A divatipar szemfülesebb tagjai már felismerték a mesterséges intelligenciában (azaz az MI-ban) rejlő potenciált, a művészek számára pedig egy igen szabad területet jelenthet vadabb ötleteik elterjesztésére és vízióik feldolgozására.
A 2000-es évek elején az Y2K-divat egy visszanézve eléggé furcsa próbálkozás volt, de egy cseh művészeti vezetőnek és fotográfusnak, Eliška Kyselkovának a Hungerrel összefogva sikerült lélegzetállító fotókkal elkapni a napjainkat egyre inkább meghatározó, digitális világba való beolvadásunkat.
A kollaboráció Pixel Future néven valósult meg, és érdemes azokat is megemlíteni, akik nélkül nem kaptunk volna ennyire jövőbenyúló, esztétikus művészeti darabokat. Michael Moon a modellek mögé helyezett, hajlított tükrökre varázsolt sci-fi festményei, Gregory Kara sminkmester 3D-s tollal elvégzett munkája, Una Ho stylist, illetve Jake Gallagher hajstylist stílusérzéke garantálja a teljes cyberélményt.
„Manapság olyan, mintha a digitális énünk sokkal fontosabb lenne, mint a valódi. Legtöbbünk a napunk jelentősebb részét telefonjaink és laptopjaink csekkolásával töltjük el, és ez a digitális élmény még inkább magával ragadóbb lesz a kiterjesztett és virtuális valóság jövőbeni fejlődésével.”
– nyilatkozta a Hungernek Eliška Kyselková, a projekt megalkotója.
Hozzáteszi: „Már láttuk Sophia robotot is a Hanson Roboticstól 2015-ben – az első MI-t több mint 50 arckifejezéssel – és azt, hogy képes arcokat felismerni, köszönhetően a számítógépes algoritmusoknak.”
„Ez a digitális valósággal való kapcsolódás és a modern haladás nagy inspirációt szolgáltatott számomra.” – tette hozzá a művész.
Itt pedig egy rövid videót is megtekinthettek a háttérmunkálatokról:
Még több alkotás Eliška Kyselková Instagram-oldalán!
Köszönjük, Hunger!
Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.