Member of Group ›
Budapesten koncertezik Charlotte Gainsbourg!
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Budapesten koncertezik Charlotte Gainsbourg!

 

A francia énekes-színész-zeneszerző-filmrendező, Serge Gainsbourg és a brit színésznő, Jane Birkin lányaként született Charlotte Gainsbourg nemcsak filmsztár (Kösz, megvagyok, 21 gramm, Az álom tudománya, Antikrisztus, Melankólia, A nimfomániás), de sikeres énekesnő is, aki a Müpában adja első magyarországi koncertjét.

Még kamasz volt, amikor 1986-ban megjelent Charlotte for Ever című albuma, amelynek dalait még édesapja írta, de csak két évtizeddel később kezdett újra lemezeket készíteni. (Időközben csak egy-egy filmdal eléneklésére vállalkozott, illetve Madonna 2000-es, What It Feels Like for a Girlcímű slágerében is hallhattuk.) 2006-ban megjelent, 5:55 című albumán a francia Air együttes szintetizátoros zenéjére a Pulp-frontember Jarvis Cockertől kapott szövegeket, a 2009-es IRM dalait pedig az amerikai Beckkel készítette (ahogy a 2011-es Stage Whisperre került új stúdiófelvételek nagy részét is).

2017-es visszatérő lemeze, a Rest eddigi legszemélyesebb munkája lett. A Daft Punk-tag Guy-Manuel de Homem-Christo és a párizsi DJ-producer, SebastiAn zenei segédletével készült elektronikus alapú albumon egy Paul McCartney-tól kapott dal (Songbird in a Cage) kivételével minden számot társszerzőként jegyez, sőt, Lars von Trier tanácsait követve a lemez klipjeit is maga rendezte.

A tavalyi Les Victoires de la musique („a francia Grammy”) gáláján az év női előadójának választott Charlotte Gainsbourg budapesti fellépésén az eddigi albumok legfontosabb dalai mellett a 2018 végén megjelent, Take 2 című EP számait is hallhatjuk majd június 30-án, a budapesti Müpában.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art