatt stratégiát/módszert váltanunk a hivatásunk gyakorlásában. A világ azon emberei pedig, akik bár van lehetőségük, de nem akarnak tanulni (alkalmazkodni), „le- és elmaradnak” majd, mint a tohonya dinoszauruszok, a zsebbevaló borravaló és a némafilm sztárok! Nem olyan hirtelen és külső okból kifolyólag, hanem frusztrálóan lassan és elsősorban a saját hibájukból adódóan. Nyilván ez a réteg majd szörnyű igazságtalanságnak fogja fel ezt a differenciálódást, pedig valójában nem objektív okból következik majd be.

Ha pedig valaki úgy érzi, hogy nincs ideje tanulni (még/már), gondoljon azokra a példamesében szereplő, frusztrált favágókra, akik azért nem élezik meg az életlen és ezért szinte használhatatlan fejszéjüket, mert nincs idejük rá a nehézkes favágásra fordított idő miatt.