Member of Group ›
Aretha Franklin visszavonul!
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Aretha Franklin visszavonul!

 

Aretha Franklin bejelentette visszavonulását, de előbb kiad egy albumot Stevie Wonderrel. A soul királynője arra hivatkozott, hogy több időt akar tölteni unokáival.

A 74 éves énekesnő a detroiti televíziónak nyilatkozva elárulta, hogy visszavonulása előtti utolsó albumát Stevie Wonderrel együtt veszi fel. Aretha Franklinnak húsz száma szerepelt Amerikában a toplista csúcsán és ő volt az első női zenész, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 1968 és 1975 között minden évben ő kapta a Grammy-díjat a legjobb rythm and blues énekesként, és 2005-ben George W. Bush elnök a Szabadságért Elnöki Érdeméremmel tüntette ki – emlékeztetett a BBC News beszámolója.

Franklin, aki emellett képzett zongorista, 19 éves kora óta lép fel énekesként, ám az utóbbi években meggyengült az egészsége. 2010-ben egy hasi műtét miatt egy ideig nem állhatott színpadra, és felgyógyulása után már kevesebb fellépést vállalt. Pályafutására visszatekintve elmondta, hogy elégedett azzal, amit elért. Visszavonulásával kapcsolatban megemlítette, hogy azért néhány dologra továbbra is nyitott marad, úgy érzi, különben sem lenne jó, ha csak ülne, és nem csinálna semmit.

A Memphisből származó énekesnő, egy híres baptista prédikátor lánya, egészen ifjú korától olyan gospel-sztároktól tanult, mint Mahalia Jackson és Clara Ward. Karrierje akkor kezdett felívelni, amikor 1966-ban az Atlantic Recordhoz került, ahol Jerry Wexler producer énekesnőként a híres Muscle Shoals Rhythm Section mellé állította. Két évvel később már Amerikában és Európában is „Lady Soul”-ként emlegették. A diszkókorszakban akadozni kezdett a karrierje, de a Blues Brothers című kultfilmmel, amelyben szerepelt, visszakerült a közönség szívébe, és a nyolcvanas években olyan nagy sikerű számai szóltak, mint a Who’s Zooming Who? vagy a George Michaellel előadott I Knew You Were Waiting (For Me)Azóta is számos lemeze jelent meg, két éve pedig Barack Obama elnök is megkönnyezte előadását a Kennedy Centerben rendezett díjátadó ceremónián.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás