Member of Group ›
Hajós Kristóf új kislemeze
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Hajós Kristóf új kislemeze

 

Van az az érzés, amikor valaki mellett állva hirtelen ráébredsz: ezt az élményt újra és újra át tudnád élni vele.

Ezt a sodró életérzést ragadja meg Hajós Kristóf legújabb kislemeze, a Fifty Times Over (we own the world).

Fotó: Gerőcs Péter

A felvétel az Amszterdamban élő magyar dalszerző-énekes november 13-án érkező Dark Matter, Light Heart című negyedik szólóalbumának legelső előfutára, amit már előrendelhetnek a hallgatók. Az Unbending Trees egykori frontembere az utóbbi évek borongósabb anyagai után – mint a költözést boncolgató GEOGRAPHY vagy az öregedés témáját körüljáró 6:00PM – most egy lendületes, életigenlő trackkel tér vissza, amely az indie-rock és pop-punk zenei fúziójaként azonnal betölti a teret. A Jesse Blake Rundle produceri munkáját dicsérő megjelenés B-oldalán ráadásul a szám különleges akusztikus változata is helyet kapott.

„Már készen voltak a sorok a fejemben, amikor Jesse-vel arról beszélgettünk, hogy eddig még nem igazán írtunk tempós, gyors dalt. A korábbi anyagaim nagy része inkább lassabb vagy közepes lüktetésű volt, így arra gondoltam, jó móka lenne kihívás elé állítani őt, és megkérni, hogy írjon táncolható zenét erre a szövegre. Három meglehetősen komoly és komor album után fontos volt számomra, hogy visszahozzak egy kis kacsintást és mosolyt a zenémbe. Az ötvenedik születésnapom ráadásul ráébresztett arra is, hogy végre megérkeztem a saját bőrömbe.”  – mondta az újdonság hátteréről Hajós Kristóf.

A felvétel nemcsak sodró ritmusával, de vizuális megformálásával is különleges értéket képvisel. A borító Michael Walden szitanyomó művész keze munkája, aki Todd van Hulzen fotói felhasználásával alkotott egyedi képi világot – hűen tükrözve a kiadvány lágy, finoman bizakodó alaphangulatát.

Munkásságának egyfajta keretet adva Kristóf október 2-án és 3-án különleges koncertet ad Budapesten Bősze Ádám Antikváriumában Nikos Stavlas zongoraművésszel közösen, ahol a „Fifty Times Over”-en túl korábbi, jól ismert szerzeményeit is hallhatjuk.

Esemény ›

Hajós Kristóf Facebook | Instagram

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Kutvölgyi Gergely
Solus Beats
Zenét hallgatok/készítek.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art