Gördeszka bioelektromos interfésszel

MindBoarding

Nemrégiben egy hacker csapat bemutatott egy elektromotorokkal felszerelt gördeszkát, mely jó ötven kilométeres tempóra képes. De ez még semmi. A gördeszka mentálisan, gondolatokkal irányítható. A gondolatok keltette agyi áramok érzékelésével a gördeszka tudja, milyen irányban kívánunk haladni. Mindehhez csupán egy headszetre van szükség, mely jó néhány szenzorral rendelkezik, mint azt a videón láthatjátok. A gördeszkát kormányozni ugyan a hagyományos módon lehet – tehát a testsúlyáthelyezéssel – de ez jó is, mert különben a kanyarban kimenne alólunk a járgány.

Komolytalan játék, mondhatnánk, ha ez a hétköznapi használatra nem igazán alkalmas önjáró szerkentyű nem ébresztene annál komolyabb gondolatokat. Milyen irányt vesz a jövő? Eddig mindent – ez egyébként a futurológia (jövőkutatás) csődje is egyben – analóg módon képzeltünk el – gondoljunk csak a harminc-negyven éves sci-fi filmekre – elvben minden úgy működik, mint az általunk már ismert készülékek, csak hosszabb, rövidebb, nagyobb, kisebb, gyorsabb, de elsősorban sokkal modernebb kinézetű. Fantáziánk csak idáig terjed.

Jó, sokan ennél nagyobb képzelőerővel vannak megáldva, de azt hiszem a jövő belátható időn belül a legvadabb elképzeléseket is felülírja. Miközben mi a futurisztikusabbnál, futurisztikusabb tanulmányautók cockpitjeit csodáljuk, elfeledkezünk arról, hogy húsz évvel ezelőtt a maiakra is tátott szájjal csodálkoztunk volna, de azt végképp nem tudjuk elképzelni, hogy a jövő autójában a pedálok és a kormány teljesen fölöslegessé válhatnak.

Tágabb értelemben a technika, de a komputer technika kezdete óta mindenképpen a legnagyobb kihívás a biokémiai, térbeli-analóg és a digitális, szilícium alapú intelligencia közötti interfész megteremtése. Azt mondanom sem kell, hogy a billentyűzet a számításba jöhető legprimitívebb megoldás. Az egér és az intuitív felületek megjelenése fejlődést jelentett, s a modern játékok, távirányítók pedig már a mozgás szimulációt is érzékelni tudják. De olyan megoldás még nem igazán született, ami gondolatokat is képes lenne olvasni, mert ehhez az emberi agyat valamiféle interfész segítségével közvetlenül a komputerrel kellene összekötni.

Nemrégiben láttam egy számomra igencsak elgondolkodtató, tudományos témájú tévéfilmet. Egy százszázalékosan mozgássérült emberen igyekeztek segíteni. Kisagyába, az ember motorikus mozgását koordináló agyféltekébe négyszög alakban négy hajszálvékony aranytűt szúrtak. A tűk komputerhez kapcsolódtak. Semmi más, csupán négy passzív elektróda képes volt arra, hogy a tanulékony kisagyban olyan „program“ íródjon, ami a képernyőn az egeret tetszőleges irányban mozgatni képes. A kezét, lábát használni képtelen beteg így, a képernyőn látható ikonok egyikére klikkelve, a szükséges funkciót bármikor aktiválhatja.

Szerény kezdet, de hatalmas távlatok. A kísérletből világossá válik ugyanis, hogy a motorikus mozgáskoordinációért felelős kisagy nem csupán az ember mozgásszerveit képes irányítani, hanem bármi máshoz is képes „programot“ írni. Ez majdhogynem logikusnak tűnik, hiszen, ha kezeink, lábaink bevonása árán is, de a gépkocsit eddig is motorikus képességekkel vezettük, a különbség csak annyi, hogy egy megfelelő interfész alkalmazásával, kezünkre, lábunkra már nincs is szükség.

És most még csak az autóvezetésről beszélünk. Képzeljük el, egy ilyen interfésszel rendelkezve örökkön online internetezhetünk, s még egy vacak okos-telefon sem kell hozzá. És ha már a telefonálásnál tartunk, a hívásokat akár közvetlenül agyunkból kezdeményezhetjük. Arról nem is beszélve, hogy a létező legnagyobb kapacitású zsebszámolók is immáron fejünkben kapnak helyet. Bármennyire is bizarr gondolatok ezek, nem is vagyunk annyira távol azoktól az időktől, amikor mindezek szabnak majd irányt életünknek.