Member of Group ›
F. Kovács Attila a Kieselbach Galériában
Szerdánként a design „titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.

F. Kovács Attila a Kieselbach Galériában

 

Építészként indult Makovecz Imre tanítványaként, de filmdíszletek tervezésével tett szert hírnévre a 80-as években (pl. a Bódy Gábor által rendezett Psyché) F. Kovács Attila – ATTILAFK – sokoldalú, kreatív tervezőművész, aki a 70-es évek óta több művészeti ágban is maradandót alkotott itthon és nemzetközi színtéren egyaránt.

F. Kovács Attila egyik vasképével, 1987 (archív fotó) © ATTILAFK

Több évtizedes díszlettervezői pályafutása alatt – többek között – olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sándor Pál (Szerencsés Dániel), Enyedi Ildikó (A bűvös vadász) vagy Szabó István (pl. Napfény íze).

Építészként azt gondoltam, hogy ha egy korlát elindul valahonnan, akkor meg is kell érkeznie – díszlettervezőként megtanultam, hogy el is fogyhat középen, eltűnhet a sötétben, belepheti a köd, akár megeheti a rozsda…” – mondta egy interjúban.

A rendszerváltás idején sikeres képzőművésszé is vált; a Műcsarnok mellett Berlinben, Szöulban, Chicagóban és New Yorkban is kiállított. Majd a 90-es évektől kezdve dizájnerként is ismertté vált a neve: nemzetközi hírű konceptdesign bútorkollekciókat tervezett és állított ki Londonban Megyesi Zsuzsával. Az enteriőrök, éttermek és bárok mellett olyan nagy jelentőségű történelmi múzeumok kialakítását álmodta meg, mint a Terror Háza vagy a Sorsok Háza, előbbiért 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Stílusának legjellemzőbb jegyei a lehengerlően drámai összhatás, a meglepően váratlan térhasználat, az indusztriális fémfelületek, a rendszeresen visszatérő szimmetrikus rendezés, a talált történeti (mű)tárgyak, relikviák beemelése és a fel-felbukkanó misztikus szimbolizmus.

F. Kovács Attila: Tanktér felülnézetből, Terror Háza Múzeum, 2000–2002, kurátor: Schmidt Mária (fotó: Johann Sebastian Hanel) © ATTILAFK

Termékeny alkotóként a világ számos pontján dolgozott, a torinói és a bécsi Operától a Londonban forgatott Bel Ami nemzetközi filmprodukcióig, de közben Budapesten is mindvégig aktív maradt. Belsőépítészként ugyanúgy tervezett ikonikus éttermet (Tom George), luxus lakóházat (Castrum) és irodaépületet (Market 6.0), mint magánlakást, köztük Aczél György egykori Szent István parki, tetőteraszos rezidenciájának átépítését és saját elvarázsolt lakóbirodalmát egy lerobbant gyártelep indusztriális tömbjében.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art