Ádám István Pál: Házmesterek a vészkorszakban

Nálatok is olyan hülye a kors? – kérdezte apám egy osztálytársát az 1930-as évek végén.

Rövid értetlenség után aztán tisztázták, hogy az a személy, aki a szemetet összeszedi, kapuzárás után az embereket a házba beengedi, az a házmester, a családi neve a Kors, nem a foglalkozásáé. A memoárokra szokták mondani, hogy minden a szerkezeten múlik. Ha az jó és eredeti, akkor már nagy baj nem lehet. Ugyanez a történeti munkáknál a jól eltalált nézőpont. Ezt a végtelenül eredeti és olvasmányos történelemkönyvet egy Magyarországon nemigen ismert történész, a bristoli egyetem kutatója írta Angliában, az eredeti kiadás 2016-ban jelent meg. A magyarországi vészkorszak történetét a Kádár-rendszerben agyonhallgatták, aztán a rendszerváltás után nagy tömegben zúdultak mindenkire a regények, tudományos feldolgozások, filmek és színdarabok – sokakban egyfajta fáradtságot kialakítva a témával kapcsolatban. Sokan érezhették úgy, hogy ők már mindent tudnak a korszakról…

Nos, az 1974-es születésű Ádám István Pál könyve nem is lehetne eredetibb és újszerűbb.

Ahhoz, hogy valami újat és igazabbat mondhasson a vészkorszak történéseiről, messzebbről indult, és a házmesteri szakma történetébe ásta bele magát. Kiderült számára, hogy ezt a foglalkozást szinte kivétel nélkül vidékről frissen felkerült, alig iskolázott házaspárok űzték, akik szerettek volna feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán, szinte mindig egyetlen gyermekük volt, akit erejükön felül taníttattak. Az ingyenes lakhatás vonzotta őket ebbe a szakmába, ahol a háziúr alkalmazta őket, anélkül, hogy fizetést adott volna nekik. A megélhetésük forrása a kapupénz, a liftpénz és a negyedévente a bérlők által fizetett „házmesterpénz” volt, ami a lakbér 2-3 százaléka volt.

A szerző bemutatja, hogy a házmesterség hogyan alakult át valami más tevékenység mellett űzött félállásból teljes állású tevékenységgé, hogy szerveződött meg, mint sajtóval rendelkező, az önképzésre is egyre nagyobb súlyt helyező, lobbyképes hivatásrend, amely képes volt a Vigadóban nagy létszámú ünnepséget rendezni, ahol a belügyminiszter felesége mondott beszédet. Mindezt nemzetközi kitekintésbe is helyezi, elmondva például, hogy a bécsi lakásbérlőknek a ’30-as és a ’40-es években természetesen volt saját kapukulcsuk…

A zsidótörvények elfogadása után 1942-ben egy külön belügyminiszteri rendelet megtiltotta a zsidónak tekintett magyarok számára a házmester foglalkozást. Erre azért volt szükség, mert a közigazgatás rájött, hogy ezeket a szörnyű törvényeket képtelenség a házmesterek nélkül betartatni. A könyvben olvashatunk egy egészen komikus példát arról, hogy egy házmester, amikor meglátja, hogy egy általa ismert zsidó férfi bejön a házba, és felmegy egy keresztény hölgyhöz, akkor utána megy a lakásba, és már ágyban találja őket, úgy szólítja fel a párt, hogy hagyják abba, amit csinálnak, mert törvényellenes. (Egyébként elzavarják őt.)

A könyv túlnyomó része a cím értelmében valóban a vészkorszakról szól, amikor a házmesterek fokozatosan élet és halál urai lettek. Az egyes fejezetek a Horthy-rendszer utolsó szakaszait, illetve a Szálasi korszakot külön-külön tárgyalja. Ugyancsak külön rész foglalkozik a pesti gettó, a csillagos házak, illetve a követségek segítette ún. védett házak házmestereivel. A szerző nagyon jól válogatott szövegeket idéz sokféle forrásától (köztük Márai Sándortól, Heltai Jenőtől és Szinnai Tivadar műfordítótól). De a leghasznosabb és legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló forrásai az 1945-ben lefolytatott ún. igazoló bizottsági ülések jegyzőkönyvei. Ezekből olykor egymásnak ellentmondó vallomásokat is idéz. Már ebből is érezhető, hogy mennyire nehéz megítélni egy-egy házmester ténykedését.

A szerző azonban nagyon messzire megy a próbálkozásban. Mindent elkövet, hogy tipizálhassa a magatartásokat. Ehhez a holokauszt szakirodalom újabb hajtásait is segítségül hívja. Megtudjuk, hogy az események után sokáig csak az áldozatok és az elkövetők voltak a kutatás célkeresztjében. A harmadik, szemlélő (bystander) csoport csak évtizedek múltán került előtérbe. Ez is eleinte szinte kizárólag elmarasztalt csoportként. Hiszen tehettek volna az embertelen törvények ellen, de nem tettek semmit.

Ádám István Pál könyvének óriási erőssége, hogy nagyon közel megy hőseihez, a házmesterekhez.

Leginkább a szemlélők és az embermentők viselkedését boncolgatja. Magyarázza azt a tényt is, hogy a nevezetes izraeli Jad Vasem Intézet Világ Igaza Kitüntetést miért csak tizenhét egykori házmester kapta meg. Válasza egyszerű: mert azt csak olyan személy kaphatja meg, aki semmilyen ellenszolgáltatást nem fogadott el. A szerző hosszan bizonygatja, hogy az életmentésért kapott eseti hálapénz vagy más ellenszolgáltatás alig választható külön a házmesteri megélhetés alapját jelentő borravalótól. Talán csak a nagyobb összeg jelentett különbséget.

Ma hat éve, hogy apám, életének 94. évében meghalt. Ezt a könyvet nagy érdeklődéssel olvasta volna. Biztos elmesélte volna, hogy hogyan viselkedett a Kors, amikor nemcsak a ház részeges, lenézett kelléke volt, hanem az államgépezet meghosszabbított keze.

Sajnos már nem tudom megkérdezni tőle.

(Budapest Building Managers and the Holocaust in Hungary, Palgrave, Macmillan, 2016. Magyar kiadás: Park Könyvkiadó. 2024. Fordította: Orosz Ildikó. A fordítást az eredetivel egybevetette, átdolgozta a szerző. Előszó: Gyáni Gábor. A borítófotó Kovács Márton Ernő Fortepan fotójának felhasználásával készült. 309 o., 5999 Ft.)

Címlap fotó: Szajki Bálint

Török András művelődéstörténészt 17 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)