Jól szeretni

Szokatlannak tűnhet, ha az ember nem gyakorló szülő létére gyermekpszichológia könyvvel kapcsolatban lelkendezik, Vekerdy Tamás sok éve megjelent, Jól szeretni című könyve azonban  fontos olvasmány mindenki számára, legyen gyakorló, jövendőbeli vagy sohanemlesz szülő.

(Petra e cikk első publikálása óta már „gyakorló szülő”, Vekerdy pedig már sajnos nincs köztünk. A szerk.)

Vekerdy könyve szeretetről, toleranciáról, együttélésről, önfeledt szabadságról és játékról szól, mindenkinek. Ráadásul ügyesen mindezt úgy csinálja, hogy az embernek nyomban meg is jön a kedve a gyerekneveléshez.

Dr. Vekerdy Tamás neve nagy valószínűséggel kevesek számára ismeretlen, az aktuális oktatáspolitikai irányok kapcsán egyre gyakrabban halljuk őt felszólalni. Szavaiban, mondataiban a mélységes jóság, igazságosság, tisztelet és tolerancia cseng fel újra meg újra, szelleme olyan őszintén tiszta és természetes, melyen sem politika, sem kritika nem találhat fogást.

Van nekem egy kedvenc könyvem, az a címe, hogy Mindenki tud rajzolni, Barabás Zsófi és Mojzer Zsuzsa képzőművészek rajzolták és szerkesztették azzal a szándékkal, hogy a gyerekek lapról lapra végigrajzolva a történeteket rájöjjenek, hogy a rajz nem könnyű, vagy nehéz, nem szép, vagy csúnya, hanem egyszerűen eszköz és szórakozás, amit jó csinálni. Rajzolás közben történetek születnek, ceruzával a kézben olyan világba léphetünk, ahol bármi megtörténhet, a történetek végtelen lehetőségeiben maximum a fantázia szabhat határt, ami – tudjuk – a gyerekek esetében majd’ végtelen. Vekerdy Tamáshoz a Mindenki tud rajzolni című könyv fülszövegén keresztül kerültem közel, mely így hangzik:

Ezek után pedig ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a kísértésnek, hogy megvegye a szerző remek könyvét a megjelenés másnapján. Hát én nem tudtam hála Istennek, hazaérve pedig majd egy lendületre olvastam el az egészet, és erre bíztatnék minden kedves olvasót is. A Jól Szeretni Vekerdy tapasztalatai alapján, konkrét példákon, szülőkkel való beszélgetéseken és személyes történeteken keresztül halad végig a gyermekpszichológia jellegzetesen problematikus szakaszain, kérdésein, dilemmáin. Mindezt olyan lehengerlő természetességgel, megértéssel és türelemmel teszi, ami nyomban magával ragadja az olvasót. A könyv hangvétele színesen „mesélős”, lendületes és izgalmas, nem tudományoskodó, hanem közérthető, és rendkívül olvasmányos.

Végezetül és kedvcsinálóképpen álljon itt a könyv számomra egyik legkedvesebb idézete:

„Szülőként szorongunk, hogyan fog a gyerekünk a rossz jegyeivel továbbtanulni. De tudnunk kell: ezer kerülőút, vargabetű van! Nem igaz, hogy minden most dől el, és az egész élete ezen múlik! A lényeg ebben az időszakban az óvó, biztonságot adó, bízó, jóhiszemű, intuitív családi háttér. Nem lehet ez a gyerek hülye, ha olyan zseniálisan barkácsol! És tényleg nem is az. A nagy Polányi Mihály óta tudjuk, hogy létezik úgynevezett tacit knowledge, azaz rejtett, személyes, néma – ‘hallgató’ – tudás.

Ezzel a kifejezéssel adott hangot annak a meggyőződésének, hogy mi, emberek ‘többet tudunk, mint amennyiről képesek vagyunk beszélni’. Totál hülyének tűnik, de amikor elkezd, mondjuk, kemencét építeni vagy autót szerelni, rádöbbenünk, hogy zseniális! A kezében van, szokták mondani régebben. És az életben az esetek 80%-ában a tacit knowledge a döntő – nem pedig az, amit fel tudsz mondani másnap leckeként! Erről azonban az iskoláink mit sem tudnak.”