Fortuna vs Ananké sztárbox

Népszerűtlen feladat őszintén írni a (bal)szerencse misztériumáról és főleg dialektikájáról egy ennyire polarizált, frusztrált és polikrízistől sújtott, szinte „posztkádárista” országban.

Nyilván nem megnyerő, amikor a szépek arról vetítenek, hogy nem fontos a szépség, vagy amikor tehetős emberek arról beszélnek, hogy a pénz nem fontos, vagy amikor sikeres honfitársaink arról papolnak, hogy nincs könnyű szerencse, csak kőkemény munka. Bár a korszellemnek egy roppant határozott, színes-szagos, rövid (7 pont) és olcsó (9,99 EUR), de prémium és persze limitált PDF felel(ne) meg, („7 egyszerű pont arról hogyan legyél milliárdos könnyen, tegnapra.”) én, szokásomhoz híven, árnyalnám a képet. (Annak árán is, hogy ezzel elvesztek néhánymillió szavazót és „nyerek” néhány savazót…) Ezért az Ananké vs Fortuna sztárbox mindkét (Achilles) sarkát szeretném bemutatni. (Méltányoljátok kérlek, hogy sokat dolgoztam ezen a képzavaron.)

A görög mitológiában Ananké (Ἀνάγκη) a végzet és az elkerülhetetlen sors, a római koppintásban pedig Fortuna a szerencse istennője.

Fortuna a római NagyFőni (Jupiter) elsőszülött leánya volt. Mivel ilyen utóddal magam is rendelkezem, értem miért kapott kiemelt pozíciót ez az istennő… Azonban még ez a szívemnek kedves tény/lény sem oldja fel azt a csapdahelyezetet, hogy aki kizárja a szerencse szerepét, azonnal (joggal) a hübrisz hibájába esik, aki pedig mások sikere mögött gyakran a szerencsét, saját sikertelensége mögött pedig túlnyomórészt a balszerencsét látja, saját életének felelősségét renyhén másra delegáló fatalista. (BTW: A fatalizmusban való hit egyaránt megtalálható az iszlám, a kereszténység és a judaizmus monoteizmusában is. Naná…)

Kezdjük a megfejtést egy ordas nagy közhellyel. Az ember lánya/fia akkor válik valóban felnőtté, amikor vállalja a felelősséget.

Először önmagáért, majd az általa alapított (nukleáris) családjáért. (Ez persze nem biztos, hogy mindenki életében megtörténik, biztos Ti is ismertek olyan férjet/feleséget, aki valójában az életük végéig tulajdonképpen „gyermeke” a házastársának.) Még nemzetek között is lehet óriási különbség a „felnőttséget” (AKA polgárosodás) illetően. (Sajnos ilyen szempontból sem segítettek sokat kis hazánk etatista politikusai az elmúlt 70 évben nekünk…)

Forduljunk rá tehát a konkrétumokra. Mivel mára a társadalmi mobilizáció itthon kb. leállt, már az önmagában óriási szerencse, ha valaki nem egy herbálozó északkelet-magyarországi zsákfaluba, hanem Budapesten születik és átlagos oktatást kap, miközben egy panellakás hetedik emeletén, átlagos szülei mellett lesz első generációs értelmiségi.

Tegnap volt az első atombomba ledobásának 80. évfordulója. Jamagocsi Cutomu túlélte Hirosima centrumában, valamint három nappal később Nagaszakiban is a bombát, és végül hatvannégy évvel később, 93 évesen halt meg. Szerencsés, avagy balszerencsés volt-e a japán mérnök? Nem folytatom, nyilván lehetne még számtalan példát hozni a (bal)szerencsére, melynek szerepét kizárni nyilvánvaló arrogancia.

Ámde.

Hiszek abban, hogy a szerencse közgazdasági fogalom is. („Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.”) Rettentően kicsi az esélye a lottóötösnek, de biztosan nő, ha veszünk egy szelvényt. Sőt azt is gondolom, hogy gyakran egy szerencsétlenség indukálja, „gyújtja be” azt a folyamatot (és persze sok melót) amelynek végén (a munkát pénzre váltva) sajnos általában a vásárolt tárgyak miatt, nem a nyilvánvaló teljesítmény elismeréseként, szerencsésnek és/vagy sikeresnek tartják az embert. (Magyarországon gyakran persze csak szerencsésnek.) Két falvédő-bölcsességet összevonva: „A szarból előre kell kiugrani és ha jól sikerült, az azt követő irigység a legőszintébb elismerés.”

Mondják, a szerencse forgandó, sőt, akár az is lehet, hogy ugyanazt a momentumot, ahogy visszatekintünk rá 5-10-15 év távlatából már bölcsebben, a malomjátékból ismert csiki-csuki viszonyban, váltakozva tartunk szerencsének vagy balszerencsének. (Homeless – lottónyertes – elveri a pénzt – öngyilkos.) Közép- és hosszútávon azonban önmagunkat nem szabad, a külvilágot pedig nem lehet/érdemes becsapni…

Miért egyértelmű, hogy Marilyn Monroe (Norma Jeane Mortenson), vagy Elvis Presley boldogtalanabb életet élt volna le ismeretlenként, ha nem fedezik fel? Britney Spears vagy Mike Tyson vajon mit gondolt a sikerről és a szerencséről 20 évesen, majd 40 évesen?

Mindezzel azt akarom mondani, hogy érdemes végre vállalni a felelősséget és pragmatikusan közelíteni a saját életünkhöz. Nyilván fájdalmas és nehéz a görbe tükörbe önként benézni, de a rövid távú fájdalmat, az önismeret épülése miatt szinte mindig fejlődés követi. (Vigyázat újabb közhely érkezik: „No pain no gain.”) Egy biztos, aki szerencsétlennek tartja magát, önmagát quasi felmentve, éppen önmagára méri a törvényszerűen érkező súlytásokat, akár igaza van, akár nem.

A gyermekünk, a munkánk (jobb esetben hivatásunk), vagy a partnerünk a „tünetünk”, ne őket szidjuk, hogy „kezelhetetlenekké” vagy „fúriává” váltak. Miközben kinyújtott mutatóujjunkat vádlón rájuk szegezzük, soha ne feledjük, a többi ujjunk saját magunk felé mutat… Az ismétlődő minták beszédesek lehetnek. (passzív-agresszív partner újra és újra, négy „alomból” sok gyerek, megrekedés középvezetőként újabb cégben stb.) Az életet is gólra (életminőségre) játszuk, a kapufák, szép cselek és egyéb statisztikai adatok üres verbalizálása csak pótcselekvés.

A saját életünk fölötti felelősséget és ezért irányítást az űrbe/Úrnak (akár politikusnak) delegálva becsaphatjuk magunkat akár hosszabb távon is, de a valódi (nem vetített) fenntartható (családi, financiális, kulturális, szociális, mentális/szómális) életminőségünk beszédes. Nyilván a magas életminőség definiálása is éppoly bonyolult és persze szubjektív, mint a siker, vagy a szerencse körüli disputa, de a szíve mélyén mindenki érzi, hogy a végletekig leegyszerűsítve ez az életünk szabadságfokán túl kb. azt jelenti, hogy otthon sincs NagyPara és a melóban (flow/zsé aránya OK) sincs NagyPara. Ha valaki pedig mindezzel elégedett, már csak egy dolga van, hálát adni. Az mindegy kinek, csak ne (csak) saját magának…

A képeket a Midjourney generatív Ai új, hetes verziójával készíttettem.