Member of Group ›
Az élet az, amit Te csinálsz belőle (1. rész)
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Az élet az, amit Te csinálsz belőle (1. rész)

 

Kedves hűséges B42 olvasó Barátaink!

Ezen a héten „Nagy Obersovszky Hetet” (One Man Show) tartunk, mivel Jules egy nagyobb lélegzetvételű (a blog forma kereteit erősen feszegető) írását publikáljuk hétfőtől vasárnapig bezárólag. A postokat „összefűzzük” majd és mindegyik elején elhelyezünk egy linket az első íráshoz, illetve jelezzük majd, hogy hanyadik a sorban. Ez az első post.

Kutvölgyi Pál

A lét határozza meg a tudatot

A lét határozza meg a tudatot – mondják – s valóban, objektívnek és meghatározónak vélt létünk oly mélyen befolyásolja tudatunkat, hogy sokszor egy élet kevés annak belátására, hogy végső soron létünket is mi formáljuk. Vagy tudat alatt olyanra, amit adottnak vélünk, vagy – ha van hozzá bátorságunk – tudatosan olyanra amilyet szeretnénk. Sokan, a legtöbben nem mernek kitörni az adott keretekből. Inkább elhiszik, hogy az a sorsuk, s azzal nem lehet szembeszállni.

Szüleink féltenek bennünket, ezért – és ez már a nevelés sajátja – a leghétköznapibb sorsot óhajtják nekünk, mert biztonság képükbe az illeszkedik legjobban. Legyenek meg a vizsgák, szakmai képesítések, képesek legyünk az önállóságra, találjunk egy megfelelő partnert, alapítsunk családot, szülessenek meg gyermekeink és különösebb megrázkódtatások, betegségek, sorscsapások nélkül éljük békésen életünket.

Az a szülő, aki nem így gondolkodik, nem is szereti gyermekét. Tehát ilyeneket nem várhatunk tőlük: – Legyél bátor, elsőként halj meg a csatában és ezredévek hirdessék dicső neved! Vagy pl. – Mondj le mindenről, csak a tudományoknak élj, s legyél te a Nobel díj várományosa! Vagy – kezdj önpusztító életbe, mint Buddha, hogy megvilágosodj – esetleg – vállald fel a meg nem értett művészsorsot, mert csak egy fájdalmas, keserű élet jussán adatik meg neked a halhatatlanság.

Holnap folyt.köv.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art