A szemét poézise

Egy Favio Chavez nevű technikus akart valamit adni a reménytelen sorsú gyerekeknek és a szemétben talált anyagokból elkezdett hangszereket fabrikálni.

A paraguayi Cateura teljes lakossága szemét szortírozásra specializálódott, minthogy a település maga egy szeméttelepen áll. A kukáskocsik gyomrából nap-nap után százötven tonna kiömlő szemét újrahasznosítása a cateuraiak egyetlen megélhetési forrása. A szétválogatott anyagokból eladják mindazt, amit tudnak. Ebben a szomorú, kietlen, orrfacsaró valóságban tengeti életét a település minden egyes tagja és ebben nőnek fel gyermekeik is, akik ugyancsak a szeméttelepen dolgoznak.

Egy Favio Chavez nevű technikus akart valamit adni a reménytelen sorsú gyerekeknek és a szemétben talált anyagokból elkezdett hangszereket fabrikálni. A muzikalitásra fogékony fiatalok zenekart alapítva csodát műveltek.

A Landfill Harmonic Orchestra primitív hangszereivel azóta elhíresült.

A legkülönbözőbb vonós és fúvós hangszerek kizárólag a szemétben talált anyagokból készültek – nem csoda, hiszen a nem éppen tehetős cateuraiak házai kevesebbet érnek, mint egy igazi hegedű. Az orchestráról rövid dokumentumfilm készült, ami a Youtube-nak köszönhetően bejárta a világot. Cateurában a szemét költészetté vált, igazolva, hogy megfelelő hozzáállással még a milliók által felhalmozott hulladéknak is van poézise. A hatalmas szeméthegyek árnyékában a gyerekeknek kinyílt egy ablak a jobb világra. Hirtelen értelmet kapott az életük, s hála a kuriózumok kapósságának világunkban, még el is híresültek. A zene és létük új tartalma valósággal megszépíti őket.

A tizenhárom éves kislány – érdemes megfigyelni, hogy a szorongató sors mennyivel gyorsabban érleli felnőtté az embereket – azt meséli, a hegedű hangjától pillangókat érez a pocijában, hogy a zene élete egyetlen értelme. Nem voltam rest a zenekarról még egy-két videót megnézni a Youtube-on. Döbbenetes a felismerés, hogy a zene hatására a „slumdog“ fiatalok megtisztult arcát sugárzó szépség aurájába lengi körül.

Nem tudom, hogy őket nézni, hallgatni-e a katartikus élmény, vagy az, amit ők élnek meg. A szeméttelep bűzében, mocskában való turkálás után klasszikus zenét játszani. Mert miközben szajkózzuk, hogy nincsenek csodák, hát minek nevezzük azt, amikor bádogdobozokat, műanyag lim-lomot dörzsölnek, fújnak és Mozart Kis éji zenéje lesz belőle.

Számomra mindez már a misztikus csodák határát lépi át, miközben pont az élet határtalanságát bizonyítja.

Favio Chaveznek köszönet, a slum village-be beköltöztek az angyalok és vittek egy kevés fényt.

A falu lakói immáron nem szomorú sorsukról panaszkodnak, hanem megmutatják mit lehet körülményeikből kihozni. A kezdeményezés küldetéstudattá vált, ami messze túlnő nemcsak a település, de még Paraguay határán is. Minden egyes zeneszám, amit a fiatalok a hulladékból készült hangszereken eljátszanak, himnusz egy jobb világért, ami nem az esztelen, még sok mindenre használható tárgyakból szeméthegyeket létrehozó, elhibázott fogyasztási szokásokra épül.

Terápiás célzattal javasolnám folyvást nyavalygó honfitársaimnak, hogy a szeméttelep lakóinak sírjanak egy kicsit és meséljenek örökkön hiányolt lehetőségeikről! A következő videón az orchestra Berta Rojas gitárművészt kíséri.