„Látod, elalszik anyuka. – Aludj el szépen, kis Balázs.”
Nehéz nap volt, máskor már az altatás ezen szakaszában mindketten ernyedten feküdtek, egyre hosszabb, egyre laposabb pislogások váltogatták egymást, titkos, mégis egyértelmű morze üzeneteket küldve (anyától fiának és fiától anyának): közeleg az álomba szenderülés. De ez nehéz nap volt. Aznap este Benn Hess-t az „altató” sokkal inkább felkavarta, mintsem megnyugtatta volna, pontosan úgy nehezedett rá a versike szerinti jövőkép, ahogy csak egy négyévesre nehezedhet. Nemhogy tűzoltónak, vagy katonának, de még csak juhásznak sem tudta magát elképzelni, a szokásos álomba merülés helyett egyre élénkebben foglalkoztatta a kérdés, mely nem tűr halasztást, itt és most kell megválaszolni. Vajon mi lesz belőle? Katona? Juhász? Tűzoltó? Hát én bizony egyik sem leszek! – kiáltott fel, megtörve az este ritmusát… Cross motoros leszek! – kiáltott fel újra, és most, hogy ilyen gyorsan, ilyen könnyen megválaszolta a nap legfontosabb kérdését, azonnal el is aludt, édesanyja legnagyobb örömére.
A mese azonban itt nem ért véget, sőt, még csak ekkor kezdődött igazán…a 40-es éveit taposó johannesburgi Collin Dugmore többszörös Motocross bajnok Németországba költözött, és saját nevével fémjelzett (Dugmore Offroad Schools), napjainkra nemzetközi hírnevű MX iskolát indított, pontosan abban a városban, ahol Ben Hess-t a könnyű napokon édesanyja az altató versikével mesélte álomba…
„Egyszerre mindig csak kettő létezhet: egy mester és egy tanítvány.” – Daniel Michaelis kettejükről készített rövidfilmet. Ben, a tanítvány, már nyolcéves, a kérdésre adott válasza igaz volt, számtalan cross versennyel a háta mögött azóta is nagy alázattal figyeli Collin, a mester mozdulatait.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.