World Press Photo beszámoló képek nélkül

A díjazott fotókat 100 helyszínen, 45 országban több millió ember tekinti meg és 6 nyelven jelenik meg a képekből készült évkönyv. Ez a világ legnagyobb és legtekintélyesebb sajtófotó-versenye, melyre ebben az évben 108.059 (!) versenymű érkezett, 125 nemzet 5691 fotográfusától. Néhány órája érkeztem haza a 2011-es kiállítás megnyitójáról a Néprajzi Múzeumból, tehát friss még az élmény bennem e drámai képekről. Ugyan közhelyszerű kijelentés, de mégis elgondolkodtató, hogy mennyit változott a világ még ebben a rövid négy évben is. Általában és szűkebb értelemben a fotográfia világa is dinamikus időszakot tudhat maga mögött.

Nem minden értelemben helyénvaló kifejezés, de a(z amatőr) fotózás bizonyos szempontból „demokratizálódott” és népszerűbb, mint valaha. A rohamosan fejlődő technológiákból adódóan egyre jobb és felhasználóbarátabb fényképezőgépek kerülnek a boltok polcaira, a laikusok számára is elérhető árakon. Persze továbbra is folyik a hókuszpókusz a megapixelek, zoomok és a speciális „képjavító” varázslatok körül, de azért tényleg jobb vasakat és szoftvereket kapunk a pénzünkért. (Az objektívek fényerejéről kevesebb szó esik…) A digitális technika segítségével az előhívás költségét is megspóroló vásárlók bátran kattintgathatnak, jobb esetben exponálhatnak. (Ennek minden előnyével és hátrányával.) A felvételeket rögtön megnézhetik és akár azonnal továbbíthatják a világ (szinte) bármelyik, akár távoli sarkába. Ez egy megosztó világ. „Splitting” és „sharing” értelemben is, de ebben a bejegyzésemben az utóbbi, közösségi média felületeken való megosztásra utalok alapvetően e szóval.

A képfeldolgozó szoftverek használatának egyszerűsödése, illetve a piacon megjelent célszoftverek (pl. HDR fotók gyártása, rétegek kezelése stb.) megjelenése szintén egyre jobban megkönnyíti nekünk, az egyszerű felhasználóknak a dolgát. Ezeket az adott feladatra megalkotott kis alkalmazásokat pl. az App Store-ból is könnyen, gyorsan és olcsón letölthetjük, okostelefonunk és táblagépünk mellett akár az otthoni gépünkre, vagy egy notebookra (amíg még van ilyen) is. Mindezen okokból (is) eredeztethető az a kaotikus kép- és videó dömping, ami az egyéb formátumú információmennyiség robbanásszerű emelkedéséhez hasonlóan, napjainkra meglehetősen magasra emelte a befogadók ingerküszöbét. Szintén közhely, de ma már nem hozzájutni nehéz az információkhoz, hanem helyesen szelektálni és eldönteni, hogy melyik (forrás) a hiteles és releváns számunkra.

Na kérem. De tényleg! Mi köze van tehát a World Press Photo kiállításnak Erőss Zsolthoz, azon túl, hogy a dokumentumfilm legtöbb jelenetét egy Canon 5D Mark II-es full frame fényképezőgéppel forgatták? Ahogyan már írtam róla, pontosan egy hét múlva, október 6-tól játssza az Uránia Mozi a Hópárduc talpra áll című dokumentumfilmet, amely végigkíséri Zsolt küzdelmes, közel 500 napját az amputációtól a világ 4. legmagasabb hegycsúcsáig, a Lhotse tetejéig. Ez a film nem idealizálja jótékonyan „Zsolt a hős” képét, sokkal inkább őszinte dokumentum, hasonlóan a World Press Photo kiállítás sokszor megdöbbentően realista képeihez és pont ebből adódóan roppant hiteles mindkét publikációs forma.

Néha (?) hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket és ügyesen el is hisszük, hogy a többiek sem látják a csupasz tomporunkat. (Persze, ha az ő fejük is szigorúan a homok alatt van, ez akár jótékonyan működhet is. Azonban sajna időnként levegőt is kell vennünk…) A filmekben nem szerepelnek mozgáskorlátozottak, mintha nem is léteznének, a tekintetünket elfordítjuk, ha nem PC (politikailag korrekt) a látvány, sokan hozzá sem mernek érni egy végtag csonkhoz, mintha fertőző beteggel állnának szemben és „elkaphatnák” tőle a veszélyes „kórt”. Ha a kedves szomszéd veri a feleségét, azt az ő családi belügyének tekintjük és felhangosítjuk a rádiót.

A WPP kiállításon nyilván könnyebben „fogyasztható” Seamus Murphy képe Julian Assange-ról a WikiLeaks alapítójáról, mint a dél-afrikai fotós, Jodi Bieber portré kategóriában díjnyertes képe egy 18 éves lányról, akinek Afganisztánban levágták a füleit és az orrát, mert megszökött a (brutális) férjétől. A vezető hírek kategória magyar díjnyertesének, Lakatos Péternek a Szabadság hídról élő fáklyaként magát levető öngyilkosáról készült fotójáról sem a giccs szó jut eszünkbe elsőre. Beszéltem ma e döbbenetes kép szerzőjével és tőle hallottam, hogy a tűzoltók két és fél órán keresztül (!) győzködték a férfit, mielőtt az felgyújtotta magát és a mélybe ugrott a hídról. Ki volt vajon és miért tette azt amit tett? Mi vezetett idáig? Megbánta zuhanás közben, hogy levetette magát? Meg lehetett volna előzni a tragédiát? Ki tudott volna segíteni neki? Megannyi kérdés, amire valószínűleg, így utólag már soha nem kapunk választ. Már késő ezen gondolkodni…

A kiállítás képeinek egy számottevő része valóban nem „szép” témákat mutat be, de akkor is a Föld nevű bolygón történnek, ezért tudnunk KELL róluk. Még olyan hektikusan változó időkben is, amikor 236 forint egy svájci frank és ilyenkor talán különösen nehéz ilyen képeket befogadni… Egy biztos, ha gondolkodásra késztetnek e kiállítás fotói, vagy a Zsoltról készült dokumentumfilm mozgóképei, már betöltötték a hivatásukat. Amennyiben pedig cselekvésre is buzdítanak, az alkotók elérték legmagasabb szintű céljukat. Lehet, hogy miattuk kezdünk többet mozogni. Az ő üzeneteik segítségével kapunk erőt, hogy átlendüljünk egy-egy nehezebb életszakaszunkon, vagy egy fotográfus valóságról alkotott őszinte lenyomatának élménye aktivál bennünket, hogy egy helyzetben segítsünk egy elesetten, felvállalva ennek felelősségét. Még akkor is, ha időnként szükségszerűen és fájdalmasan őszintén görbe az a tükör/lencse… Köszönjük tehát ezeknek az alkotóknak ezt az elhivatott törekvést, hisz jobb lesz tőlük/általuk a világ és így mi is egy kicsit jobbak lehetünk…

A World Press Photo 2011 iPad alkalmazást innen tudjátok letölteni (4 euro). Tegyétek, kiváló app!

Fícsörök:

– az összes díjnyertes képet meg tudjátok nézni
– 19 videó interjú a díjnyertes fotók alkotóival
– tudtok lokáció alapján keresni a képek között
– elolvasható a fotográfusok életrajza
– az adott képnél használt kamerabeállítások is megtalálhatók
– a zsűrit is bemutatja az app, sőt interjúkat is találtok velük