Bel and Bel
Két fiatal művész, Carles Bel Doménech (1980) és Jesús Bel Vilarnau (1981) 2006-ban Barcelonában egy 17. századi kis házban alapította meg kreatív stúdióját. Ahogy oldalukon írják, már a kezdetektől egy olyan nyitott helyet képzeltek el, amely egyfajta találkozóhely lesz a többi művész számára is. Alapvetésük szerint régi, „kidobásra” ítélt tárgyakat újrafogalmazva, „áttervezve” kínálnak ezen a különleges helyen. (pl. Drum „Baba” néven kidobott mosógépdobból készült lámpát.)
illuminacio
Mivel mindketten rajonganak a klasszikus Vespa robogókért és a (természetesen régi) Fiat 600-asért is, ezt a két karakteres járművet választották „donorként” unikális bútoraik megtervezéséhez. A kisfityó (nem a „Polski”) iránti elkötelezettségüket mutatja az a tény is, hogy az első markáns látványelem, ami a stúdióba belépő vendéget fogadja, az egy konkrétan „kettéfűrészelt” és utána a falba integrált példánya, ennek a ma már klasszikusnak számító olasz kisautónak. Rátérve azonban a fő attrakcióra, a bútorokra, a Fiat Seicento első traktusa (lámpákkal!) az artisztikus metamorfózis után már Sofa 600 néven fogadja a megpihenni vágyókat, illetve Radio CD 600 az elnevezése annak a CD tartóval rendelkező zenelejátszónak, amelyet szintén ebből az ikonikus Fiatból (a hátul elhelyezkedő motorháztetőből) komponált meg a két kreatív művész.
Sofa Estudi
ikonok
Vespa székek
A Vespákból ülőalkalmatosságok és lámpák keletkeznek a radikális átalakítás során. „Hasznos” lehetőség, melyre külön fel is hívják az oldaluk látogatóinak (tán lankadó) figyelmét, hogy az eredeti funkciónak megfelelően szabályozható ennek a lámpának (komplett kormánnyal) a fényereje. Egyébként a világító eszköz egy lezseren álló hölgy altest torzójából tör elő hirtelen és vidáman.
Lampara Vespa
“A beautiful object, in addition to its unique beauty, that offers an additional feature: it uses the original Lighting from the Vespa scooter (choose between dipped and headlights!).”
A 230 voltos tápkábelt természetesen tartalmazza a lámpa. Értem én, értem én, de hová bújtatták el ezek a csintalan spanyol fiúk azt a kábelt tele feszültséggel?
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
Az vagy, amit nézel. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.