Kutvölgyi három titkolt személyiségjegye

Divat manapság pszichés zavarokat (ADD, ADHD, PTSD) diagnosztizálni magunkon.

Gyakran a fiatalok fedettpályás sportja ez, de persze idősebb fotel-pszichológus hipochonderek is előszeretettel űzik. (A trauma szóval is „könnyen dobálózunk”.) Én magamon pl. az ASD-t azonosítottam (nem AntiSocial Disorder :)

Ambivertált és
Szigma pasi vagyok, aki
Divergensen gondolkodik.

(Kénytelen vagyok idegen szavakat használni, hiszen a szakirodalom is ezt teszi.)

Félretéve a viccet, egyrészről nyilván óriási előnyei vannak annak, hogy a pszichés betegségek detektálása nagyobb figyelmet kapott az elmúlt évtizedben, másrészről ez a bejegyzés valójában az önismeret fontosságáról szól.

Azt is fontos leírnom itt, az elején, hogy az a tény, hogy valaki a következő három spektrumon/tengelyen hol tanyázik, nem minősíti, nincs rossz, vagy jó pozíció ezeken a skálákon. Nyilván a korszellem (AKA Zeitgeist) időnként felemel és jobban fizet bizonyos tulajdonságokat (akár kontraszelektíven), de a lényeg akkor is az, hogy az önismereti úton egyre többet tudjunk meg magunkról. Az az ember, aki jobban ismeri magát, amellett, hogy önazonos, általában nagyobb békében él bel-, és külvilágával, sőt, gyakran sikeresebb is, hiszen pontosan tudja, hogy kitől/mikor kérjen segítséget. (Magabiztos, de könnyen delegálja a feladatokat az arra alkalmasabb partnereinek.)

Azt is érteni vélem, hogy az információdömpingtől ijedten fuldokló zembereknek óriási igénye van a leegyszerűsítésekre. Máshogy fogalmazva, a producer és nem a produktum alapján ítélik meg, hogy mi jó, s mi nem. (Ezért imádják a TOP listákat.) Azt gondolják tehát, hogy ami népszerű, az jó is.  (A fekália jó, hisz 2 millió légy nem tévedhet…) Ahogy Orwell írja az Állatfarm című regényében: „Négy láb jó, két láb rossz!” (DajcsHunglishTompi pedig tovább redukál: „ENNYI!”) BTW: Pártjának helyi potentátjai gyakran még ennyit sem írnak, csak odahánynak néhány harcias vagy cheesy emojit… Mindezen okokból tehát imádja a nép a fekete/fehér megfogalmazásokat, ha pedig valaki előjön a szürke árnyalataival, okoskodásnak tartják. (Nyilván kényelmesebb egy spektrum két végére száműzött skatulyába szuszakolni mindenkit…)

Én azonban nem introvertált, vagy extrovertált, hanem ambivertált, nem alfa vagy béta, hanem szigma pasi vagyok.

Ambivertált személyiség.

Nyilván mindenkinél a másokkal folytatott interakció kontextusától, kedvétől, céljaitól függően változik a viselkedése. A kiegyensúlyozott és alkalmazkodó ambivertáltaknál azonban nincs állandó, stabil mintázat. Az ambivertált (nevezik centrovertáltnak is) egy olyan rugalmas, „kevert” személyiségtípus, ami az introvertált és extrovertált skála két végpontja között helyezkedik el, és mindkét típusból hordoz jellemzőket.

Nem szégyenlős, ha a figyelem központjába kerül, de nem is törekszik rá. Alkalmanként szereti a csoportos rendezvényeket, de gyakran hamar belefárad és „lelép” róluk. Jól alkalmazkodik mások személyiségéhez. A gondolkodás és cselekvés harmonikusan kapcsolódik nála. Jól adja el magát, és/vagy mást. Érzelmileg nincs a gondolataiba/cselekvéseibe zárva, ezért semlegesebben, objektívebben dönt.

A tartalmas beszélgetéseket jobban szereti, mint a semmitmondó bájolgást az áremelkedésről, más emberekről vagy az időjárásról. Időnként távolságtartó, de ez nem nagyképűségéből, hanem megismerési igényéből táplálkozik. A társasági események után, időnként (akár hosszabb időre) visszahúzódik a saját otthonába/csigaházába, hogy aztán ismét örömmel vegyen részt (gyakran quasi „megfigyelőként”) egy új csoportos programon.

Gyakran mások különbözőképpen ismerik. Hol csendes, hol szószátyár. Hol irányít, hol csak megfigyel. Törekszik arra, hogy a beszélgetéseinek legyen értelme, ne csak „csacsogás” legyen az interakció. Jó értékesítő, vezető, edző és diplomata válhat ebből a karakterből. Egyesek közülük jól helyt állnak a pszichológiával és a kreatív iparral kapcsolatos ágazatokban is.

Szigma pasi.

(A bétákról itt találtok egy általam, és persze a DeepL által fordított cikket.)

A közismert alfa/béta besorolás ismerői számára is új lehet ennek a típusnak a leírása. (Magam is csak néhány éve döbbentem rá, hogy egyértelműen ebbe a csoportba tartozom.) Ha valaki magára ismer és eddig nem hallott erről a karakterről, örülök, ha ezzel a szöveggel hozzájárulhatok az önismereti fejlődéséhez. Nyilván nem vonatkozik rám az összes következő megállapítás, de az biztos, hogy sokkal több közös pontot találtam (én és a közvetlen családtagjaim is), mint az alfa (vagy béta) férfiakat leíró összesítésekben. Jellemzően külföldi videóforrásokat fogyasztottam e kategória megírásához. Azt mondjuk nem értem, hogy e leírások miért csak pozitív tulajdonságokat sorolnak fel. Már csak azért sincs ez rendben, mert gyakran az erényeink/hátrányaink ugyanazon személyiségjegyekből fakadnak. Ráadásul ez a nyilvánvaló diszkrimináció nem fair az alfákkal és a bétákkal szemben. Ahogyan azt sem értem, hogy miért szűkítik le az alfa/béta/szigma kategóriákat pusztán a férfiakra…

A szigma stabil értékrenddel rendelkezik, nem keresi a feltűnést, nincs szüksége megerősítésre másoktól.  Inkább introvertált, mint extrovertált. Az alfa szereti a harcot és versengést, azonban egy igazi szigma nem vesz részt ezekben a játszmákban, a dominancia ugyanis nem jelent számára semmit. Sok konvencionális elvárást értelmetlennek tart, nem szeret sztereotípiákban gondolkozni. Mindegy neki, hogy ki, milyen vallású, bőrszínű, szexuális beállítottságú, számára mindenki egyenlő. A szigma mindig nyitott az önfejlesztésre, és jobb döntéseket szeretne hozni, ahogy halad előre az életében. Jól ismeri magát, energiáját és idejének nagy részét saját magának és családjának tartogatja, ahelyett, hogy társasági körökben pörögne. Sokszor és mélyen elemzi magát, ritkán dönt impulzívan.

A szigma a társadalmi (és egyéb) szabályokat, amelyekkel nem ért egyet, simán figyelmen kívül hagyja. Utálja a zsarnokokat, az értelmetlen és céltalan előírásokat. Általában nem is „minta alkalmazott”, legtöbbször saját vállalkozását vezeti, amely biztosítja számára a megfelelő szabadságot és flexibilitást. Egy szigmának nem mondhatod meg, hogyan viselkedjen, megvan a saját „viselkedési kódexe”, amit mindennél fontosabbnak tart. Legtöbbször nem akar mások elvárásainak megfelelni, általában egy belső „drive” késztetésére változik.

Bár általában magányos farkas, aki szereti a dolgait maga intézni, jó vezetői készséggel rendelkezik. Elhivatott és szenvedélyes, aki remekül tud másokat motiválni. Mivel a hierarchiát nem tartja sokra, munkatársait egyenrangúként kezeli, de soha nem haverkodik velük. Egy szigma nem a külsőségekben keresi a boldogságot. Ahhoz, hogy sikeresnek érezze magát, nincs szüksége felesleges luxusra. Az élményekért és kihívásokért (amelyeket rendszeresen állít maga elé) viszont rajong. A szigmát nem látni sokat beszélni, ezért első pillantásra nem nyűgöz le. Nem olyan ember, aki bókokat szór rád, hogy elnyerje a vonzalmadat, és nem folyamodik üres frázisokhoz. Inkább csendben marad, hacsak nincs valami értékes mondanivalója. 

Ez a típus nem fél kérdéseket feltenni, ha egy bizonyos téma tényleg érdekli. Nem fog habozni, hogy válaszokat keressen kíváncsisága kielégítésre. Roppant gyorsan tanul, és soha nem szűnik meg egyre több tudást szerezni az őt körülvevő világról. Az ilyen személyek nem a szociális képességeikről, hanem az intellektusukról híresek. Nem mindig tökéletes döntéshozók, de a rossz választás gyakran elkerüli őket, mert alaposan végiggondolják a folyamatokat, mielőtt komoly kötelezettségeket vállalnak. Ha azonban mégis rosszul sül el valami, gyorsan tanulnak belőle, és ritkán követik el újra ugyanazt a hibát. A szigmákat leginkább a spontán szellemesség és a magas IQ emeli ki. Ez az állandó önfejlesztés iránti erős vágyból fakad, amely jól tájékozottá, műveltté és természetes intelligenciával megáldottá teszi őket. Figyelmesek, valamint érzékenyek a helyzetek, tapasztalatok és az emberi megnyilvánulások elemzésében.

A klasszikus szigma „befelé él” és ezért sokan titokzatosnak, esetleg nagyképűnek titulálják, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak szereti megélni a dolgokat hivalkodás nélkül és nem tartja fontosnak, hogy idegenekkel személyes élményeket osszon meg. A szigmának nagy személyes térre van szüksége, éppen ezért szívesen és gyakran van egyedül. Titokzatosság lengi körül, ami introvertáltságából is fakad. A trendek követése egyszerűen nem neki való, és nem érti, hogy az emberek miért hajtják a népszerűséget. Igazi magányos alkat, és nem is érzi szükségét, hogy kimutassa, ha szomorú vagy gondokkal küzd. Pontosan ismeri a helyzetét, de nem látja értelmét gondjai „kiszellőztetésének”.

Míg egy domináns extrovertált alfa gondoskodik arról, hogy mindenki tudja, milyen „csodálatos”, a szigma típus inkább domináns introvertált. Nem érzi szükségét annak, hogy ismertté váljon képességeiről, és nem akar hangoskodni pusztán azért, hogy jobban érezze magát. Nem érdekli a népszerűség a csoportban, jól tudja, hogy mennyit ér. Nem próbál meggyőzni másokat a képességeiről, és nem próbálja mindig bebizonyítani, hogy mások tévednek, elég, ha önmaga tudja, hogy igaza van.

Lehet, hogy a szigmák nem hasonlítanak az alfa típushoz, de az biztos, hogy ugyanolyan jól irányítanak embereket, csak árnyaltabb eszközökkel. Titokzatos hangulatuk ironikus módon arra készteti az embereket, hogy bízzanak döntéseikben és bölcsességükben, ami gyakran a helyes döntésnek bizonyul. Az alfák úgy irányítják az embereket, hogy aktívan próbálják felhívni magukra a figyelmet, a szigma azonban fokozatosan hívja fel magára a figyelmet anélkül, hogy izzadtságszagúan erőltetné azt.

Divergens gondolkodás.

Ez a kognitív séma leírás viszonylag új, kb. 70 éves fogalompár a pszichológiában (J.P. Guilford). A konvergens (összetartó) és a divergens (széttartó) gondolkodás az agy két különböző részét veszi igénybe. Az „algoritmikus” konvergens gondolkodás inkább a logikára, a divergens gondolkodás inkább az alkotókészségre (kreativitásra) támaszkodik.

A divergens probléma megoldó és újrafogalmazó gondolkodás egyfajta permanens, kaotikusan kreatív, felfedező brain storming. A több szemszöget és nézőpontot figyelembe vevő divergens gondolkodási folyamat a „dobozon kívül” zajlik, ezért sok mellékágát hamar maga a kreatív elme nyesi le és dobja szemétre. E gondolkodási módot erős kíváncsiság és plasztikus képzelőerő jellemzi. Gyakran látszólag egymáshoz nem illő dolgok is összekapcsolódhatnak e folyamatban.

Szinte nincs öncenzúra, az ítéletet jóval később hozza meg ez a típus. A problémát konvergens úton megoldani akaró, szabálykövető, fegyelmezett szemlélők gyakran éppen azért kritizálják a divergens ötletelőt, mert a dobozból nézve akár ijesztő is lehet a számtalan hipotetikus forgatókönyv permutáció, amit gyors egymásutánban elébük vezet csapongó partnerük. A végső sakklépés előtt (fogott bábúval lépni kell) számtalan verziót lejátszik ez az elme. Az ilyen alakok fejében mindig színesebb és bonyolultabb „mind map” készül, mint a konvergens gondolkodók elméjében.

A konvergens gondolkodás persze nem értéktelen vagy rossz, inkább hasznos szinergiával egészíti ki divergens társát. Ez az „összetartó” gondolkodás sokkal reálisabb, logikusabb, analitikusabb és elvárja a lehetséges problémák azonosítását is. A divergens gondolkodás ezzel szemben könnyed, újrafogalmazó, rugalmas, szinte „folyékony”, eredeti és problémaérzékeny. Mindig a komplexitásra törekszik, ez pedig újabb és újabb szempontok „bedobásával” jár, ezért több energiát is követel, mint a rutinszerű gondolkodás.

Források:

A szigma férfi leírásának videóforrásait ebben a, (nagy port kavart) cikkben találjátok. Az ambivertált típus leírásának forrásait elhelyeztem képek formájában a szövegben. A divergens gondolkodásról szóló szöveg forrásai: Dorte Nielsen könyve (The Divergent and Convergent Thinking Notebook), Refkol.ro, Sciencer.me.