A valóság nem áll meg a képernyőnél

Cseréljük le az összes jelszót.

Hallgatom, ahogy egymás között megerősítik: az incidenskezelési szabályzat szerint ez kötelező a válsághelyzetben. Végrehajtják a módosítást, majd megpróbálnak visszalépni a rendszerbe.

Nem tudunk belépni.

Valóban nem tudnak. A beavatkozásukkal saját magukat és több ezer felhasználót is kizártak. Néhány pillanat alatt megbénítottak egy egész szervezetet, és a támadás még csak most kezdődött. A tekintetekből próbálom követni, ki lát még megoldást, és ki vár valaki másra. Ebben a kultúrában a vezetőt nyíltan nem szokás kijavítani. Olyan kiutat keresnek, amely szakmailag is működik, és senkit sem hoz kínos helyzetbe. Egyelőre túl nagy vereségnek tűnik, hogy tőlem kérjék a szimulált környezet visszaállítását. A valóság viszont nem ilyen türelmes.

Közben lejár a saját szabályzatukban vállalt helyreállítási határidő. A kijelzők a kritikus szolgáltatások kiesését jelzik. A gyakorlatban nukleáris rendszerek is érintettek; egy kormányzati képviselő szerepét játszó kolléga telefonál: mikor jelentheti be, hogy újra működnek a rendszerek? A lakosság nyugtalan, választ kell adnia. A technikai csapat vállat von; egyelőre azt sem tudják megmondani, mikor lesz válaszuk. A vezetésnek viszont most kell valamit mondania. A valóságban pár politikus heteken belül lemondana vagy eltávolítanák.

(Ez a jelenet több gyakorlat emlékéből áll össze, a párbeszéd rekonstruált. A jelszócsere és a kizárás megtörtént.)

Válságokat szimulálok. Megrendelésre.

A résztvevők a saját tudásukkal, eszközeikkel és felhatalmazásukkal cselekszenek, én pedig úgy alakítom a helyzetet, hogy a döntéseik következményeivel is találkozzanak.

Néha a szimulációm valóság lesz: 2025 novemberében szimuláltuk a megnövekedett geopolitikai konfliktust az Arab térségben, a Hormuzi-szoros lezárásával és a beérkező dróntámadásokkal.

A munkám a technológia, az emberek és a szabályok találkozásánál kezdődik. Egy válsághelyzet megtervezéséhez meg kell értenem, mit akar elérni a támadó, hogyan működik az érintett ágazat, meddig terjed egy szervezet hatásköre, és mire képesek az ott dolgozók. A pénzügy, az energiaellátás vagy a védelem másféle függőségeket és felelősségeket jelent; a politikai és kulturális környezet pedig abba is beleszól, ki mer megszólalni, és kinek hisznek. A technikai felkészültség önmagában keveset árul el arról, hogyan tudnak majd együtt dönteni nyomás alatt. Ezekből kell olyan helyzetet felépítenem, amelyben egy hétköznapinak tűnő esemény következményei hitelesen bontakoznak ki.

Tíz éve dolgozom nagy szervezetekkel, államokkal és nemzetközi szereplőkkel ilyen helyzetekben.

Egy központi bank kiberincidenst kér, majd a gyakorlat során egy ország pénzügyi válságával találja szemben magát. Az érintett rendszer kiesése túlér a saját falain: más intézmények működése, a nyilvánosság bizalma és nemzetközi kötelezettségek is múlnak a döntésein. Máskor egy közel-keleti sivatagban épülő város tervein dolgozom, ahol a leendő gyárak és szállítási rendszerek intelligenciájáról már sok szó esik, miközben maguk a létesítmények még nem is épülnek. Ilyenkor annak kell utánajárnom, hogyan fog ez az egész együtt működni, és mi történik a várossal, ha valamelyik része másként viselkedik, mint ahogyan elképzelték. Majd fel kell készíteni a felelősöket ezekre a helyzetekre.

A munkámat többnyire hálával fogadják. Előfordult, hogy kiabáltak velem; egyszer attól tartottam, hogy a helyzet tettlegességig fajul. A résztvevők tudják, hogy gyakorlaton vannak, de a bizonytalanság, a felelősség és a gyorsan érkező új helyzetek ettől még valódi feszültséget teremtenek. Különösen akkor, amikor egy korábban megnyugtató döntésről kiderül, hogy tovább nehezítette a helyzetet.

A gyakorlat után változtatási javaslatokat várnak: mi ment jól, min érdemes javítani, és hogyan jutnak el oda, ahol lenni szeretnének? A tapasztalatokból többéves programok, stratégiák és megvalósítási tervek is készülnek. Már a tervezéskor abból indulok ki, milyen helyzeteken keresztül derülhet ki valami, amire később érdemi javaslatot lehet építeni.

Egy látványos válság önmagában még nem viszi előrébb a szervezetet.

A hétköznapjainkban ritkán kell ilyen összefüggéseket végiggondolnunk. Elindítunk egy átutalást, és számítunk rá, hogy megérkezik. Azonosítjuk magunkat, és feltételezzük, hogy a nyilvántartás felismer bennünket. Ha valami elromlik, keresünk valakit, aki megjavítja, vagy legalább megmondja, mi történt. Ennyi bizalom nélkül egy közönséges kedd is nehezen lenne végigélhető.

Hogy kitől várjuk a segítséget, azt részben hozzuk magunkkal. Van, aki természetesnek veszi, hogy az állam vagy a munkáltató gondoskodik a működés rendjéről; más előbb hívja fel egy ismerősét, mint egy hivatalt. A családi tapasztalatok, a közösségi szokások, a történelmi emlékek alakítják, hogy mikor bízunk, mikor engedelmeskedünk, és mikor próbálunk egyedül boldogulni. Ezek a beidegződések sokáig velünk maradhatnak, miközben a világ, amelyben kialakultak, már megváltozott.

A társadalom technológiai szövetében egy kritikus banki rendszer változtatása egy vállalkozás kifizetéseire, de akár egy egész ország működésére is kihatással lehet. Egy hibás adat továbbjuthat egy másik rendszerbe, ahol már egy újabb döntés alapjaként jelenik meg. Egy gyár gépe, egy műholdas kapcsolatot használó katonai egység és egy hivatal ügyintézője egészen különböző feladatokat végezhetnek, mégis hasonló helyzetbe kerülhetnek: olyasmire támaszkodnak, aminek az eredetét vagy helyességét abban a pillanatban nem tudják ellenőrizni. A hiba következményei így olyan helyeken is megjelenhetnek, amelyekre a beavatkozáskor senki sem gondolt.

Ilyenkor az sem magától értetődő, hogy ugyanazt értjük a helyzet alatt. Az üzemeltető számára helyreállt a szolgáltatás, az ügyfél pénze még nem érkezett meg, egy másik szervezet pedig éppen a leállás később jelentkező következményeivel küzd. A gyakorlatban közben egy politikai vezető lemondásával vagy a bankok előtt gyülekező, dühös tömeggel is számolni kellhet. A „működik” mindegyik szereplő számára mást jelenthet, és bizonyos helyzetekben ez élet-halál kérdése.

Mire a technikai hiba megszűnik, a válság már egészen másról is szólhat.

Az információs buborékban ugyanez a közös viszonyítás is nehézzé válhat. A körülöttünk látható véleményekből következtetünk arra, mit gondolnak mások, a visszatérő hírekből pedig arra, mi fontos, vagy mennyire gyakori. Ezekből azután a saját döntéseink is építkeznek. Világképünket mindig a környezetünk alakította, de ma ennek egy része személyre szabottan, a reakcióinkhoz igazodva áll össze. Az üzleti verseny a figyelmünkért, a politikai verseny pedig a meggyőződésünkért ugyanazokon a felületeken zajlik, ahol tájékozódni próbálunk. A saját álláspontunk mellé ezért néha az a kérdés is odakívánkozik, hogy miből lett számunkra ilyen magától értetődő.

A mesterséges intelligencia ebbe a világba érkezik.

Segíthet felismerni egy összefüggést, amelyet addig nem láttunk, és téves értelmezést is adhat, amelyre mások már döntést építenek. Az eredmény továbbkerülhet újabb rendszerekbe, gépi sebességgel, jóval azelőtt, hogy valaki végigkövette volna a következményeit. Közben a felület ismerős marad: ugyanaz az alkalmazás, ugyanaz a hivatal, ugyanaz a szolgáltatás. Mögötte azonban változhat, ki értelmezi a helyzetünket, milyen szempontok alapján, és mennyi lehetőségünk van ezt vitatni.

Egy téves bejegyzés kijavíthatósága, egy döntés indokolhatósága vagy egy felelős elérhetősége az érintett ember mozgásterének része. Ugyanaz a technológia másféle életet tesz lehetővé attól függően, milyen intézmények, jogok és szokások veszik körül. Egy új város terveiben engem az is érdekel, milyen helye lesz annak az embernek, aki majd ott él: mit fog érteni a körülötte működő rendszerekből, és mibe tud beleszólni.

Én ezeket a kapcsolódási pontokat teszem próbára.

Néha egy régóta ismert hiányosság jelentőségét kell felismerni, máskor pedig egy addig észre sem vett erősségre lehet építeni. Egy szervezet mérettől függetlenül szembesülhet azzal, hol tart valójában a digitális átalakulásban, és mire képes az, amit már felépített. Van, hogy a támadó kiléte tisztázatlan marad, és vannak következmények, amelyeket már nem lehet teljesen visszafordítani. A további döntéseket ilyenkor is meg kell hozni.

AI-forradalom, digitális transzformáció, hiperkonnektivitás: a jövőnek már tekintélyes szókészlete van. Engem azok a pillanatok érdekelnek, amikor ezekből a szavakból valakinek a jelene lesz. Ebben a rovatban szeretnék megmutatni valamennyit abból a világból, amelyben dolgozom, és amelynek a következményeivel mindannyian találkozunk. Néha egy napi hír ad majd okot arra, hogy közelebbről megnézzük, mi történik körülöttünk. Máskor egy látszólag mellékes részlet vezet mélyebbre: egy rendszerfrissítés, egy különös döntés, vagy valami, amit már annyira megszoktunk, hogy eszünkbe sem jut rákérdezni.

Hogy merre érdemes továbbmenni, az részben itt, a beszélgetésekben derül ki. Örömmel olvasom a kérdéseiteket, az ellenvetéseiteket és a saját tapasztalataitokat is. Különösen azokat, amelyek miatt nekem is újra kell gondolnom valamit.

És végül: Ma október elseje van: hónap–nap sorrendben 1001, nap–hónap sorrendben 0110. Mindkettő palindrom; binárisan az egyik 9, a másik 6. Ráadásul egymás bitenkénti komplementerei: ha minden 0-t 1-re és minden 1-et 0-ra cserélünk, az 1001-ből 0110 lesz. Egy technológiáról szóló rovat indulásához a dátum máris szolgáltatott némi anyagot.