Young Majré interjú

A trap szcénából érkező, de emo és alter zenében gyökeredző énekes-dalszerző első EP-jét adta ki Mindenki Majréja címmel, mi pedig ennek alkalmából beszélgettünk vele a karrierjéről, a világlátásáról és persze a sokak által várt EP-ről.

Már három éve működsz szólóban, benne voltál a Holdudvarban is, de sem EP, sem nagylemez nem jelent meg eddig tőled. Ez miért volt?

Ez az első alkalom, hogy egyszerre több dalt jelentetek meg. Ennek főleg az lehet az oka, hogy lassan dolgozom. Sok idő, míg megszületik és olyan állapotba kerül egy dal, hogy nekem igazán tetszeni tudjon. A másik oka, amiért most sem csináltam albumot, és még maradtam az EP formátumnál, az az, hogy az első albumot nagyon nagy durranásnak képzelem el, egyfajta belépőnek.

Ezt a belépést nem érzed, hogy már megcsináltad mondjuk a Tartóssal vagy a Kattossal, amelyk hallgatott számok voltak és jól pörögtek?

Valószínűleg a közönség számára ezek a dalok már belépésnek számítottak, viszont egy albumra úgy tekintek, hogy az egy mélyebb szinten is értelmezendő dolog. Nem csak jó számok egyvelege, hanem egy komoly és komplex művészi munka. Én magamat kritikus zenefogyasztónak írom le és nekem a belépés egy albummal történik. Ha valaki másról van szó, és ha kicsit belehelyezkedek abba a szerepbe, ahogy én zenét hallgatok, és mondjuk azzal szembe helyezem magam, mint előadó, akkor azt érzem, hogy még félek magamtól. Szóval még félnék attól az embertől, aki egyébként zenefogyasztóként én is vagyok.

Tehát jól értem, hogy attól félsz, hogy ha mondjuk külső fülként meghallgatnám az első Majré lemezt, akkor annak nem lenne egy olyan kiforrottsága, amivel te elégedett lennél?

Igen, mert – azt hiszem 2022-ben erről kijelenthetjük –, arra semmi szükség, hogy hangzásban, „műfajilag” egy lemez az nagyon egybefüggő dolog legyen. Viszont kell lennie valamiféle kohéziónak, és ami még fontosabb, amit te is említettél, az a kiforrottság. Az utóbbi időben készülnek új dalok és már jobban hajlok afelé, hogy egy albummá fognak összeállni, de ez még nagyon képlékeny.

A Bólogatók még egy trapes, szövegileg beszólogatós dal volt, azonban az EP-n már sokkalta jobban hallatszódik az emo hatása. Gitáros és érzékenyebb darab. Te hogyan terelődsz zeneileg előre és mi dönti el ezeket a csiszolódásokat?

Szerintem ez a felnövés, amiben az a legfurább, hogy valahogy visszatalálsz a gyermeki önmagadhoz. Ha egy alkotó ember felnő, akkor az én élményeim alapján olyan dolgokat kezd el csinálni, amire gyerekként vágyott. Én gyerekként mindig arra vágytam, hogy több zenésszel, vagy akár egy szál gitárral felálljak egy mikrofonhoz és énekeljek. Úgy érzem, hogy ehhez tértem vissza, vagy szépen lassan térek vissza.

Nyilván a trap meg a hip-hop iránti rajongásom azért hallatszik ezen is. Egy nagyon fontos korszak volt az életemben, viszont csak egy korszak volt és valahogy rá kellett jönnöm, hogy a szocializációm meghatározó korszakában én nem hip-hopot hallgattam és azt hiszem, hogy az határoz meg engem jobban. A hip-hop később érkezett meg, az vonzott benne, hogy nem kellett nagy technikai kihívásokat teljesíteni, hogy rapzenét csináljak. Kellett egy beat, kellett egy jó szöveg, valamennyi ritmusérzék, és akkor azt hittem, hogy ez elég. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy a rapzenéhez ez nem elég, és az, ami kell hozzá, az bennem sosem lesz meg. Úgyhogy ezért kezdtem el az éneklés felé fordulni.

Fotó: Bencze Blanka

Úgy hangzik, mintha most konkrétan kijelentetted volna, hogy szakítottál a hip-hoppal, de mi az, ami szerinted hiányzik belőled a hozzá?

Nyilván mondhatom azt, hogy fehér középosztálybeli gyerek vagyok és ennyi. De azért nagyon sok fehér középosztálybeli gyerek van, akinek jól áll a hip-hop. Szóval inkább az van, hogy nem ez a műfaj az, ami a legmélyebben elindít bennem dolgokat. Nagyon akartam csinálni, főleg mert azt láttam benne, hogy progresszív. Régebben, 2019-ben körülbelül nagyon belém ivódott az a gondolat, hogy a hip-hop az új rock and roll, és igazából mindent le fog söpörni, és csak annak van már létjogosultsága a zenében.

Az volt az érzésem, hogy a zenei sajtóban, a világon, meg a zenei mémoldalakon – ami egy elég meghatározó dologgá kezdett válni akkoriban – az a narratíva, hogy a gitárzene halott. Azt hiszem, ez a gondolkodás elkezdett most visszaszorulni, mert jöttek olyan előadók és produkciók, amelyek megmutatták, hogy lehet még gitárzenét hallgatni, vannak dalok, amiket még meg lehet írni ebben a hangzásbéli környezetben. Ez az egész visszairányított az élő hangszerekhez, hogy fenn kell maradjon a könnyűzenének egy olyan ága, ami nincs kvázi dehumanizálva. És ezt most nem a hip-hoppal szemben fogalmazom meg, hanem úgy általában azzal kapcsolatban, ahogyan ma készülnek a zenék, meg ahogyan én is készítettem dalokat mostanáig.

Fotó: Bencze Blanka

Ez mit jelent számodra?

Arra gondolok, hogy szükség van arra is, amiben ott vannak az emberi mozdulatok és az emberek által játszott zenének a nüanszai, akár hibái. Nem is konzervativitásból mondom ezt, mert egyébként imádom az elektronikus zenét. Egyszerűen úgy érzem, hogy kell legyen valami erőteljesen emberi ebben a világban, ahol minden ilyesmit próbálnak a fősodorban kiirtani, gondolok itt a digitalizációra, a robotizációra.

Úgy érzem, hogy emiatt találtam vissza, mert elkezdett fontos lenni nekem az a gondolat, hogy nem a modernség a kulcsa a dolgoknak, hanem az emberi érzések. Az utóbbi időben ez kezdett el visszairányítani a hangszeres zene felé, de fontos megjegyezni, hogy nem valamivel szemben határozom meg ezt az igényemet, egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy ne szoruljon ki teljesen a klasszikus értelemben vett élőzene. Főleg, hogy manapság már arról vitatkozunk, hogy mesterséges intelligencia írhat-e dalt ember nélkül. Ez technológiai kísérletnek nagyon izgalmas, de nem tudok olyan érveket felsorolni, hogy miért ne lenne káros normalizálni.

Azt nem tudod elképzelni, hogy eltelik negyven év, Young Majré még mindig létezik és mesterséges intelligenciát használ ahhoz, hogy mondjuk tökéletesítsen egy akkordmenetet a zenéjében?

Nem is erről van szó, mert nyilván használok csomó olyan eszközt, ami a tökéletesítésre való, miért ne tenném. Én azt mondom, hogy maga a dal megszületésében ott kell legyen egy embernek a lelke. Lehet a zeneíráshoz bármit használni, de az, hogy egy az egyben mesterséges intelligencia írjon meg egy dalt, az nekem a zene létezésének lényegével szembe megy. Az elektronikus zenében is ott az ember.

Fotó: Bodnár Dávid

Ezen az EP-n alkalmazol először zenekart magad mögött. Mesélsz arról, hogy kik játszanak veled és milyen ezzel a formációval dolgozni?

Ezen az anyagon egy dalban működtek közre a srácok. Közülük is a basszusgitáros, Béres Gábor, meg a billentyűs, Lits Benedek. A Csak Jézus Krisztus jóképűbb nálam (Azt mondják) című dalban játszottak fel szólamokat. Összességében azért jött létre ez a felállás, hogy élőben velük játsszak, és hogy úgy szólaljanak meg a dalaim koncerten, ahogy szerintem egy koncert működik. Az más kérdés, hogy az alkotói folyamatban szeretek egyedül lenni (vagy maximum egy producerrel), de színpadra sokkal jobb csapatban felállni. Amikor elkezdtünk dolgozni a fiúkkal, hamar kiderült, hogy az én zenémbe nagyon illenek ezek a hangszerek, és ezt meg is mutatjuk majd szeptember 8-án Budapest Parkban Dzsúdló előtt.Az lesz az első alkalom, hogy együtt zenélünk majd élőben. Sokszor meg is lep, hogy mennyire jól szól az egész dolog. Ez annak köszönhető, hogy ők tényleg nagyon jó zenészek és nekem igazából csak a saját dolgomat kell csinálni tudván, hogy ők prímán működnek mögöttem.

Amikor hallgattam az EP-t, akkor nekem nagyon midwest emo hatás érzése jött át. Sok mindenre számítottam, amikor elkezdtem hallgatni, de arra nem, hogy tényleg a ’90-es évekbeli amerikai emo zenekarok nyomát fogom visszahallani. Te erre tudatosan játszottál rá, vagy így alakult?

Szerintem is-is. Félig tisztában voltam vele, hogy az emo most nagyon nagy hatással van rám. Azoknak a dallamvilága szerintem most a popzenében is erősen visszaköszön. Nyilván valahol tudtam, hogy ez most hat rám, de összességében szerintem csak azért alakult így, mert nagyon mélyen bennem van. Mégis gyerekkoromban, vagy a felnövésem elején hallgattam ezeket a zenéket és amikor elkezdek írni, akkor ez jön belőlem.

Fotó: Bodnár Dávid

Tehát akkor ez az a fajta visszatalálási folyamat a gyermeki állapotba, amit már mondtál?

Eléggé erről szólt nekem ez az EP, hogy kicsit visszataláljak magamhoz, mint gyerek. Valahol a témája is az, hogy nagyon különböző helyeken és szociokulturális környezetekben éltem, sok alkalommal költöztem. Ebből jön a Mindenki Majréja cím, ez a felnövéstörténet ott van benne. Az, hogy ilyen változatos lett műfajilag, vagy hangzásilag mutatja, hogy mennyi különbözőség van abban az élettörténetben, amit eddig magam mögött tudhatok.

A Főhősben is erőteljes a műfaji és a tematikai keveredés. Ez egy klasszikus slágerszám, amibe behívtad Szlimmyt is rappelni, de ebben te már annyira nem feltétlenül rappelsz.

Igen, azt hiszem, a Főhős a legslágeresebb dal az EP-n, talán az alkalmazkodik a legjobban ahhoz, ami mondjuk ma menőnek számít. Ezen még ott van az emo mellett a trap hatása is, de például a gitártéma az én fülemnek már surf-indie. Minden keveredik igazából, amit el tudsz képzelni, nem is különösebben fontos hogy definiáljuk, mert beletörik a bicskánk, ahogy ma már a mainstream zene 80 százalékára is jellemző ez.

Ahogy a szövegeket hallgattam úgy éreztem, hogy az EP-t áthatja egyfajta keresgélés, hogy mit jelent embernek lenni, egy társadalomban és a világban élni. A Főhős klipjében is valami ilyesmi játszódik le azzal, hogy saját magadat kergeted két különböző karakterben és mindig egy kartonbábut találsz a másik helyén mindaddig, amíg meg nem történik a csattanó.

Abszolút erről van szó. Egy nagy identitászavar az egész EP. Már talán kicsit jövök ki ebből, látom az utamat valamennyire, de amikor ez született, ebben az elmúlt két évben, ez nagyon durván egy identitáskeresési időszak volt. Zeneileg és emberileg is. Ki vagyok én, mit tartok én értékesnek, hogyan akarok funkcionálni az emberi kapcsolatokban? Ezek a kérdések ott vannak benne. Másrészről meg az is, hogy milyen zenét szeretek írni, milyet hallgatnék, hogyan akarok én szöveget írni? Ezeket a kérdéseket teszi fel nekem a sorok között ez a pár dal és azért sem született végül album, mert ahhoz, hogy egy albumot elkészíts, úgy érzem, hogy ezeknek a kérdéseknek legalább a felére tudnod kellene a választ.

A Dzsúdlóval közös 21-ben, és a Kockásabrosz legelején is az öregedés motívuma jelenik meg, ami azért furcsa, mert mindössze 24 éves vagy. Sokat foglalkoztat ez a téma?

Igen, hát ebben az van benne, hogy Marcival talán a legmélyebb közös témánk volt. Azért lett a közös dalnak is a fő motívuma a felnövés, mert, egyrészt együtt töltöttük a fiatalságunk nagy részét és együtt kezdtük el érezni azt, hogy bizonyos dolgokhoz már „túl öregek vagyunk”. Illetve hogy 18 éves korunktól kezdve lényegében önfenntartók voltunk (némi szülői segítséggel), nagyrészt a saját munkánkból éltünk, az egyetem mellett dolgoztunk és valahogy ez volt a legfontosabb alapélménye annak, ahogy éltünk… hogy felnövünk és dolgozni kell, bulizunk hajnalig, de reggel menni kell dolgozni… Ez az érzés, hogy mi van, hogyha életem végéig most már csak ez lesz. Felkelek, dolgozom, hazamegyek, csinálok vacsorát, alszom…

Kiégés közeli állapotban vagy?

Egyedül vagyok ezzel? Nem akarok generációs lámpaoszlop lenni, ha mondhatom így, de nem ezt érzi mindenki? Főleg azok, akik nem tehetik meg, hogy a fiatalságukat végigutazzák, mert nincs rá pénzük. Itt a social media, folyamatos impulzusok és információ dömping éri az embert. Szar érzés, hogy 40 órában dolgozom, pedig sok kortársam még mindig a szülei pénzén utazik a világban. Nincs ebben semmi sértettség, az már elmúlt mostanra, de ez egy fontos tényező az életemben. Legalább ennyire kimerítő még a társadalmi mobilitás is. Én Erdélyben születtem, ott volt egy kulturális miliő, ami miután átköltöztünk Magyarországra, elkezdett távolinak tűnni. Aztán ahogy Magyarországon faluból városba költöztem, akkor az kezdett el megint távolinak tűnni.

Iszonyat fárasztó úgy élni, hogy ne veszítsd el önmagad. Kimerítő azon dolgozni, hogy a körülötted lévők ne érezzék azt, hogy már nem akarsz az az ember lenni, akit nekik te jelentesz. Ráadásul előtör belőlem a nihil érzése, hogy egy olyan világban élünk, ahol igazán ki kéne használni minden pillanatot arra, hogy jól érezzem magam. Az élet végtelensége nagyon távolinak tűnik mostanra.

Ez az élet végtelensége tudat évről évre sérül, mert először jön egy világjárvány, majd egy atombomba fenyegetéssel bíró háború a szomszédban. Ilyenkor tényleg fel lehet venni egy nihilista mindsetet, hogy nem tudjuk mi történhet történhet holnap, mert tényleg nem tudjuk, mi történhet holnap.

Nagyon kellemetlen egy ilyen globális környezetben bemenni és értéket teremteni a munkahelyeden úgy, hogy a munkádnak végső soron az a legfontosabb célja, hogy a következő évben nagyobb árbevételt termeljen a munkaadód. Persze szeretem, amit csinálok, jó emberekkel dolgozom, inkább a végcél aggaszt, olyan üresnek érzem tőle magamat. De hát mindenki ezt csinálja, a legtöbben egy életen át, csak kicsit az az érzés válik általánossá, hogy az ebből folyó személyes javakat alig lesz alkalmunk kihasználni.

A Mit akarsz?-ról azt mondtad, hogy elvihetted volna egy nagyon sadboy irányba. Szerintem eleve egy nagyon sadboy irányban van, milyen lehetett volna még?

Arra gondoltam, hogy lehetett volna egy három perces sadboy-dal. Azt éreztük együtt Dáviddal a produceremmel, hogy úgy nagyon semmilyen lenne, ha a végén nem lenne az a zúzda, ami, hogy úgy mondjam, kellemesen indokolatlan a dalban.

Amúgy szeretnél többet „rockolni” a jövőben?

Ha hallani fogod az élő verziókat, akkor tudni fogod erre a választ. Egyébként igen. Szeretnék a későbbiekben olyan dalokat is írni, amikre meg lehet mozdulni, vagy lehet kicsit veretni.

A Rozsda, ami még 2021-ben jelent meg, viszont eléggé kilóg erről az EP-ről hangzásvilágában, Miért került fel mégis?

Azért, mert azt gondolom, hogy egy dalom sem öregszik olyan jól, mint a Rozsda. Ez az a trekk, amit idővel egyre jobbnak és nem gyengébbnek hallok. Úgy éreztem, hogy amikor először kijött, akkor nem kapta meg a megfelelő körítést. Ami a zeneiséget illeti, az volt bennem, hogy igazából ezen az EP-n bármit lehet. Mivel nem egy album, és nem egy nagyon kohezív dolog, ezért úgy éreztem nagy baj nem lesz belőle,  ha van még rajta egy olyan szám amely nem egy időben készült a többivel. Emellett, ha mégis akarok valamilyen koncepciós magyarázatot adni: volt a fejemben egy ív, hogy az EP fényesebb hangulatból indul a sötétebb, éjszakai felé, és a hajnallal érkezik meg a legvégén a Jézussal. A Rozsda erősen éjszakai esőben hazabuszozós zene, ami ráillett erre az ívre a fejemben.

A Jézusos talán az eddigi legakusztikusabb, legvisszafogottabb számod és ezt ugye zenekarral dolgoztátok meg. Ez a folyamat nálad hogy jött le, hogy most nem egyedül vagy a szobádban, és beateket raksz össze vagy gitározgatsz, hanem egy próbateremben vagy zenekarral?

Igen, a próbateremben vettük fel egyébként a végleges verziót. Nagyon jó volt, mert egy isteni fuvallatnak éreztem, amikor a dalnak megszületettek az első kis dallamrészei, szövegrészei. Egy szál gitárral írtam, ugyanúgy a szobában. Tehát nem az volt, hogy átküldözgettem részleteket, hanem tényleg elejétől a végéig megírtam egy dalt, bevittem, felvettük, a többi hangszer pedig kiegészítésképpen jött rá utána. Akkor éreztem először valami olyasmit, hogy dalszerzőként kezdek kifejlődni.

Egyébként visszagondolva mondjuk az olyan dalra, mint a Bólogatók, azzal, hogy tudsz ma azonosulni? Mert az még egy vagányabb, beszólogatós darab.

A beszólogatósságával nincs bajom egyébként. Én nem mondtam le arról, hogy írjak olyan dalszöveget, amiben mondjuk kicsit csipkelődő vagy odaszólogatós a beszédmód, inkább zeneileg nem tudok azonosulni vele. Így visszatekintve technikailag nem tartom rossznak egyébként, főleg az alap meg a keverés miatt, de látszik, hogy ez inkább egy játék volt számomra. A Mindenki Majréja EP egy fontos mérföldkő, mert a korai Majré-éra végeként tekintek rá. Amellett, hogy ráállított egy új sínre, egy lezárása is ennek az egész időszaknak, amely az ilyen félig komoly zenélésnek az időszaka volt.   Mostantól szeretném egy kicsit még komolyabban venni ezt az egészet.

Young Majré a Budapest Parkban fogja bemutatni a Mindenki Majréja EP-t Dzsúdló koncertje előtt, amire IDE kattintva tudtok jegyet venni. Az EP-t IDE kattintva hallgathatjátok végig.