Member of Group ›
Az élet az, amit Te csinálsz belőle (3. rész)
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Az élet az, amit Te csinálsz belőle (3. rész)

 

Kedves hűséges B42 olvasó Barátaink!

Ezen a héten “Nagy Obersovszky Hetet” (One Man Show) tartunk, mivel Jules egy nagyobb lélegzetvételű (a blog forma kereteit erősen feszegető) írását publikáljuk hétfőtől vasárnapig bezárólag. A postokat “összefűzzük” majd és mindegyik elején elhelyezünk egy linket az első íráshoz, illetve jelezzük majd, hogy hanyadik a sorban. Ez a harmadik bejegyzés.

Az első post itt található.

Kutvölgyi Pál

 

Bátorság és képzelőerő

Bátorság és képzelőerő

Két dolog elengedhetetlen a rekordok, csúcsok döntögetéséhez, új utak, világok felfedezéséhez, rendhagyó élethez. Bátorság és képzelőerő. Azt hiszem a homo sapiens is végső soron ettől lett homo sapiens. Képzelőerő nélkül sosem alakulhatott volna ki az absztrakció képessége, azon képességé, mely a kreativitás alapja is és végső soron az emberré válásért felelős.

Az ember nyelve, a beszéd, attól beszéd és nem egyfajta jelrendszer, hogy a direkt utalásokon túl, képi eszközökkel él és egyfajta virtuális valóságot teremt. Nyelvi fejlődésünk során, így mehetett át a tudat alatti a tudatos állapotba. A tudat nem is más, mint egy állandósult absztrakció, mely már nem csak a környezet ingereire reagál.

A bátorság jelentőségét alig kell magyarázni, mert hosszabb rövidebb élete során már mindenki megtapasztalhatta. A bátorság nélkül nem hagyjuk el a járt utat, félünk kétesélyes döntéseket hozni, veszteni, s akit csak a veszteség elkerülése motivál, az utcára kimenni sem serény. Valójában csak a bátrak élnek, a gyávák csupán nézők a nézőtér elszigetelt, dróthálóval védett biztonságában.

Tehát az élet a bátraké. Gyáván is lehet élni, de nem érdemes. A gyáva ember önmagát határolja be, mert fél mindenféle változástól, és kockázattól. Így persze nem remélheti élete megváltozását.

Holnap folyt. köv.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art