Buzik. Akarom mondani muzik.

A saját kámingáutomról már írtam korábban. Ezúttal azonban Orosz Dénes (Poligamy) Coming Out című filmje miatt ragadtam klaviatúrát. A film sikeres. (Az év legnézettebb magyar filmje, már az első 4 nap után.) A mozi tapinthatóan „közönségfilm” akar lenni. Naná. Mindemellett, minden jóakarata ellenére, saját magát és a rendező által (valszeg) fontosnak tartott üzenetet rúgja tökön. Csúnyán.

Ugyan nem szöges bakancsban, csak puha Armani beige mokaszinban, de nagy lendülettel és hosszú nekifutásból. Nem edukál, nem próbálja felszámolni az előítéleteket (mindkettő erősen „ráférne” a magyar társadalomra), hanem talán még kissé erősíti is egyes rétegek homofóbiáját. Tudom nem fair kijelentés a filmmel és az un. társadalommal szemben sem, de simán el tudom képzelni, hogy (a filmhez hasonlóan) a való életben is valaki veréssel próbálja „kigyógyítani” „elferdült hajlamú” gyermekét. (Amerikai szépség megvan?)

Coming Out

Tabu döntögetés helyett sajnos klissé (nem elírás) éretlen és prűd (gyáva? konformista?) lett ez az alkotás. A férfipár kapcsolatát (hiteltelen konfliktusát) éppúgy műanyagból építi fel a rendező, mint a hollywoodi filmek hetero párjainak viszonyát az álomgyár az óceán túloldalán, melyben mintha IKEA katalógusból olvasnák fel egymásnak a végtelen szerelmet a szereplők. A Kontrollban remeklő, egyre népszerűbb Csányit ezúttal csúnyán lejátssza a vászonról filmbéli partnere, a finom eszközökkel operáló „Moszkva teres” Karalyos Gábor.

Czeizel Endre rádió interjús kameó megjelenése bár rövid, de a genetikus talán az egyik legfontosabb dologról beszél a film során. (A homoszexualitásért egy génelváltozás a „felelős”, mely nem öröklődik tovább.) Főhősünk ehhez képest kb. annyira figyel rá, mint majd a közönség. Semennyire. A filmnek két igazi erénye viszont kétségtelenül van. Az egyik, hogy sok Bang & Olufsen készüléket láthatunk benne, a másik pedig Fillenz Ádám operatőr.