Fazekas Gergely: Négynegyed

Írások régi zenéről, új zenéről, életről, zeneéletről.

Lehet mondani, hogy a szerző a Vademecum kedvenc zenetörténésze, már jó pár írását dicsértük és ajánlgattuk e hírlevélben. Ezek kivétel nélkül szerepelnek ebben a kis alakú, kivételesen gondosan kiállított könyvben. De erről majd később.

FG filozófia és magyar szakos bölcsész volt, mielőtt beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol most docensi rangban tanít. Apja révén egy kisalföldi parasztcsaládból származik, anyja családja az egyik legkifinomultabb polgári-értelmiségi dinasztia. Ő maga egy budaörsi panellakásban nőtt fel. Mindezt a könyv első írásából lehet megtudni, amelynek címe: Apám története. Ezt akkor írta, amikor negyvenhat éves volt. Pont annyi, mint amennyi sebészorvos apja, amikor váratlanul meghalt. Nagyon szép, nagyon tágas horizontú írás, felvillan egész családi háttere, a gyerek- és diákkora, a történetek plaszticitásához sokféle forrásából hív segítséget, többek közt Krúbi dalszövegeiből is – nem a szalonképesebb darabokból merít.

Ezt az írást is megelőzi a Felütés című előszó, afféle maga mentsége, amely Aldous Huxley-t idézi arról, hogy mi az esszék három fő fajtája. Beismeri, hogy ebben a könyvben mind a háromfajta előfordul. De ez csak mankó – Fazekas Gergely végtelenül eredeti, olvasmányos és tényekre alapozott írásai minden skatulyával dacolnak. Nagyon közel járnak az élőbeszédhez, mégis nagyon gömbölyűre vannak csiszolva, mint a folyami kavicsok.

A Felütésben megtudjuk, hogy a könyvben szereplő harminchárom írás legtöbbje egy Amerikában, Fulbright ösztöndíjas tanárként megélt felismerés kapcsán született. Ugyanis arra jött rá, hogy az egyre rövidülő Facebook posztok trendjével szemben létezik egy ellenkező irányú folyamat: hosszú, lassan hömpölygő, részben személyes szövegek jelennek meg például a New York Times-ban, az Atlantic-ban vagy a The New Yorkerben. Így aztán ajánlatot tett az általa kedvelt 444.hu-nak, hogy küldene nekik hosszabb írásokat – ha jól emlékeszem a Margó Fesztivál könyvbemutatóján hallottakra – teljesen ingyen. Persze kellett nekik.

Aztán a szerzővel együtt jól meglepődtek az olvasók magas számán.

Nagyon-nagy öröm a könyvet végigolvasni – nincs olyan bonyolult zenei vagy életjelenség, amelyet FG ne tudna az olvasóhoz közel hozni. De nem ám egyszerűsítéssel, hanem nyelvi erővel, humorral, eredeti, helyenként nagyon személyes szófordulatokkal. Mindehhez nem kell komolyabb zenei előképzettség. Mint a legnagyobbak, valami csavaros trükkel, FG is elhiteti velünk, hogy (majdnem) mindent tudunk, amit ő. Már csak az a kicsi hiányzik, ami ebben a könyvben van! Ha valaki becsületszóra nem hiszi el, hogy a könyvet borítótól borítóig érdemes elolvasni, akkor kezdje a következőkkel:

– Apám története
– Hogyan tette magyarrá Liszt Ferencet az árvíz?
– Hogyan ért véget a klasszikus zene, és mi köze ehhez a zenetörténészeknek?
– Aznap este bármi (egy Carson Coma koncertről).

Kiemelkedő darabja még a könyvnek egy par excellence politikai írás: A Zeneakadémia, a miniszter, a teljesítmény és a hazaszeretet. Tele megfontolt, karcos gondolatokkal, amelyekből látszik, hogy a szerző nem csak okos, hanem bátor és becsületes ember is. Fentebb már említettük, hogy milyen tetszetős ez a könyv. A szokásos A/5-ös méretnél kisebb, de vastag, különleges kötészeti eljárást alkalmaztak, amely félúton van a kemény és a puha kötés között. A sarkok gömbölyítve vannak, ez is fokozza a barátságosságát. Erre szokták mondani, hogy „kézre álló”.

A címlapon a két 4-es számot égszínkék dombornyomással idézték elő. Ugyanez a kék látható az előzéklapokon. És a selyem könyvjelző is éppen ilyen színű. Még annyit érdemes megjegyezni, hogy FG a könnyebb olvashatóság érdekében mellőzte a szöveg közti lábjegyzeteket, de a végén minden forrást közöl, az egyes írásokhoz külön. 

A Felütés így fejeződik be: „Valahányszor egy írásom megjelent, csodálatos anyai nagymamám, Losonczi Ágnes, aki a zenével való megismerkedésemben is kulcsszerepet játszott, mindig mondogatta, hogy össze kellene gyűjteni ezeket egy kötetbe. Az internet zajában elvesznek, papírra nyomva, összefűzve-ragasztva, a polcra téve megmaradnak. Nem érhette meg ennek a kötetnek a megjelenését, egy évvel ezelőtt, kilencvenhat éves korában elhunyt. Könyvemet az ő emlékének ajánlom.”

Az is figyelemre méltó, hogy a kötetet nem valamelyik híres-nevezetes kiadó adta ki, hanem az előttem eddig ismeretlen, nyelvtörő nevű Equibrilyum, honlapja szerint egy nemrég alakult „független és nem profit-orientált” műhely.

„A kiadót Jakabovics Tibor hívta életre 2021. májusában azért, hogy könyvei megjelenését saját kézbe vegye, és hogy ezen túlmenően, támogatást nyújtson azon szépirodalmi, művészeti, művészetfilozófiai, természet- és társadalomtudományi témákban értéket létrehozó alkotóknak, akiknek nincsenek meg ehhez az önálló erőforrásaik.”

(Kiadói szerkesztő: Kuklis Erika. Kötetterv és tördelés: Ficzek Mária. 423 o., ára: 5990 Ft.)

A címlapfotó Labancz Viktória munkája.

Török András művelődéstörténészt 18 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)