Az Oscar díjas fényszobrász

A mozgó- és állókép rögzítés két különböző sport. Ahogy Vili bá’ is felhívta már a figyelmet rá, a fotósnak nincsen stábja és rendezője, a fotográfia nem csapatmunka, hanem „one-man-show”. (Mondjuk láttam már kézilabda csapatnyi embert Annie Leibovitz körül pörögni, de értem mire gondolt a Mester.) Érdekes összefüggés, hogy a neves operatőrt tulajdonképpen egy fotós könyv, Dulovits Jenő Művészi fényképezés című műve „indította el” hosszú pályáján. Tizenhét éves volt akkor.

„Beleszerettem a fényképezésbe, és akkor vettem magamnak egy jobb fényképezőgépet, mint ami az apámnak volt. Ketten vettük egy barátommal, egy osztálytársammal, és elkezdtünk fényképezgetni jobban, mint azelőtt. Előhívó berendezést is vettünk, és előhívtuk a képeket.”

Zsigmond Vilmos mindig is hobbinak tekintette a fényképezést a fotózás értelemben. (Szép magyar szó: fény-képezés.) Filmjeiben híresen jól világított, ezért különösen kifejező lehet számára ez a szóösszetétel. Ahogy „ikertestvérének” (Vágvölgyi Bé nevezi így a kiállítás könyvében), Kovács Lászlónak is (Szelíd motorosok!), akivel az együtt forgatott ’56-os anyagot kimenekítették Ámerikába. (A veszélyes utazás utolsó szakaszán, a hajóúton készült fotók is megtekinthetők a kiállításon.) A két ifjú operatőr (tudtukon kívül) egyébként remek időzítéssel érkezett meg az új hazába, Hollywood pont abban az évtizedben kezdett új irányba fordulni (New Hollywood), amihez remekül passzolt a két magyar másfajta, még a pesti főiskolán szerzett klasszikus fény-tudása.

Zsigmond Vilmos és Kovács László

Annak idején Spielberg mozija, a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind) sci-fi fogékony korban talált meg. (Bár fiúgyermekként ez az időszak általában holtig tart. Vagy tovább…) Ráadásul ebben a tudományos-fantasztikus filmben nem a Predator esik neki sokadszor Aliennek sok vörös és/vagy zöld és/vagy savas vérrel, hanem valódi misztikum épül fel/ki lassacskán, ahogy Roy (Richard Dreyfuss) megszállottan építi fel „szeméttornyát”, Spielberg pedig a cselekményt. Ne felejtsük el megemlíteni még François Truffaut nevét sem, aki a kamera másik oldalán állt ebben a filmben.

Az alkotás három nagy díjat is elnyert. BAFTÁT a látványtervezésért, Grammyt a filmzenéért és bár hét kategóriában is jelölték Oscarra, végül „csak” egyet hozott el.

Azt a bizonyos marcona, 34 centis kopasz alakot viszont egy ’56-ban „kitántorgott” magyar kezébe nyomták a fényszobrászatért. Jelesül Mr. Vilmos Zsigmond kezébe. (Aki nem a Spielberg Műveknek mondott köszönetet, hanem a pesti tanárainak. Volt is durci persze emiatt. A kiállításon a szobor egyébként „élőben” megtekinthető volt.)

A filmes alkotó „saját” BAFTÁT ’80-ban kapott a Szarvasvadász operatőreként, 1993-ban pedig Emmy-t a Sztálinért. 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését, 2003-ban pedig beválasztották a filmtörténelem tíz legnagyobb hatású operatőre közé. Woody Allen mellett, akinek három filmjét is fényképezte, dolgozott Scorsesének, Altmannak, Fondának, Boormannak, Ciminónak és Brian de Palmának is. Boldog születésnapot (június 16.) Mester és jó fényeket!

(A következő fotók közül az első hármat én lőttem iPhone-nal a kiállítás helyszínén.)

Rév Marcell

Jack Nicholsonnal (1989)

Portrait (1984)

Jack Nicholsonnal (1989)

Zsigmond Vilmos