A 2022-es alapítású Magyar Könyvtervezés Díj azt tűzte ki célul, hogy évről-évre összegyűjtse és bemutassa a hazai könyvkiadás legmagasabb színvonalon tervezett és gyártott kiadványait.
Az ArtHungryval elkötelezett hívei vagyunk az igényes hazai kreatív versenyeknek/pályázatoknak, amelyeken a fiatal pályakezdő tervezőművészeknek is lehetősége nyílik bemutatkozni a szakma és a szélesebb publikum előtt. Épp ezért fogadtuk örömmel a SUBMACHINE kreatív stúdió által alapított, hazai tervezésű könyveket megmérettető versenyét.
Az adott naptári évben megjelent könyvekből a felkért szakértői zsűri két körben választja ki a legjobbakat, amelyek azután megjelennek a győztesekből rendezett kiállításon, továbbá bekerülnek a díj nyomtatott és online katalógusába is.
A díj a könyvtervezésre, mint alkalmazott szakmára és a könyvkiadás egészének elengedhetetlen részére összpontosít. A szervezők kifejezett célja, hogy bekapcsolják a magyar könyvtervezést a nemzetközi szakmai hálózatokba, ezért vállalják, hogy minden évben nevezik a nyerteseket a német Stiftung Buchkunst alapítvány által szervezett Best Book Design from all over the World nemzetközi megmérettetésre.
Kategóriák
· Szépirodalom
· Szakkönyv
· Album, katalógus
· Gyerekkönyv, ifjúsági könyv
Ütemezés
2022.12.05.→ Nevezés indul
2023.01.31.→ Nevezések beérkezési határideje
2023.02.10.→ A longlistre bejutott könyvek tervezőinek értesítése
2023.02.17.→ Bekért könyvek beérkezési határideje
2023.02.24.→ A shortlistre bejutott könyvek tervezőinek értesítése
2023.04.06.→ Kiállításmegnyitó és eredményhirdetés
2023.04.20.→ Finisszázs
Zsűri
· Balla Dóra, grafikusművész, a MOME docense, az AGI tagja
· Bárdy Anna, tervezőgrafikus, art director
· Déri Ákos, szerkesztő
· Istvánkó Bea, művészettörténész
· L², grafikai stúdió
· Szilágyi Róza Tekla, vezető szerkesztő
· Valuska László, főszerkesztő, fesztiváligazgató
Nevezési határidő: 2023. január 31. Tovább a nevezésre ›
Magyar Könyvtervezés Díj:
Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|