Ai Wei Wei

„Ai jaj!” – mondta a Kínai Állami Tanács Információs Hivatalának (fájó) feje. Többedszer. „pAin in my ass.” – sóhajtotta rögtön utána gyorsan, tört angolsággal. A kínai felső vezetést folyamatosan és hevesen bíráló Ai Wei Wei-t valószínűleg nem csak ő nem szereti a kormányból.

Számtalan „megbízott” sok oldalról próbált már fogást találni a népszerű elvtárs kortárs művészen, aktivistán. Sikerült. Adóügyben… Pedig édesapja az ország egyik leghíresebb költője, mi több a Kínai Kommunista Párt tagja volt!

Mint oly sokan. És ezt kínai léptékkel értem.

Az alma azonban, politikai értelemben messze esett a fájától (képzavarral: egészen a Nagy Almáig gurult), hiszen a művész a pekingi Filmakadémiai tanulmányok után egy évtizedet töltött az Egyesült Államokban. (Nagyrészt New Yorkban hallgatott kurzusokat egy művészeti iskolában.) A pekingi olimpián döbbenten álltam a Madárfészek stadion előtt. Akkor az volt az első gondolatom, hogy ismét beigazolódott a régi közhely, miszerint a keleti ember sokkal közelebb áll magához és a természethez, mint nyugati társa.

WeiWei társtervezőként és művészeti konzulensként tevékenykedett az építkezés során, de a munkálatok vége felé, 2008 táján már a kormány bírálatán túl, bizonyítékokat is kezdett gyűjteni a hatalmi szervek korrupciós tevékenységére. Az akkori földrengésekben sok, rosszul megépített (a pénz egy része a hivatalnokok zsebében landolt) sichuani állami iskola omlott össze, maga alá temetve rengeteg ártatlan gyermeket. Megdöbbentő erejű volt az installáció, melyben gyermek hátizsákokból „írta ki” a müncheni kiállításának helyt adó Haus der Kunst falára a földrengésben meghalt egyik kislány édesapjának megtört mondatát:

„Hét évig élt boldogan ezen a világon.”

Innentől felgyorsultak az események. 2009-ben a kormány megszűntette a blogját (napi 10.000 ember olvasta), 2010-ben megtiltották neki, hogy külföldre utazzon és szoros megfigyelését ezúttal nem bízták a véletlenre. A szigorú hatóság 15 térfigyelő kamerát helyezett el a háza körül.

A művész sajátos válasz adott az atrocitásra.

Ismét saját fegyverét fordította a kormány ellen. Négy élő web kamerát szereltetett a házába, ezzel is tiltakozva a megfigyelés ellen. Erre a tisztelt hatóság két napon belül leszereltette a kameraerdőt otthona körül. Touché! 2011-ben pedig (építési engedély hiányára hivatkozva) lerombolták a műtermét. Amikor azonban néhány éve elfogták és ismeretlen helyre hurcolták, a nemzetközi botrány miatt 81 nap után elengedték, de megtiltották neki, hogy elhagyja a fővárost.

RED (Hong Yi), a malajziai születésű építész/képzőművész lány Ai WeiWeit ábrázoló alkotásáról már írtam egy korábbi bejegyzésemben. 100.000 darab valódi napraforgó magból alkotta meg a művész arcképét, utalva ezzel a művész 2010-es emlékezetes londoni installációjára a Tate Modernben, amely 100 millió (!) kézzel festett, egyedi porcelán napraforgó magból állt.

Ennek szimbolikáját hadd ne fejtsem meg, annyian és annyiszor leírták már.

WeiWei „képben van”, akár állnak, akár mozognak azok. Néhány éve az Ernst Múzeum mutatta be a művész New Yorkot bemutató sorozatát, mely 1983 és 1993 között készült képeket tartalmaz a városról. (’93-ban tért vissza szülőföldjére, ahol azóta is él.) A Toldiban pedig akkoriban vetítették a róla készült dokumentumfilmet, Ai WeiWei: Never Sorry címmel.