The Supermodels címmel érkezik dokumentumfilm az Apple TV-re Cindy Crawford, Naomi Campbell, Linda Evangelista és Christy Turlington közreműködésével.
A kilencvenes évek elején befutott szupermodellekre már nem két lábon járó ruhafogasokként, hanem varázslatos személyiségű nőkként tekintett a közvélemény. Ezek a szupernők, akik ha kellett, magas fizetéseket is ki tudtak harcolni maguknak, és utat törtek a modellvilág mostani sztárjainak. Most, harminc évvel később dokumentumfilm készült a nagy négyesről. A filmet saját közösségi oldalán mindegyikük ugyanazzal a legendás közös fotóval kezdte reklámozni: a kép azt a pillanatot örökítette meg, amikor 1991-ben, Gianni Versace őszi-téli kollekciójának divatbemutatóján George Michael Freedom ’90 című dalára vonulnak és tátognak.
“Izgatott vagyok, hogy a barátnőimmel tárgyalhatjuk ki azt a korszakot, amikor a manökenek átléphették a divatvilág eddig megszokott határait” – lelkendezett Cindy Crawford, akinek lánya az anyja nyomdokaiba lépő Kaia Gerber.
“Remélem, életutunk a világ minden tájáról motivál és bátorít fiatalokat” – tette hozzá Naomi Campbell, míg Linda Evangelista bízik benne hogy “karrierjüket nemcsak egyéni sikerként, hanem a barátság, az álmok és a kitartás diadalának is tekintik a nézők.”
A rendező, Barbara Kopple elismert dokumentumfilmes, míg az Imagine nevű produkciós cég olyan filmeken dolgozott, mint a 8 mérföld, a Frost/Nixon vagy az Egy csodálatos elme.
Köszönjük, Dazed!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.