Elsőkerékhajtású motorkerékpár!

A patrónusok és mecénások szerepe közismert a művészvilágban.

Pl. Charles „reklámguru” Saatchi nevét mindenki ismeri az Egyesült Királyságban. (És nem csak az étteremben-celebséf-feleség-fojtogatást követő gyors válása miatt…) Ahogy Marguerite „Peggy” Guggenheim műgyűjtő/mecénás szerepe is köztudott.

Valami ilyesmi figurája Bobas Haas az épített motor (szub)kultúrának.

Mr. Haas, híres múzeumában (Haas Moto Museum) több mint 130 rendkívüli motorkerékpárt gyűjtött össze! A gyűjtő Max Hazan és Craig Rodsmith nagy támogatója. Utóbbi egészen hihetetlen elsőkerék meghajtású motorkerékpárja (The Killer) a „megszentelt csarnok” egyik legújabb lakója!

A ma elbeszélendő story egy klasszikus történet egy pártfogó és egy művész egybefonódó kapcsolatáról. A „mese” akkor kezdődött amikor Bobby egy álmatlan éjszakán a weben szörfözve, belebotlott néhány szemcsés, ’30-as évekből származó art deco motorkerékpár fotójába, melyeket egy Killinger und Freund nevű német mérnök csoport tervezett a háború alatt Münchenben.

Bobby azonnal Craig Rodsmithre gondolt, és hajnal háromkor (!) azonnal küldött egy üzit az amerikai székhelyű ausztrál expatnak. Bobby szállodájának a halljában találkoztak, de Craig nem volt rögtön meggyőződve az ötlet életképességéről. 

„Amikor javaslatot tettem arra, hogy ez a német szerkezet legyen a következő építés inspirációja, Craig szemében láttam a kétségeket.”

–mondja Bobby.

„Éppen ezért tudtam, hogy pont ő a megfelelő személy, aki életre tudja kelteni ezt a víziót.”

Craig elismerte, hogy valóban „kevésbé volt” lelkes.

„Először megijedtem”– mondja. – Azt hittem, Bobby rossz személyt választott erre a munkára. De ő úgy vélte, hogy a karosszériát nekem teremtették, és polírozott alumíniumból kell megalkotni.”

És a dolog nem állt meg itt. A motornak szintén elsőkerék hajtásúnak kellett lennie, radiális motorral az első keréken belül. Végül Craig beleegyezett a projektbe, és először azt gondolta, hogy majd online vásárol egy radiális motort és azt integrálja az első traktusba.

„Nos, ahogy az lenni szokott, a keresett alkatrész nem állt rendelkezésre, szóval úgy döntöttem, hogy elkészítem magam. Mennyire lehet nehéz megcsinálni?” – gondoltam. Craig végül talált három azonos, hatvan köbcentis kétütemű motort a feladathoz. „Megjavítottam őket, és egy egységes forgattyúházat készítettem hozzájuk” – mutatott rá.

„Tehát valójában három önálló motort kombináltam egy működő egységbe.”

„Aztán meg kellett határoznom a kerék méretét. Egy kis „machinációval” sikerült a motort egy 19 colos kerékbe integrálni. Szükségem volt egy pár üres, furatlan, széles alumínium felnire, így Matt Carrollhoz fordultam.”

„Matt a felni-ismeretek két lábon járó enciklopédiája, és adott is nekem egy pár 3½-es, 19 hüvelykes felnit, amelyek elég alacsony centrummal rendelkeztek, hogy az üzemanyagvezetékek és a vezérlőkábelek akadálytalanul futhassanak.”

A hagyományos motorkerékpár tervezési módszer itt nyilvánvalóan nem volt érvényes.

Mindenekelőtt, az első tengelynek „támogatnia” kellett a motort, továbbá meg kellett hajtania az első kereket. „Problémás volt az is, hogy miként indítsuk be a járművet”– mondja Craig. „Úgyhogy csináltam egy elektromos indító rendszert a rendelkezésre álló szűk helyre, amelynek a három motort egyidejűleg kell beindítania.”

Craig elmondása alapján úgy tűnhet, hogy viszonylag könnyen integrálta a kerékbe a „motor-triumvirátust”, de azért biztosan nem volt egy könnyű menet! E mechanikai találékonyság után eljött az ideje, hogy ismerősebb területre evezzünk, melynek a következő lehetne a címe: a váz megépítése a semmiből. „Egy alumínium rácsos vázat készítettem egyenes villával, mondja Craig. Így a tengelytáv nem változik, amikor a villák felfelé és lefelé haladnak.”

Érdemes megjegyezni, hogy a Craig mindezt 3D-s vagy CNC-gép nélkül alkotta meg!

E modern eszközök helyett egy hagyományos, 70 éves manuális esztergát használva, tradicionális módszerrel dolgozott, fűrészeket és a kézi szerszámokat alkalmazva. A karosszéria megalkotása is nagyon hasonló metódussal történt. Craig nem használt elektromos szerszámokat – csak kalapácsot, dolly-t és egy angol kereket.

Azt akartam, hogy a test „áramoljon”, majdnem úgy, mintha folyékony lenne– mondja.

„Azt hiszem, végül megtaláltam a helyes arányokat, a széles első traktustól, a beépített fényszórón át, a kúpos hátsó elemig. Craig még az alumínium ülés apró lengéscsillapítóját is maga gyártotta. Az egyéb részletek is  finoman ki vannak dolgozva, mint például a tanksapka és a gyújtáskapcsoló.

„Azt hiszem, az egyik kedvencem az első sárvédő kis ajtaja”

– mondja. – „Bobby és én először egy rácsot képzeltünk el ide, hogy a motorok egy részlete látható legyen – a végén mégis ezt a kis kinyitható ajtócskát választottuk.”

„Ez egy működő, motorozható jármű”– mondja Craig. – De két okból kifolyólag, nem sokat jártam vele: a felső középnyugatban élek, ahol sokszor jég és hó nehezíti a motorozást, illetve a szerkezet elsősorban funkcionális művészeti alkotásknak épült.”

„De azért furcsa érzés, hogy a motor inkább húzza, mintsem tolja a tulajdonosát.”

Bobby Haas boldog. „Személyes tapasztalatból tudom, hogy a siker mindig édesebb, ha az ember elfogadja azt a kihívást, hogy nagy az esély a kudarcra az adott projektben.”

Forrás: BIKEEXIF