Nelio Biedermann: Lázár

A történet a századfordulón, a XIX. század végével és a XX. század hajnalán veszi kezdetét, és egészen az 1956-os forradalomig követi a családot, melyet egyszerre ábrázol belülről és kívülről is.

„Mária csak akkor kelt fel az ágyból, amikor férje léptei már elhalkultak a folyosón. A fürdőszobában ő is kézbe vette a borotvát, amelynek nyele még meleg volt, hogy az évek alatt begyakorolt precíz mozdulatokkal finom metszéseket ejtsen puha, porcelánfehér alkarján, olyan vékonyakat, hogy szinte ki sem serkent a vére, és a sebek egy nap alatt újra begyógyultak. Csak egy szinte láthatatlan, vékony, rózsaszínű hegekből álló minta maradt, amelyet Pálon kívül soha senki sem vett észre.

A fiatal lovászlegény akkor látta meg, amikor egy szokatlanul meleg tavaszi délutánon felsegítette a bárónőt fehér lovára, és kezébe adta a gyeplőt. Eközben Mária blúzának ujja felcsúszott, és felfedte alkarját. A báróné azonnal felismerte Pál vízkék szemében, hogy a férfi észrevette a sebhelyeket, sőt, durva kezével egy pillanatra még az alkarja felé is nyúlt, de aztán csak annyit kérdezett:
– Miért csinálja ezt, méltóságos bárónő?
Mária együttérzőn nézett a fiúra, mintha az ő karja volna sebhelyes, majd így válaszolt:
– Ebből tudom, hogy még élek.

Pál, amikor este lesegítette a bárónét a nyeregből, éppen olyan szomorú volt, mint három órával korábban. Mária úgy érezte, mintha most látná őt először rendesen. Megajándékozta egy szelíd mosollyal, mire a legény elpirult, és gyorsan bevitte a nyerget az istállóba. De Mária követte őt, megcsodálta széles vállát, és néhány lépéssel mögötte alig hallhatóan megköszörülte a torkát. Kilenc hónappal később a világra jött Lajos.”

Április 12-én mi éppen mással voltunk elfoglalva, alig hiszem, hogy aznap bárki Magyarországról észrevette volna, hogy a New York Times internetes oldalán ritka módon egyszerre két írás is megjelent ugyanarról a könyvről. Az egyik címe ez volt: A Sweeping, Sensational, Blue-Blooded Family Saga („Egy lehengerlő, szenzációs, kékvérű családi saga”). A másik címe így szólt: A Very Old-Fashioned Novel Has Made a Star Out of a Very Young Writer („Egy nagyon régimódi regény sztárt faragott egy nagyon fiatal íróból”).

Az első írás inkább a könyvre, a másik főleg az íróra koncentrált. Ez a fiatalember a pandémia alatt megnyerte az iskolai novellaíró versenyt, utána kezdett komolyabban írással foglalkozni, nagymamája történetei nyomán – az ő zürichi lakása valóságos időkapszula volt, a sok régi, magyar vonatkozású limlommal.

A svájci, apai ágon magyar felmenőkkel rendelkező szemtelenül fiatal író könyve egykettőre világszenzáció lett. Nelio Biedermann 2003-ban született, ez már a második könyve, és a szerző még mindig a zürichi egyetem hallgatója. A Lázár nagyszabású, mégis rendkívül sűrített magyar arisztokrata családregény, amely a fiktív Lázár bárók több generáción átívelő történetét és lassú agóniáját meséli el a XX. század viharaiban, hatvan rövid fejezetben. 

A történet a századfordulón, a XIX. század végével és a XX. század hajnalán veszi kezdetét, és egészen az 1956-os forradalomig követi a családot, melyet egyszerre ábrázol belülről és kívülről is. Van a könyvben valami Thomas Mann-i nagyszabású lényeglátás, viszont a történetmesélés egyértelműen XXI. századi. A történésekhez közel megy, fogalmazása takarékos. Biedermann regényéből ugyanakkor hiányzik az „irodalmi” regények időugrásos, sok mindent az olvasó képzeletére bízó narrációs technika. 

A Lázár narratívája gyors, epizodikus és csapongó. Rövid mondatokkal operál, a nézőpontok és a szemszögek pedig gyakran hirtelen, szinte jelzés nélkül váltakoznak. Erősen jelen van a lehető legnyersebb erotika és nem kerüli az erőszak ábrázolását sem. A nácik által Svájcba kiengedett zsidókat a határállomáson testi motozásnak vetik alá, az úri kastélyban az „emberarcú” szovjet tiszt megelégszik egy kijelölt nőszeméllyel nem is maga, hanem a katonái számára. (A választás egy cselédlányra esik.) 

A tárgya a különlegesen fordulatos magyar történelem – ám még egy magyar olvasó számára is újdonságnak hat ez a külső, higgadt nézőpont, valamint az arisztokrata család, mint lakmuszpapír.  A zenei életből jól tudjuk, hány csodagyerekből nem lesz végül nagy művész. Csak remélni lehet, hogy Biedermann sorsa nem ez lesz.  Könyve sodró erejű, magyarul is igen jó olvasmány. Világa tágas.  Egyszerre tartozik a svájci és a magyar irodalomhoz.  

(2025, Rowohlt Berlin. Magyar kiadás: Scolar, 2026. Fordította: Fodor Zsuzsa. Borítóterv: Lübbeke Naumann Thoben. 286 o., ára 6995 Ft.) 

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2025-ben és 2026-ban. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)