Member of Group ›
10 izgalmas album
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

10 izgalmas album

 

Ugyan az idei indián nyár sokáig kitartott, de túl vagyunk az őszi napéjegyenlőségen és az árnyékok hosszúra nyúlnak a naponként rövidülő nappalokon. 


A nyár kiemelten fontos a zeneiparban. A fesztiválszezon és turnék miatt a legtöbb előadó igyekszik aktív résztvevője lenni a piacnak ebben az időben, így nem csoda, ha a megjelenési dömpingben nem tudtad lekövetni az aktuális albumokat. Épp emiatt most összeszedtünk 10 izgalmas, de méltatlanul elhanyagolt nyári lemezt, amelyeket érdemes újra elővenni a hűvösebb időkben is.

PJ Harvey Inside The Old Year Dying


Műfaj: folk-rock, posztpunk, neofolk
Kiadó: Partisan Records
Megjelenés dátuma: 2023. július 7.

Harvey karrierjét mindig a folyamatos Bowie-szerű önmaga újrafeltalálása jellemezte, és ez az album is egyik legnagyobb fordulat mind szerkezetileg, mind zeneileg az eddigi életművéhez képest. A brit énekes-dalszerző a Orlam című könyvének terjedelmes költeményéből merített ihletet a dalokhoz, melyekben csendes reflexió, töredezettség és kísérteties terepfelvételek találkoznak, létrehozva egy hipnotikus álomvilágot. Az énekesnő hangja (amely egyébként az album legfontosabb hangszere),vagy hátborzongató suttogásban vagy rejtélyes falsettóban szólal meg, a Flood társproducer néhány kísérleti technikájának köszönhetően.

Kulcsdal: 


Protomartyr Formal Growth in the Desert


Műfaj: posztpunk
Kiadó: Domino Recording Company
Megjelenés dátuma: 2023. június 2.

Iggy Pop szerint a legjobb banda jelenleg Amerikában. A detroiti székhelyű banda hatodik nagylemezét a napsütötte Soronan-sivatagban rögzítette, de a dalok továbbra is sötétek és zordak. Azonban van némi nyugati intonáció a zenéjüken, Greg Ahee gitáros és társproducer állítólag spagetti western filmek zenéit hallgatta a felvételi folyamat során. A Let’s Tip the Creator-ban megjelennek a cowboy gitárhangok, az Ennio Morricone-szerű textúrák felidézik a délnyugat pusztaságának kavargó porát. A Protomartyr eddigi legkevésbé cinikus albuma.

Kulcsdal:

Grian Chatten Chaos For The Fly


Műfaj: alternatív rock, Indie folk
Kiadó: Partisan Records
Megjelenés dátuma: 2023. június 30.

A Fontaines DC énekesének szólódebütálása egy teljesen új dimenziót nyit a költészetében. Az albumot átható Leonard Cohen-i introspektív líraiság a mélyben rejtőző érzelmeket tárja fel. A lecsupaszított folk hangszerelés, az albumon hallható dobgépek és a nyüzsgő feszültség még inkább kiemelik Grian karakteres és melankolikus hangját. Rendkívül emberi és megkapó lemez.

Kulcsdal:

John Caroll Kirby Blowout


Műfaj: alternatív/indie, jazz
Kiadó: Stones Throw
Megjelenés dátuma: 2023. június 30.

Mióta Kirby 2022-ben a Stones Throw kiadóhoz szerződött, hat albuma jelent meg és mindegyik csúcsminőség. A Blowout egy olyan Costa Rica-i utazás, ahol az időjárás mindig tökéletes, az italok jéghidegek, az ételek pedig elérhető távolságban vannak az árnyékos nyugágyak mellett. Izgalmas és friss kiadás, amelyben a smooth jazz és az elektronikus funk gazdag textúrái puzzle darabként illeszkednek egymáshoz egy tökéletes nyaralás emlékét kirakva elénk.

Kulcsdal:

Toro Y Moi Sandhills


Műfajok: country, indie
Kiadó: Dead Oceans
Megjelenés dátuma: 2023. augusztus 25.

A Sandhills Toro y Moi (eredeti nevén Chaz Bear) legújabb öt dalból álló EP-je egy ízig vérig COVID-album, amely megörökíti azokat az érzéseket és tapasztalatokat, amelyeket 2020-ban élt át, amikor visszaköltözött a szülővárosába. A lemezt áthatja a nosztalgia és az igazi amerikai életérzés, amely megmutatja a zenész érzelmi utazását és az otthonhoz való kötődését. Az amerikai zenész/énekes/grafikus számos kiadványban különleges és sokféle stílust öltött már magára. Ezúttal egy meglepő poszt-cowboy szerepben tűnik fel, egyetlen akusztikus gitárral a kezében, country zenét játszva, amivel új perspektívába helyezi önmagát. Az EP-hez készített azonos című kisfilm pedig egy vizuális aspektust is ad az anyaghoz.

Kisfilm:

Alchemist/Earl Sweatshirt Voir Dire


Műfaj: hiphop
Kiadó: Gala Music
Megjelenés dátuma: 2023. augusztus 25.

A két hip-hop óriás meglepetés lemeze a nyár egyik igazi szenzációjává vált. A kollaboratív projektjük szokatlan és egyedi, rendhagyó módon kizárólag csak a Gala Music streaming oldalán hallható, és minden dalhoz tartozik egy különleges animáció. Earl és Alchemist közötti működik a kémia, stílusuk természetes módon keveredik- Egy könnyen hallgatható, ugyanakkor érzelmileg mély albumot raktak össze a srácok.

Kulcsdal:

Dominic Fike Sunburn


Műfaj: alternatív rock, pop-rock, hiphop
Kiadó: Columbia
Megjelenés dátuma: 2023. július 7.

Bizonyára sokan az Euphoria című sorozatból Elliot-ként ismerik a zenészt, de kevesen tudják, hogy először 2017 és 2018 között tűnt fel a SoundCloud színtéren. Fike már ebben az időszakban felkeltette több nagy lemezcég figyelmét, és licitharcot robbantott ki közöttük, amelyet végül a Columbia Records nyert meg. A Sunburn című album egy igazi memoár, amely Fike életének különböző pillanatait követi le. A lemez fő témái többek között a szívfájdalom, a megbánás, a függőség, a szerelem, és a féltékenység. Hangszerelésében érezni lehet némi tisztelgést a 2000-es évek nyugati part rágógumi-punk zenéje felé.

Kulcsdal:

Paris Texas MID AIR


Műfaj: hiphop
Kiadó: Paris Texas LLC
Megjelenés dátuma: 2023. július 21.

A kaliforniai duó első teljes hosszúságú lemeze, amelyben merészen feszegetik a műfaji korlátokat: éles rap szövegek, elektropunk, rock riffek, kemény dobok, hiphop ütemek és vibráló szintik. A két elme bátran merít olyan múltbéli zenekarokból, mint a Brockhampton, de a korai Odd Future is felsejlik a stílusukban. A Wim Wenders által ihletett banda remekül állít szembe egymástól eltérő hangzásokat és mind a 16 dal egyaránt lendületes, a különböző stílusok együtthatása egy izgalmas és friss erőt képvisel a kortárs rap szcénában.

Kulcsdal:


Mick Jenkins The Patience


Műfaj: hiphop
Kiadó: RBC Records
Megjelenés dátuma: 2023. augusztus 18.

Minden kreatív és kifejezni vágyó ember egyik legnagyobb kihívása a türelem. A chicagoi rapper az új lemezén arra emlékeztet minket, hogy bíznunk kell a természetes folyamatokban. A jelenlegi dekadens hiphop légkörben Mick Jenkins látásmódja hiánypótló. Jenkins a jazz és a minimalista ütemek együttesében szedi szét nekünk a valóságot. Az alig fél órás anyagon olyanok szerepelnek, mint Freddie Gibbs, Benny The Butcher, JID és Vic Mensa.

Kulcsdal:

Balatorium Balaton Hangjai


Műfaj: ambient, indie folk, nu jazz, electronica
Kiadó: Banana Records
Megjelenés dátuma: 2023. augusztus 2.

A Balatorium egy ökológiai, kulturális eseménysorozat az EKF (Európa Kulturális Fővárosa) Veszprém-Balaton 2023 program keretein belül, amelynek az a fő célja, hogy láthatóvá tegye a tó ökoszisztémáját és felhívja a figyelmet mindarra, hogy a Balaton nem csak lakóövezetként, turisztikai desztinációként, vagy fesztivál-gasztro célponként funkcionál, hanem számos élőlény komplex, sérülékeny élőhelye is. Ennek apropóján készült a Balaton Hangjai című könnyűzenei album. A projekt különlegességét az Analog Balaton által rögzített atmoszférikus hangok, hangminták szolgálják, amelyet a 12 előadó szabadon felhasználhatott. A lemez előadói: Nóvé Soma, Дeva, Jazzbois, Iamyank, Hegedűs Józsi, Wavy, SunMa, Onakom, Wave of Sound, Zalai Richárd, Snailtrip, Mmamt.

Balatorium Sample Pack:

 

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art