Az értelem az érzelem szolgálólánya

Egy középkori mondás szerint a filozófia a teológia szolgálólánya (philosophia est ancilla theologiae) Mi sem példázza jobban a középkor szellemiségét, amikor is minden a hitnek, az ember Istenhez fűződő viszonyának volt alárendelve. A természet a maga törvényeivel, a tudomány, a logika mind, mind csak akkor volt tartható, ha a teológiát, a hittudományt támasztotta alá, ha abba beleilleszkedett. Ezen persze mi megütközünk, pedig ma sincs nagyon másképp. Az érzelem értelem feletti diadalát mai analógiával így fogalmazhatnánk meg: A ráció az emóció szolgálólánya.

Érzelem

E képlet alapján emberi létünkben mindig az érzelmek élveznek előnyt, aratnak győzelmet értelmünk felett és ez alól nincs kivétel. Ha áttételesen is, minden döntésünk érzelmi döntés, még ha ezt néha nem is így érezzük. Génjeinkbe kódolt sorsunk döntéseink hosszú során keresztül határozza meg életpályánkat. Ennek alapján választunk hivatást, párt, lakóhelyet, barátokat. Ha be is vonjuk néha eszünket döntéseinkbe, csak a látszat kedvéért tesszük, azt alátámasztandó, hogy értelmes, racionális lények vagyunk, akik ugye képesek mérlegelni és a legjobb döntést meghozni. Egyben azt várjuk el szellemünktől, hogy ebben támogasson bennünket. Magyarul racionális érveket hozzon fel amellett, miért is előnyös, logikus és üdvözítő döntésünk. Akár csak egy kormányszóvivő, aki a kormányprogramot hivatott lenyomni a sajtó és a nép torkán.

Értelem

Kérdés csupán – ha mindez így van – mire jó intellektusunk? Mi célt szolgál? Nos, az intellektus öncélú. Önmaga céljait szolgálja. Kétségtelen, hogy az intellektus emberré válásunk terméke, civilizációnk kincse a maga racionális, logikus és tudományos okfejtésével. Lehet vele okoskodni, kommunikálni, a holdra utazni. Tehát sok mindenre jó, csak arra nem hogy szűkebb értelemben vett emberi problémáinkat megoldjuk vele. Persze nem a pénzproblémákra gondolok és nem is a hivatali bonyodalmakra. Értelmünkkel jól eljátszadozunk a civilizáció adta lehetőségek közt és talán még egy kis mértékben a boldogságra is kihat, de jelentőségét semmi szín alatt sem szabad túlértékelni. A boldogságra talán abéli ürömünkben hat ki, hogy jobban, sikeresebben játszadozunk másoknál, hogy értelmünkkel eredményesebben menedzseljük életünket. Ilyen értelemben még a pénzre is hasonlít. A pénz szintén nem boldogít, de a szabadság és függetlenség, amiket a pénznek köszönhetünk, igen.

Minden jó érzésnek, minden boldogító gyönyörűségnek az érzelmek a forrásai, sosem az értelem. A szerelmes ember tudja ezt leginkább. A józan ész, a logika rajta mit sem segít. Miközben érzelmei rabul ejtik, képtelen pusztán értelmével kiszabadítani magát érzelmei fogságából. Ráadásul az értelemben nem a természet évmilliók alatt fejlődött intelligenciája manifesztálódik, hanem többnyire az életünkben megszerzett tudás. Az embertől az érzelem és nem az értelem elválaszthatatlan. Az értelem egyfajta bónusz és csak úgy van. S ha már van, használjuk is, de boldogabbak nem leszünk tőle. Ráadásul roppant demokratikusan osztogatta az észt a Jóisten. Semmire sem büszkébb az ember fia, mint józan eszére. Minél kevesebb jutott neki, annál büszkébb rá.