Member of Group ›
Folyamatos múlt
Szerdánként a design „titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!

Folyamatos múlt

 

A múlt héten felidézett Serene mobiltelefon után most következzen a második gyermek a sorban, a Serenata. Csak úgy, mint az elődje ez is koprodukcióban készült, Bang & Olufsen testbe zárták a Samsung lelket. Az alapkoncepció (mobiltelefon és jó minőségű kihangosítható zenelejátszó egyben) továbbá a forma és még a vizuális kezelőfelület elrendezése is a dániai manufaktúrától származik, míg a koreai gyártó a lelkét is kitéve kellett, hogy működővé varázsolja. Sikerrel jártak, a kész terméket 2007-ben mutatták be és majd három évig tartották a palettán.

Serenata

Serenata

A forma megint tudatosan megosztó, az első találkozásunk a Serenata-val örökre emlékezetes marad. Makogó dzsungelkölyökként próbáljuk utolsó mentsvárként megtudakolni, az ismerkedés ezen fázisán már átesett egyedektől, hogy mégis: Mmmm….Mmmmi ez? A viccesedők gyorsan rávágták, hogy villanyborotva, de ettől még mindig nem csillant fény a tapogató Mauglik szemében, aztán a szerepjátékot feloldva nagylelkűen elmondják, hogy ez bizony egy mobiltelefon. Szuper! Mindenki megkönnyebbült és megkezdődhetett a felfedezés – meglepetésből még azért tartogatott jó párat a Serenata – a megszokottól éltérő tartást már megismerhettük a Serene esetében, ezen nem változtattak, megmaradt a tekerőtárcsa is, gyönyörűen megmunkált alumíniumból és a tekergetést kísérő hang önmagában is szórakoztató.

Serenata

Serenata

Az igazi új funkciók azonban rejtve vannak, nekünk kell mechanikusan aktiválnunk őket, két  mozgatható rész található a Serenata-n, az egyik a telefon hátuljának feszülő alumínium lapocska, amit könnyedén le tudunk hajtani, talapzatot adva a mobilunknak, és rácsodálkozhatunk, hogy milyen szépen megáll a saját lábán, ez azonban még csak az előjáték, mert ezután érdemes szétcsúsztatnunk a telefont. Így egy kicsit megnöveljük a méretét és egy perforált felület jelenik meg a tekerőtárcsa fölött. Az ügyes kis dániai mérnökök a rács mögött elrejtettek egy pár sztereó hangsugárzót. A telefon kompaktságát meghazudtolja a hangsugárzók teljesítménye, szinte felfoghatatlan minőségben szólalnak meg, minden várakozást felülmúlnak, függetlenül attól, hogy zenét akarunk hallgatni, vagy simán kihangosítóként használjuk. A Serenata az egyik legjobb hírvivője a Bang & Olufsen akusztikai szakértelmének és ezek után egyszerűen nem lehet, nem pozitív prekoncepcióval hallgatni nagyobb méretű hangsugárzóikat.

Aztán, hogy ne csak a legeket említsem, van a Serenata-nak egy, a felhasználó aspektusából felfoghatatlannak tűnő korlátja, ez pedig az SMS írás nehézsége. Idővel ugyan el lehet sajátítani némi rutint, de akkor is azt fogjuk érezni, hogy inkább felhívjuk az illetőt, mintsem hangtalan „textek” megírásával fecséreljük a drága időnket. Szerelmes vallomások és hosszú, több mondatos gondolatokat nem írtak még Serenata-n, ebben biztos vagyok! Üzenetküldési szokásunk megváltozik, egy-egy írásjelet, illetve igen-t és nem-et fogunk használni és kész. Ha ennél többet akarunk valakivel megosztani akkor fel fogjuk hívni. Nehéz ezt elfogadni, megszokni meg pláne, és nem negatívumként felemlegetni, de valójában egy teljesen helyes koncepciót kell befogadnunk. A gondolat értelemszerűen Dániából származik, ez pedig a kapcsolattartás minősége, a beszédhang, a hanglejtés fontossága, hogy mennyi további információt hordoz hangunk azon túl amit el akarunk mondani, hogy mekkora különbség van egy leírt és egy kimondott „szia” között.

Bang&Olufsen Feat Louis Vuitton

Bang&Olufsen Feat Louis Vuitton

A Serene-t és a Serenata-t is évekig használtam, mindkettőt féltve őrzöm és néha-néha előveszem, bekapcsolom, újra használni kezdem, élvezem, hogy buta-telefonnal a zsebemben a körülöttem lévő világra figyelhetek.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art