Azok a szerencsések, akik időben megszervezték, hogy ott lehessenek az általam is beharangozott londoni Yellow Lounge eseményén, elsők között próbálhatták ki a BeoPlay újdonsült fül és fejhallgatóinak hang reprodukcióját. Valóban kevesek kiváltsága ez, és egyenlőre jómagam is csak az álmodozók táborát erősíthetem, türelmetlenül számolom vissza a napokat a hivatalos megjelenésükig. 2013 májusában fog megérkezni az első BeoPlay H3 és H6.
Mindkettőt a dán formatervezés egyik jól ismert jelenkori nagykövete, Jakob Wagner tervezte. Egy legendás Jakobot már ismerünk, Jakob Jensen-t, aki a Bang & Olufsen termékeit formálta, sőt a márka egyedi stílusának kialakításában is meghatározó szerepe volt. Kíváncsian , hogy miként alakul Jakob Wagner és a Bang & Olufsen együttműködése, hogyan birkózik meg Wagner a felé irányuló elvárásokkal és ki tud-e lépni Jensen árnyékából. Látva első munkáinak, mondhatni vizsgamunkáinak eredményét, én megszavazom a bizalmat.
A fej és fülhallgatók piacán igazi háború zajlik, nagyhatalmak versengek egymással, hogy az innen-onnan letöltött, jobb esetben az iTunes-ból megvásárolt zeneszámokat boldog tulajdonosa az ő termékeinken keresztül hallgassa újra és újra. A háború egyre nagyobb mérteket ölt, és bárki, aki a tűzvonalba keveredik, jobb ha felköti a nadrágját. A történelem már majd mindenkit kikupált, hogy felkészületlenül nem érdemes beszállni. Farkassal lehet farkast ölni! Szóval adott a két új farkas egyed, kódnevük H3 és H6, mindkettőt azzal a tudatos céllal fejlesztették ki, hogy első körben megváltoztassák a háború lehetséges kimenetelét, feltételezve, hogy később meg is fogják nyerni.
Farkasegyed 2 – kódneve: BeoPlay H6 – 230g súlyú (over the head) fejhallgató, anodizált alumíniumból készítették a membránok külső burkolatát, a fejünkkel illetve a fülünkkel gondosan kiválasztott és mesterséges anyagok felhasználása nélkül készített Új-zélandról származó marhabőr érintkezik. A fekete vagy bézs színű bőr minősége predesztinálja a fejhallgató nemes patinás öregedését. A csatlakozó kábel jobb és bal oldalról is csatlakoztatható, teljes szabadságot biztosítva a hallgatónak. Ha valamilyen oknál fogva nem használjuk és csak a nyakunkba akasztjuk, akkor a membránok szépen kifordulva megpihennek a nyakunk körül. Eladási ára bruttó: 399,-€.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.