Member of Group ›
Учиться, учиться и учиться
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Учиться, учиться и учиться

 

Néhány hete egy konferencián Rómában a tanulásról és az alkalmazkodóképességről beszéltem. Elcsépelt és-de-pedig létfontosságú témák. A prezentációm első oldalán azt mutattam be, hogyan lett a Neandervölgyiből Kutvölgyi (hasonlóságok: ódivatú frizura, nagy orr, természetellenes kéztartás, név stb.), illetve arra a fontos tényre hívtam fel a figyelmet, hogy a kőkorszaknak nem azért lett vége, mert elfogyott a kő… A nevezetes ősembert ábrázoló és a saját portrém összevetését óvatos és udvarias derültség, a kőkorszakra vonatkozó kijelentésemet (bár kétségkívül régen volt) értő helyeslés követte.

Alkalmazkodás

Az ebben a témában kikerülhetetlen, hatodik (V.I.) Lenin(nek tulajdonított) idézet után az egyik régi (3.0) „Did You know?” videóból kivágott három oldalt mutattam be, amely (kissé kiszínezve) a következő felvetéssel indít:

“Napjainkban nebulóinkat olyan hivatások jövőbeni gyakorlására készítjük fel, amelyek sok esetben még nem is léteznek. El kell érnünk, hogy szert tegyenek olyan kompetenciákra és alkalmazkodó hozzáállásra, hogy (esetleg még nem is létező) jövőbeni technológiákkal oldjanak majd meg olyan problémákat, melyek még nem is jelentkeztek.”

Mindez csak első pillantásra tűnik lehetetlen küldetésnek. A jövőben szükséges (akár még nem létező) kompetenciák is csoportokba szedhetőek majd és sok esetben van jelenkori megfelelőjük, gyökerük. Ha valaki digitális analfabéta és/vagy csak a saját nyelvét beszéli, nehezen fog más nyelven a jövő hardvereivel (melyek a mostaniakra épülnek majd) információkhoz jutni, ezért célszerű előrelátás, ha „gőzerővel” taníttatjuk gyermekeinket (is) nyelvekre és az új, digitális világ eszközeinek gyakorlott használatára. (Többek között.)

A változásokra való rugalmas reagálás, az alkalmazkodó- és tanulási képesség jelentősége egyre fontosabbá válik. Ez már nem az a világ, ahol az egyetemen elméletben megtanultakból meg lehet élni egy életen át. (Eddig sem volt persze elég, csak nem volt ez a tény ennyire „publikus”, illetve nem volt ilyen éles és nemzetközi a verseny határainkon belül is.)

A klasszikus formában működő oktatási intézményekben megszerzett tudás elavulásának intenzitása, a világ további rapid változásával párhuzamosan folyamatosan tovább nő. A kérdés eldőlt, egész életünkben, folyamatosan tanulnunk kell! (LifeLong Learning) Éljen! Egy lusta embernek ez talán rémisztően hangzik, pedig tanulni roppant izgalmas tevékenység! Legyen szó akár egy új sport, nyelv, vagy az online bankolás módszereinek megtanulásáról, vagy akár arról, hogyan kell a piac megváltozása miatt stratégiát/módszert váltanunk a hivatásunk gyakorlásában.

A világ azon emberei pedig, akik bár van lehetőségük, de nem akarnak tanulni (alkalmazkodni), “le- és elmaradnak” majd, mint a büszke dinoszauruszok, a zsebbevaló borravaló és a némafilm sztárok! Nem olyan hirtelen és külső okból kifolyólag, hanem frusztrálóan lassan és elsősorban a saját hibájukból adódóan. Nyilván ez a réteg majd szörnyű igazságtalanságnak fogja fel ezt a differenciálódást, pedig valójában nem objektív okból következik majd be.

p.s.

Ha pedig valaki úgy érzi, hogy nincs ideje tanulni (még/már), gondoljon azokra a példamesében szereplő, frusztrált favágókra, akik azért nem élezik meg az életlen és ezért szinte használhatatlan fejszéjüket, mert nincs idejük rá a nehézkes favágásra fordított idő miatt.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás