A hang (és gesztus) vezérlésről ebben a (2011-ben írt) cikkben, az egyértelműen „game changer” Beosound Shape termékről pedig itt írtam. A mai bejegyzésem e két szupersztár szerelemgyerekéről szól.
Ahogy a 2018-as CES-en is megerősítésre került, a hangvezérelt személyi asszisztensek piacán óriási a tülekedés. (A Gartner szakértői szerint jövőre a mobilon lebonyolított interakciók húsz százaléka ilyen eszközön keresztül zajlik majd.) Az elmúlt időszakban tehát a Szilícium-völgy nagyágyúi sorra hadrendbe állították a saját csodafegyvereiket. Az Apple, iPhone-ban megismert Siri-je a HomePod termékbe költözött, az Amazon Echo dobozába Alexát gyömöszölték bele, a Microsoft a Windowsba integrálta Cortanát, a Samsung megvásárolt egy hangvezérlést fejlesztő startupot (Viv Labs) és a Harmant, végül a Google már három méretben árulja hasonló kütyüjét.
A keresőbizniszből két évtized alatt megkerülhetetlen mega-hyper-óriás mamuttá növekedett kaliforniai cég legkisebb, Google Home Mini névre hallgató (sic) terméke például tökéletesen elrejthető az említett BeoSound Shape egyik hexagonjának nemes textilborítása mögé. Ezzel a gyors és fájdalommentes beavatkozással pedig az amúgy is fantasztikus Bang & Olufsen hangrendszer új szintre lép, már pusztán a hangunkkal is tökéletesen vezérelhető!
Ehhez persze szükséges volt a B&O által szintén az említett Las Vegas-i CES rendezvényen bemutatott software fejlesztés, mellyel a Google Assistant (és az Apple Airplay 2) a jövőben elérhetővé válik a Bang & Olufsen termékeihez is. Mindezt úgy, hogy eleve a világ legdiszkrétebb hangsugárzó szisztémájáról van szó, a nappaliból a rideg hifiket joggal száműző hölgyek legnagyobb örömére. (Mondjuk én is imádom, hogy az elmúlt években a B&O paletta sok terméké(be)n markánsan megjelent az exkluzív fa és a nemes szövetborítás.)
A BeoSound Shape egy olyan falra installálható, all-in-one, decens, vezeték nélküli, zajszűrős, social sound hangsugárzó rendszer, amely napjaink legkreatívabb 3D luxus falburkolatainak esztétikumát ötvözi a tökéletes hangzással. Modulárisan bővíthető koncepciójából és a rendelkezésre álló tíz (!) színből szinte végtelen fal-installáció verzió építhető. (Akár 44 db. hexagon elemből is állhat a teljes kompozíció!) Az elemeket borító Kvadrat (legnemesebb dán textilgyártó) gyapjúszövetek pedig tovább emelik a teljes kompozíció belsőépítészeti integrációs erejét. A BeoSound Shape egy menő budapesti iroda falán, vagy egy többcsillagos francia étterem belső terében éppúgy kifejezi tulajdonosának kifinomult ízlését, mint egy verőfényes New York-i penthouse-ban.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.