Benedict Wells: És véget ér a magány

Néhány hónapja egy olyan ebédlőasztalnál ültem, ahol egy német nagyvállalat Budapestre kiruccanó vezetői ültek – és egyszer csak az irodalomra terelődött a szó.

Csaknem mindegyikük rendszeresen olvas szépirodalmat. Daniel Kehlmannt és Robert Menassét dicsértem nekik, aztán megkérdeztem őket, mi volt az elmúlt öt év legnagyobb német nyelvű regény élményük. Többen is Benedict Wells-t emlegették, méghozzá ezt a könyvet. Így került a kezembe. Addig sohasem hallottam róla. 

„Kierkegaard szerint meg kell törni az Énünket, hogy önmagunk lehessünk. 
– És ez mit jelent? 
– Hát azt – ráncolta a homlokát Alva –, hogy megszületünk, és a környezetünk, a szüleink, a sorscsapások, a műveltségünk és a véletlen tapasztalatok alakítanak minket. És mintegy magától értetődően egyszer csak azt mondjuk: »ilyen és ilyen vagyok«, de ez csak a felszín, az első Én. – Felcsusszant elém az íróasztalra. – Ahhoz, hogy megtaláljuk a valódi Énünket, mindent meg kell kérdőjeleznünk, amit a születésünkkor itt találtunk. Van, amit el is kell veszítenünk, mert sokszor csak a fájdalom tanít meg arra, mi az, ami valóban hozzánk tartozik… A törések azok, amelyekben magunkra ismerünk.” 

Fontos, de nem jellemző részlet ez a könyvből. Ebben Jules, a francia származású, német főszereplő tinédzser hallgatja Alva nevű osztálytársnőjét, akiről egyre jobban érzi, hogy ő élete szerelme. Ez a regény fityiszt mutat a modern magas irodalmi trendek mindegyikének. Mer mesélni, ahelyett, hogy a történésekből bomlanának ki a jellemek, mintha még mindig Dickens és Balzac korában élnénk. Sok a véletlen, sok a tragédia, mint egy lektűrben – a végeredmény mégis egy az embert mélyen megragadó történet, amely időnként – nem vicc – a sírás szélére sodor minden komoly olvasót. 

A már említett tragédiák egyikére a három testvér mindegyike egészen különböző módon válaszol. Eleinte az lehet az érzésünk, hogy ez a könyv arról szól, hány különböző módon cseszhetjük el az életünket, de a végkicsengés mégis az, hogy valamennyi boldogság mindenkinek jár. Csak meg kell tanulni – egy határig – másokra is támaszkodni. De Wells könyve arról is szól, hogy sose késő életünk folyásának irányt szabni. Vannak nagyon későn érő embertípusok. Vajon mi is közéjük tartozunk? 

Ezt a könyvet jó olvasni, elsősorban erős atmoszférája, mondatszintű stílusa miatt. Ha egy-egy fordulaton csóválja is az ember a fejét, hamar túllendülünk minden ilyesmin. Részben, mert jön egy újabb, másrészt meg ellenállhatatlan erővel támad meg minden olvasót a régi, ismerős érzés, amit már sok könyv végén éreztünk:

„Micsoda szerencsés flótásnak érezhetem magam, hogy mindez nem velem történt meg…!” 

A könyv ezekkel a több értelmű szavakkal fejeződik be: 
„Amikor a gyerekek észrevesznek, kiabálni kezdenek, hogy készen állok-e végre, hogy én is beálljak focizni.  
Kilépek a fák közül.  – Igen – feleltem, és leporolom az ingem. – Készen állok.”  

(Vom Ende der Einsamkeit, Diogenes Verlag, Zürich, 2016. Magyar kiadás: Geopen Könyvkiadó, 2017. Fordította: Almássy Ágnes. 305 o., 3999 Ft.) 

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)