Egyszer volt Budán …

Komoly macskaharc alakult ki az elmúlt néhány napban a magyar divatélet berkeiben annak kapcsán, hogy a Sugarbird divatmárka lemásolta Cakó Kinga egyik modelljét. Nézzük meg ezt a történetet közelebbről, ha már tele van vele a magyar internet…

A madarak

Van a magyar celebritások körében néhány hölgy akinek pár évvel ezelőtt akadt egy jó ötlete – saját divatmárkát alapítottak. Önmagában remek ötlet lenne a népszerűség ilyeténvaló készpénzreváltása, ha sikerült volna bármi különlegeset letenni az asztalra. Egyedi ízlés, szakértelem és önálló gondolat híján azonban nem maradt más perspektíva, mint ismert és kevésbé ismert, hazai és külföldi tervezők darabjait újravarrni. Hozzátartozik azonban a történethez, hogy a hölgyek – Dukai Regina, Zimány Linda, Bódi Sylvi és a történet főhőse, Debreczeni Zita – sosem állították magukról, hogy divattervezők volnának, igaz az meglehetősen vicces is lenne.

Napok óta ezzel van tele az internet, szakmai blogok, érintett tervezők, ismerősök, barátok felháborodott kommentjei zúdulnak a Sugarbird tervezőcsapatára, akik egyébként nem ma kezdték a kopipészt fashiondesignt, 2009-ben Gyulai Natália, tavaly pedig Sarkadi Fanni ruhája jelent meg majdnem egy az egyben a népszerű hazai celebritások alapította márkanév alatt.

Stílusbeli kérdésekben nem foglalunk állást

Mivel játszol

Magyarországon a divattervezők nincsenek könnyű helyzetben – az iskolát elvégezve az ember sokszor azt se tudja, mihez kezdjen, és az első kollekcióravaló összegyűjtése hosszú hónapok-évek munkája, ha nem áll a tervező mögött megfelelő tőke, családi segítség, vagy befektető. Ahhoz, hogy egy hazai divatmárka, a pici hazai piacon ismertséget érjen el, valóban hosszú évek kemény munkája, rengeteg idő, és energia szükségeltetik. És persze tehetség, hiszen a divattervezés területén elengedhetetlen az eredeti ötlet, a stílusteremtő egyediség, a megújulás képessége ahhoz, hogy egy márka kollekcióról kollekcióra érdekes és izgalmas maradjon. Akinek minimális köze van a divat, vagy a design világához, és látja annak küzdelmes oldalát, az volna magátólértetődő, hogy természetes módon elismeri, és tiszteletben tartja a szellemi munka, az ötlet szentségét, a többiek pedig jó esetben három éves korukban megtanulták szüleiktől, hogy nem lopunk.

A Sugarbirds tervezőcsapatára a fentiek egyike sem érvényes. Időről időre látnak napvilágot azok a gyűjtések, melyekben hazai és külföldi tervezők ruháit alig észrevehető módosításokkal látjuk megjelenni Surgarbird márkanéven. Amikor külföldi márkák darabjait látjuk viszont a magyar dívák kollekciójában, inkább csak kínosan elfordulunk, és szégyelljük magunkat helyettük is (főleg, amikor Dukai Regina a konyhájában pózol egy-egy jólsikerült darabban, jaj), amikor azonban hazai tervezők darabjait varrják újra, az erőteljes indulatokat vált ki, erre kiváló példa az elmúlt napok kommentáradata.

Mindez egyébként teljesen gátlástanul zajlik – azt úgy kell elképzelni, hogy Debreczeni Zita bemegy egy designer üzletbe, megveszi Cakó Kinga néhány darabját gyakorlatilag mintadarabnak és aztán néhány héten belül meg is jelenik a ruha, vagy ruhák (egyébként jellemzően az eredeti darab szabásának stílusától teljesen idegen, alacsony minőségű anyagokból elkészítve) a Sugarbird kollekciójában. A cinikus gátlástalanság olyan mértékű, hogy korábbi botrányokra fittyet hányva újra és újra megsimétlődik elegánsan a plágium, amit azonban a szakma hatványozott felháborodással fogad esetről esetre.

CAKO Vs. Sugarbird

Egyszer volt Budán…

Egészen úgy tűnt, hogy most, mikor Debreczeni Zita ékeskedett Cakó Kinga terveivel, sokaknál végleg kiborult a bili. Molnár Dorkától kezdve a Nők Lapja Café-n át a Díványig számos felületen jelent meg a történet, amely ezúttal olyan komoly felháborodást keltett, hogy a Sugarbird kénytelen-kelletlen „gesztust gyakorolt” és kivette a Cakó Kinga terveit újragondoló darabokat a kollekcióból a következő megjegyzéssel: „Szeretnénk nektek jelezni hogy a cég vezetőségével és Zitával közösen úgy döntöttünk, hogy a képen látható ruhát kivesszük a kollekcióból és visszahívjuk, illetve leállítjuk a gyártását. Az indok, a ruha nagyon hasonlít az egyik magyar divattervező, Cako Kinga kampányruhájára. Szeretnénk leszögezni, a ruhát nem másoltuk!” A közlemény kapcsán logikusan merül fel a kérdés, hogy amennyiben nincs szó plágiumról, mi indokolja ezt a kommunikációt, de az is egészen biztos, hogy Zita ekkor még nem látta ezt a képet a Willow 2012-es kollekciójából…

No comment

Látta azonban ezt a másik fotót, természetesen nyomban hivatkozott is rá, ami után szépen el is kezdett hamut szórni a fejére mindenki, aki alapos megelőző kutatások nélkül azonnal közösséget vállalt Cakó Kingával és messzemenőkig felháborodott a Sugarbird márka gátlástalan inspirálódásán. Ettől persze a Sugarbird gesztusa nem lesz kisebb plágium, a tanulság talán csak az, hogy nincs új a nap alatt és mielőtt az ember hangoskodni kezd, nézzen jól körbe saját háza táján.

Lanvin Vs. Cakó

Összességében úgy gondolom, hogy Cakó Kinga balhéja nagyon nem tett jót a kis magyar tervezők megítélésének, az emberek előszeretettel általánosítanak és könnyen lehet, hogy az lesz a történet végén a konklúzió, hogy mindenki lop és vajon miért vásároljon az ember hazai tervezőtől kis szériás darabokat drágán, ha majdnem ugyanezt megkapja a H&M-ben is? Kingának nagy volt a felelőssége és elbaltázta … egyszer volt Budán kuytavásár, ezek után a Sugarbird is joggal érzi azt, hogy erkölcsileg semmivel nem teljesít a magyar átlag alatt. De ne általánosítsunk!