Member of Group ›
Capa in Color
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Capa in Color

 

Nyolc éve írtam a következő cikket.

E hét keddtől tekinthető meg Friedman(n) Endre több mint 100 színes (digitálisan felújított) fotója a róla elnevezett Capa Központban. New York után elsőként Európában hazánk ad helyszínt a tárlatnak, melyben a világhírű fotográfus 1938-1954 közötti színes képei előtt házi-szakérthetünk. Friedman 1947-től általában (min.) két gépet használt. Az egyikbe fekete-fehér, a másikba pedig színes filmet töltött. Capát persze a legtöbben a spanyol polgárháború és a WW2 alatt készített fekete-fehér képeiről ismerik, ezért (is) különleges ez a kiállítás a látogatók számára.

Picasso, Hemingway, Orson Welles és Ingrid Bergman (Capa szeretője egykoron) tehát színesben mosolyog le a fotókról ránk, az okostelefon-nemzedék(ek)re.

Capa hamar rátalált a Kodak 1936-ban bemutatott új, színes filmjére, hiszen ’38-ban vette meg az első Kodachrome-ot, de persze az előhívás lassúsága miatt a haditudósításokhoz nem ezt a technikát használta. A megnyitón az amerikai nagykövet mellett beszédet mondott Capa egykori szerkesztője is, a ma már 98 (!) esztendőt maga mögött hagyott John G. Morris. A tárlat francia és svájci síparadicsomok boldog mosolyait megörökítő színes „reklámfotói” között járkálva, óhatatlanul is beugrottak „kontrasztnak” a közel két éve a Nemzetiben látott Capa fotók harctereinek fekete-fehér elementáris drámái. Örülök, hogy láthattam ezeket a fotográfiáit is, árnyaltabb lehet így a róla alkotott képem. Menjetek el Ti is a kiállításra, amely szeptember 20-ig tekinthető meg. Igazán nem mondhatjátok, hogy nem időben szóltam! A tárlaton ismét használ(6)tam új játékomat, egy Ricoh Theta M15-öt. A „360 fokos” képet itt találjátok, a fiammal a Hősök terén tett látogatásunkról (M15 tesztelésünkről) szóló cikket pedig itt. Két további cikket pedig itt és itt leltek „Capa ügyben”.

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Capa in Color

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art