Ha nem pár nappal a londoni olimpia nyitóünnepsége előtt látom a pekingi játékok megnyitójának ismétlését, talán fel sem tűnik, hogy a két nemzet világnézeti különbségét a legrangosabb sporteseményt megelőző és záró ünnepségek milyen híven példázták. A pekingi a kollektivizmusban rejlő erő fényes bizonyítékává, a londoni pedig az individuum szellemi szabadságának demonstrációjává vált.
Kollektivizmus
Sir Paul McCartney
Történelmi idők kezdetétől verseng a két szisztéma egymással, s a vita máig nem dőlt el. Mi jobb, hatékonyabb a társadalom ereje és fejlődése szempontjából? A kollektív szellemre épülő, vagy az egyéniséget támogató társadalmi szisztéma, az egységben, vagy az egyéniségben fellelhető erő? Híres történelmi példa Spárta és Athén versengése. Spártában az egy mindenkiért, mindenki egyért elve, Athénban pedig a szabad, teremtő szellem alkotó ereje érvényesült.
De nem kell ilyen messzire menni, újkori példák is igazolják, hogy a két társadalmi modell versengése máig nem ért véget. Európában mind a szocializmus, mind a fasizmus a kollektív társadalmak magasabbrendűségét hirdette, szemben az individuális alapokon álló polgári demokratikus társadalmakkal. Európában az utóbbi győzedelmeskedett, de a frontok most világrészek közt húzódnak.
Kína számomra azért veszélyes és nyugtalanító, mert az ellen oldalt (persze ez világnézeti kérdés, de az én nézetemből az) rendkívül sikeresen képviseli. Félő, hogy a polgári demokráciák egy átmeneti, vagy tartós válsága esetén Kína mutatja majd fel a válságból kivezető utat, s akkor nekünk individualistáknak befellegzett. A világ megint várhat pár száz évig az individualizmus diadalára.
A 2008-as megnyitón Kína megvillantotta azt, amitől erős. Mindenki csavar a jól olajozott gépezetben, senki sem lóghat ki a sorból. Az ünnepség nem az egyénieskedésről szólt, hanem a szervezettségről, precizitásról. Egy hangyatársadalomról, mely disznót győz.
Ehhez képest a londoni megnyitó és záróünnepség valóságos népünnep jelleget öltött. Paul McCartney Hey Jude dalára talán még a királynő is táncolt, a stadionnal együtt énekelt. Ha nem voltunk ott a megnyitón, akkor is ott voltunk, mert ott éreztük magunkat hasonszőrű emberek közt, az emberléptékű európai dimenzióban.
A britek roppant kreatívan megmutatták a világnak azt, amire méltán büszkék lehetnek, nevezetesen, hogy milyen szerepet játszottak az emberiség kultúrtörténetében a demokrácia, a polgáriasodás, az ipari forradalom, az európai kultúra exportálása, a tudományok terén, s a legújabb korban a mindenható angolszász zenekultúra megteremtésében.
Ilyen értelemben számomra ez a világraszóló demonstráció az individualizmus, az individualista társadalmak diadalát jelentette. Remélem, hogy ez a diadal tartós tud maradni, hogy a bennünk rejlő erőt nem más fogja majd sokkal hatásosabban kiaknázni.
Sajnos bizonyos értelemben fennáll egy ilyen veszély. Most még persze nyár van, s ha Európa egén mutatkoznak is felhők, azért annyira még nem fázunk. A muzsikáló tücskök időszaka ez, akik gondtalan, vidám életigenlésükben megfeledkeznek róla, hogy a hangyák szorgalmasan a hideg télre készülnek.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.