15 éve indult hódító nemzetközi útjára a DGR, a világ legnagyobb, klasszikus és épített motorok részvételével zajló jótékonysági rendezvénye!
Május 17-én a világ többszáz városában jól öltözött motoros hölgyek és urak tűnnek fel az utakon, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarák veszélyeire, illetve a szűrés fontosságára és hogy pénzt gyűjtsenek a kutatásokra. Az elmúlt évtizedben megszokott regisztráció után tehát ugyanúgy gyűjtünk adományokat a Movember alapítvány számára a DGR nemzetközi oldalán. (Felül a magyar nyelv is kiválasztható.)
Az egyedülálló nemzetközi jótékonysági kezdeményezés az elmúlt években 60 millió dollárt (18,6 milliárd forintot!) gyűjtött az ismert nemes célokra és 121 ország többszáz városában, több mint 500.000 elegáns motoros csatlakozott az öröm-guruláshoz!
Idén a Route42, immáron negyedik alkalommal, újra a Triumph Budapest remek teamjével együtt szervezi meg a rendezvényt! Sőt, ebben az évben a hazai Triumph Team még nagyobb részt vállalt a rendezvény lebonyolításából, hiszen a teljes média (fotó, videó, sajtó), projektmenedzsment, mentőszolgáltatás és rendőrmotoros támogatást is nekik köszönhetjük majd.
Ahogy mondani szokták: „Nyerő csapaton ne változtass!”

Az elmúlt 10 évben sikerült a The Distinguished Gentlemens Ride hazai rendezvényét nemzetközi szintre emelnünk. Ez a világ legnagyobb klasszikus/vintage motorkerékpáros felvonulása, amely a világ legnagyobb, a férfiak egészségmegőrzésével foglalkozó alapítványát, a Movember Foundationt támogatja. 10 évvel ezelőtt ennek az óriási nemzetközi rendezvénynek a budapesti eseményéről szinte senki sem hallott és csak néhány tucat motoros gyűjtött néhány száz dollár adományt 2-3 év alatt. Az elmúlt években Magyarország a részvevők számát tekintve markánsan felkerült a nemzetközi „DGR térképre”, a média minden évben aktívan foglalkozik velünk, jelen van a Ride-on és örömmel számol be róla.
Mára a DGR, a világ legnagyobb, klasszikus és épített motorok részvételével zajló jótékonysági rendezvényévé vált!
De ne szaladjunk ennyire előre! Napjainkban óriási reneszánsza van a sorozatoknak. Ráadásul nem (csak) dél-amerikai szappanopera minőségű mozgóképeket kapunk tonnaszámra, hanem igen magas minőségű anyagokat. Az egyik első fecske persze a „régi” Twin Peaks volt még a 90-es évek elején. A mostani menő sorozatok és Lynch mester remekműve között pedig „félúton”, több mint egy évtizede peregtek itthon az M1-en a Reklámőrültek (Mad Men) epizódjai. Imádtam őket!

Egyébként a kinti zajos siker (13 Emmy és 4 Golden Globe díj!) itthon süket fülekre talált, a „nézetlenség” miatt hamar az M2-őn találta magát szegény Don Draper (AKA Dick Whitman). Szerencsére azonban Don barátunk előtte még a tőle megszokott eleganciával ráült egy klasszikus, 1957-es Matchless G3L motorkerékpárra, hogy tudtán kívül később megihlessen Sidneyben egy Mark Hawwa nevű úriembert, aki 2012-ben először szervezte meg a Distinguished Gentleman’s Ride nevű jótékonysági rendezvényt, klasszikus és vintage motorok tulajdonosainak. (E cikk címlapképén ő látható.)
Amit tudni akarsz a DGR-ről, de sosem merted megkérdezni.
Mi a rendezvény célja az adománygyűjtésen túl?
A felvonulás célja a figyelemfelkeltés, hiszen céljaink népszerűsítését és a prevenciós törekvéseket éppen olyan fontosnak érezzük, mint az adománygyűjtést. A DGR színház is. Fontos, hogy lássanak minket és hallják a hangunkat, az üzeneteinket.
Ki kapja az adományokat?
A DGR jótékonysági partnere a Movember Foundation, a világ legnagyobb, a férfiak egészségmegőrzésével foglalkozó alapítványa. A Movember Foundation gondoskodik róla, hogy a beérkező adományokból a DGR közösség és a férfiak világszerte a legtöbbet profitáljanak.
Feltétele az adományozás annak, hogy motorozhassak a rendezvényen?
A felvonuláson való részvétel ingyenes, de mindenkit adományozásra buzdítunk, hiszen az adományok teszik lehetővé, hogy finanszírozzák azokat a kutatási projekteket és öngyilkosság-prevenciós programokat, melyekből a DGR-közösség tagjain túl minden férfi profitálhat világszerte.
Milyen elvárásokat támaszt a DGR a résztvevőkkel kapcsolatban?
A felvonulás nem verseny. Minden motorosnak a helyi szabályozásnak megfelelő bukósisakot kell viselnie. Csak regisztrált és biztosítással rendelkező motorkerékpárok vehetnek részt a rendezvényen. Kötelező betartani a KRESZ szabályokat. Minden résztvevőnek a DGR hivatalos oldalán szükséges regisztrálnia magát, különben nem tud adományozni a jó ügy számára. Az eseményen csak klasszikus és vintage stílusú motorkerékpárokkal lehet részt venni és elegáns öltözékben érdemes megjelenni. Célunk az, hogy a DGR továbbra is a világ leggondosabban szervezett és legbiztonságosabb motoros felvonulása maradjon.
Hogyan tudok adakozni?
Az adományokat kizárólag az interneten, a DGR honlapján gyűjtjük, ahol egy gyors regisztráció után bankkártyával, vagy PayPal kontóval is lehet fizetni. A résztvevőket arra bátorítjuk, hogy osszák meg az oldalt barátaikkal, családtagjaikkal, munkatársaikkal, maguk is adományozzanak, vagy támogassanak más résztvevőket. A felvonulás napján (ahogy az előző esztendőkben is) készpénzben nem gyűjtünk adományokat!
Mikor rendezik meg a szervezők a felvonulást?
Kilenc éven keresztül minden szeptember utolsó vasárnapján tartották a rendezvényt, 2021-től kezdődően azonban végre átkerült nyárra a gurulás, 2026-ben május 17-én kötjük fel a nyakkendőt és vágunk neki a futamnak!
Hét „kulisszatitok”
e g y
„Perszonalizáljátok” személyes oldalatokat a DGR központi felületén! Töltsetek fel profilképet és egyéb motoros fotókat/videókat a kontóhoz. Blog bejegyzésre is van mód! Buzdítsátok ezen a felületen is (akár magyarul a hazai) ismerőseiteket, hogy támogassák a túrátokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.) https://gfolk.me/PalKutvolgyi
k e t t ő
Személyes oldalatok (szabadon megválasztható) URL címét megosztva a közösségi médiában, felhívhatjátok arra az ismerőseitek figyelmét, hogy támogassák a vonulásotokat. (Természetesen ezeket az összegeket is közvetlenül az alapítványnak utalja majd a jótékonykodó ismerősötök.)
h á r o m
Hozzatok létre teameket a honlapon (cég, baráti társaság, sport-team stb.), hogy bárki csatlakozhasson hozzátok virtuálisan és együtt gyűjtsétek az adományokat. Roppant könnyen részei lehettek egy csoportnak, csak rá kell kattintani a ’JOIN OUR TEAM’ gombra. Meg is hívhattok magatokhoz résztvevőket. (Akár a Triumph csapathoz is csatlakozhattok!)
n é g y
Gyűjtsétek össze mind a négy jelvényt (badge-ek), így a következő képen látható speciális Triumph Speed Twin motorkerékpárt, egy DGR 2026 Hedon bukósisakot, és Brett napszemüveget nyerhettek, továbbá kaptok egy DGR 2026 felvarrót (patch) is. Min. 1000 dollár összegyűjtése esetén pedig egy három darabos kitűzőszett jár. (A részletes versenyfeltételek leírását itt találjátok.)

A következő képen látható négy jelvény megszerzéséhez a következőt szükséges tennetek:

ö t
Az oldal tetején látható ranglistákat (leaderboards) böngészve körbe tudtok nézni a top motorosok (riders), utasok (pillions), teamek (teams), országok (countries) között, talán ezzel is növelve kissé a versenyszellemet.
h a t
Nyilván jobban kiismerik magukat azok, akik részletesebben is szétnéznek az oldalon. A letöltés menüpont alatt pl. megtalálható a nagy felbontású DGR poszter és a klasszikus Sir Remington Silversteed profil fotó is. Ha pedig valakit a legújabb hírek érdekelnek, a DGR blogján is böngészhet kedvére.
h é t
Néhány éve lefordíttattuk a nemzetközi honlap tartalmát, ezért már a magyar nyelvet is ki tudjátok választani felül.
|
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
|
Színész
|
|
Hegymászó
|
|
Head of Innovation
|
|
biztosítóalapító
|
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
|
Stylist
|
|
Lakberendező
|
|
Vitorlázó
|
|
Stylist
|
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
|
Az vagy, amit nézel.
|
|
Hegedűs Ágota
|
|
Grafikus, belsőépítész.
|
|
Creative Image Artist
|
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.