A nő, aki önmagát adja

Korunk változik, ez közhely, hiszen a kor attól „kor”, hogy más, mint ami előtte volt, és jó esetben, jobb, fejlettebb, korszerűbb következik utána.

Öltözködés területén az utóbbi évtizedek valóban gyökeres változásokat hoztak. Átalakult a nők önképe és ez által az is, ahogyan öltözködnek, amit követnek, és ahogyan a ruházatukkal, a megjelenésükkel üzennek. Egyre nagyobb teret kap az ötletesség, a sajátságos és egyedi, ugyanakkor a márkák mindenhatósága párhuzamosan hatva, ellentétes üzenet hordoz, azt sugallva, hogy elég bizonyos márkákat viselni, ezzel „megvehető” a biztos stílus.

Ez a kettős, és igen ellentétes hatás, egyre szélsőségesebben jelentkezik napjainkban.

Egyesek mindent a márkáktól várnak, mások pedig élesen szembefordulva ezzel, csakis a saját útjukban látják az üdvözítő megoldást. Ezzel magyarázható a vintage darabok felértékelődése, a „használt” cuccok reneszánsza is. Jegyzem meg, itt nem az itthoni turkálókra gondolok, persze tudom, ott is felfedezhető egy-egy igazán érdekes és viselhető darab.

A megfizethető márkák térhódítása jót tett az utcaképnek, hiszen egyre többen engedhetik meg maguknak ezek által az igényes megjelenést, igaz, ez is egyfajta uniformizálódást hozott, de olyat, ami hasznos. Azt gondolom, hogy az igazság a kettő között van, igenis sok jót és érdekes darabot mutatnak a nagy márkák, az ismert brandek, de attól, hogy valaki ezeket választja, még nem lesz stílusos.

A stílusnak fogalmi feltétele az egyediség, a személyiség és a ruhadarab összhangja, az én varázsa. 

A stílus csak akkor lesz emlékezetes, ha egyedi, ha nem majmol és másol, hanem felhasználva egyes ruhadarabokat, egyedit hoz létre, olyat, ami a sajátja valakinek. Az a helyes út, ha az új évezred lányai és asszonyai, egy új, olyan önképet keresnek, melyet szigorúan önmaguknak „találtak ki”, mely önkép egyfajta érdekes egyvelege a magazinok divatjának, a földrajzi térség múltjának, a pénztárca által nyitott lehetőségeknek és a kínálatnak. Anna Wintour az amerikai Vogue magazin legendás főszerkesztője, éppen azzal tette a legtöbbet az új női képért, hogy címlapra tette a világ legnevesebb és legdrágább márkáit, vegyítve a mindennapossal, a könnyen elérhetővel.

Érdemes mindenkinek megtanulnia, attól mert valami drága vagy jól felismerhetően márkás, még nem feltétlenül tökéletes. Az igazán jó darab illik a viselője karakteréhez, életkorához, alakjához és élethelyzetéhez. A brand sokaknak támaszt jelent, pedig nem az.

Attól, hogy ismert egy gyártó, még nem feltétlenül illik a személyiségünkhöz, a karakterünkhöz.

A múlt évtizedek által diktált nő-kép mára a múlté. Akkor elég volt, hogy a párizsi tervezők egyike egy vonalat rövidebbre rajzoljon, és nők milliói követték azt. Ma egy ismert, és körbeudvarolt személyiség öltözködési hóbortjai, egy zenész vagy színész ruhadarabjai éppen annyira befolyásolják a holnap és holnapután divatját, mint Tokió, New York vagy London fiataljai, kiknek öltözködési szokásait „lesifotósok” dokumentálják a divatcégek kéréseire.

Ma az utca divatja találja ki a jövő trendjeit, egyfajta végtelen körforgásba kényszerítve mindenkit, aki részt vesz ebben a játékban. Korunkban nincsenek könnyen megrajzolható, beskatulyázható irányzatok, mert a legtöbb irányzat puha vonalak által körbeírható és nagyon könnyen változik.

Vannak persze a klasszikus elemeket preferálók, a romantikus minta és színvilágot viselők, a rebellisek, akik lázadásukat, ruházatuk mondanivalójának csapzottságával fejezik ki. Megint mások a masculin irányzatban, a nemek „kiegyenlítődését” élik meg azzal, hogy előszeretettel viselnek a férfi ruhatárból átemelt darabokat – még mindig jobb ez, mint amikor ezt a férfiak követik el, a női darabokkal -, de e mellett él a szexisséget túlhangsúlyozó, a női mivoltát minden elé helyező fatális nő, a trendi, akinek csak a legújabb kell, az avantgarde, aki azért visel össze nem illő darabokat, hogy feltűnjön mássága, illetve a szeszélyes, aki mindig egy kicsit mást, egy kicsit máshogyan akar.

Mindezen típusok izgalmas egyvelege az, amit ma stílusnak, korunk nőjének stílusaként ismerünk.

Legyen bár számtalan a variációk lehetősége, jelen korunk nője saját önkifejezését, saját személyiségét akarja megmutatni a ruházatával. Nem követni, hanem meghatározni akar, nem a kitaláltat követi, hanem újat akar létrehozni. Bizakodóak lehetünk, a sokszor jogosan kritizált utcakép ez által fog lassan átalakulni és az is bizonyos, hogy az izgalmas nők maguk mellé, majd hasonlóan változatos férfiakat vágynak…