Member of Group ›
Az új MINI fél litert fogyaszt!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Az új MINI fél litert fogyaszt!

 

Mondom (írom) fél litert! (Kilót?) Ráadásul nem a jármű, hanem a vezetője! Akár vízből! Egy óra alatt a Margitszigeten. Ugyan némi szén-dioxid kibocsátással ennek a közlekedési eszköznek a használata is együtt jár, de ez pusztán a biciklista kipufogóján (száján!) kilihegett csekély CO2 mennyiségből adódik.

A tehenek kipufogóján (análógia) távozó metán, bolygónkat fel- és továbbmelegítő hatásának taglalásától ez esetben óvatosságból eltekintünk, mielőtt még az autógyárak kreatív ügynökségei (árnyalt médiamix segítségével) bűnbakká teszik a gonosz, hamburger fogyasztó, környezetszennyező, a globális felmelegedésért tulajdonképpen e két fő okból (liheg/eszik) is felelős kerékpárosokat.

Szóval a múlt heti bejegyzésemhez hasonlóan, ismét egy összecsukható kerékpárról írok. E “teszt” erejéig loppon eloroztam a feleségemtől. Kinyitott állapotában a hetvenes évek klasszikus (Csaba névre hallgató), Csepel kempingbiciklijét idézi a forma, azonban pont hét sebességgel tud többet, ti. nyolc sebességes.

Nyitva

Csukva

Azon túl, hogy MAXI méretben helyezték el rajta a MINI márkajelzést, annyi köze is van az autóhoz, hogy még a kisebbik Mini csomagterébe is beszuszakolható. Cipőkanállal. (A Countryman csomagtartójában pedig még kissé “kotyog” is.)

Mini a Miniben.

Minik

Távirati stílusban a kerékpárról: alu váz, 8 sebesség, 11 kg. súly, rikító sárga teflon lánc és csengő. Az ülés alatti kis táskából egy nagyobb táska varázsolható elő, amelybe viszont a teljes bringát elpakolhatjuk összecsukott állapotában, hogy aztán a vállunkra vetve a kompakt csomagot, könnyebben tudjunk fesztelenül viselkedni a tömegközlekedési eszközökön. (Kazal László idevonatkozó felvételét itt találjátok meg.) Azt a tényt, hogy valóban gyerekjáték kinyitni a kerékpárt, Gergő bizonyítja a következő videóban.

http://vimeo.com/42120826

Hihetetlenül kényelmes zselés ülést és jó fogású ergonomikus kormánymarkolatot kapott a bicó. Teljes a felszereltsége, mivel két sárvédő, kitámasztó kar, illetve hat fényvisszaverő prizma szolgálja ki a tulajdonos és a rend szigorú őreinek igényeit. Egyébként slick gumikon gördül, tehát ha leszakad az ég, érdemes beállni a depóba egy gyors gumicserére, különben súlyos (másod)percekkel fizetünk a gyártó hányaveti könnyelműségéért.

Itt a jó idő, drótszamárra fel, vizekhez le, zöldbe be!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art