Egon Schiele, az Ezüst Klimt

A Szépművészeti Múzeum nyolc Schiele műve mellé a bécsi Leopold múzeumból kölcsönzött Schiele rajzok, valamint további osztrák expresszionisták (Kokoschka, Gerstl, Oppenheimer) alkotásai is gazdagították azt a kb. nyolc éve megrendezett kiállítást, amelynek közel 100 képét lehetett akkor megtekinteni. 

Amikor beléptem a tárlat első termébe, persze egyből beugrottak a több mint egy évtizeddel (!) ezelőtti Klimt kiállítás emlékei. (Illetve az a fotó is, amikor Baán bemutatja Klimt „A meztelen igazság” című képét Kövér Lászlónak…) Schiele, bátor képei miatt még a börtönt is megjárta és ahogy mestere, Klimt lázadt az akadémisták ellen, kevesebb mint egy évtizeddel később, úgy „haladták túl” ő és bécsi expresszionista társai a szecessziót. Így megy ez. Bár már 19 évesen Gaugin, Matisse, van Gogh és Munch képei között állított ki, korai halála miatt (28 éves volt) csak egy évtized adatott meg neki, hogy bemutathassa a világnak rajzolói zsenialitását.

Miután hazajöttem a kiállításról, átlapoztam a tárlaton vásárolt remek könyvet, így még közelebbről követhettem a schielei girbegurba, öntörvényű vonalakat, melyek, miután „körbeérnek”, újszerű aktok formájában cáfolják korábbi, látszólag indokolatlan megtöréseiket. A perspektíva új értelmet nyer, a szokatlan látószögekből mutatott bábu-szerű furcsa pózok csak növelik ezeknek az aktoknak az újszerűségét. Az utólagos, sok esetben „filctollszerű” (tudom hülyén hangzik) kifestés csak növeli ezt az érzésemet.

Ez alól a végletesen őszinte, polgárpukkasztó, látomásszerű kontúrábrázolás alól magát sem vonta ki, hiszen rengeteg bizarr önarcképe (önaktja) született, melyek alkotása során, a vonalakon túl, legtöbbször bizony görbe volt a tükör is. Fair enough. Jó kérdés, hogy vajon a tükör túloldalán önmagát, vagy csak egy újabb modellt látott…