Hamvas Béla a tömegről

Hamvas véleményét az orosz-magyar „barátság” és az elit vs. tömeg két-két tagjáról, a következő linkek mögötti szövegekben és a mai cikkben olvashatjátok el.

Az oroszokról.
A magyarokról.
Az „elit” (korrumpálódásának) lélektanáról.

A következő videót, rövid, de hathatós unszolásomra, a Midjourney generátor készítette egy Hamvast ábrázoló képből:

Ma tehát Hamvas Béla (1897-1968), tömeget leíró sorait járom körbe, Gustave Le Bon (1841-1931) és Puzsér Róbert szövegeinek metszetében. (Lucien Lévy-Bruhl metamorál kritikáját és az Aronson/Pratkanis szerzőpárost most hagyjuk pihenni a polcon, így is „zeitgeist gyilkos” e szöveg terjedelme és szokott túlírtsága.) Az említett francia szociálpszichológus, Le Bon 130 éve írt könyvét (A tömegek lélektana) még a gimnáziumban olvastam először. Már akkor nagy benyomást tett rám, később pedig, tömegeket vezetve, a gyakorlatban tapasztaltakat az elméleti tudással összevetve, végül e szintézis is beépült a világnézetembe. (Ezért is örültem, amikor pár éve újra megjelent egy újraszerkesztett, magyarázó jegyzetekkel bővített változatban is a könyv.)

BTW: Mivel már a negyedik cikkemben foglalkozom Hamvassal, talán éppen ideje, hogy leírjam, rajongásomon túl az vezérel, hogy azok is kedvet kapjanak esszéi és könyvei olvasására, akiket eddig még nem „húzott be” a filozófus/esztéta profetikus éleslátása. Puzsért is sokszor idézem, hasonló okból. Ahogy Hamvas keserűsége és frusztrációja mögött is érdemes észre venni a felbecsülhetetlen értéket, úgy szerintem Puzsér túlzó „puzsérsága” miatt sem érdemes figyelmen kívül hagyni a meglátásait. („Ne öntsük ki a gyermeket is a fürdővízzel!”)

Államnép vs piacnép

A tömegek vizsgálatát kezdjük tehát Puzsér államnép/piacnép felosztásával, ami több APU-n is szóba jött már. (Legelőször talán hét évvel ezelőtt.) Fontos elmondani még e tipizálás és szerep taglalásának elején, hogy nyilván egy emberen belül is keveredik e két attitűd, nem csak a teljes populációban. Az arány azonban fontos. (Az egyén és persze a teljes társadalom szintjén is.)

Államnép

Puzsér a polgárok, a (tudatosan) választók csoportját nevezi így. Ez a csoport a szavazatával fejezi ki önmagát, érvényesíti az akaratát és emelkedetten szolidáris a többiekkel. Ez fontos részét képezi az identitásának. Tagjai állampolgári alapon kötődnek a közösséghez.

Piacnép

Puzsér a fogyasztók (és a befektetők) egy nagy csoportját nevezi így. Ez a tömeg a fogyasztásával fejezi ki önmagát és a fogyasztási kosara alapján kötődik a közösséghez. Puzsér terminológiájában a társadalom az államnép szerveződése, a piacnép embercsoportja csak tömeget alkot. Ez persze meglehetősen önkényes elnevezés, de érteni vélem a használatát, sőt, nem is tartom hatásvadász(at)nak. Robi az egyik (frissebb) APU-n Kassai Lajos következő meghatározását citálta a közönség elé:

„A társadalom a közösségek közösségének szövete.”

A társadalomban tehát, megtartva önmagad személyiségét, járulsz hozzá szolidárisan a közösséged értékeihez, míg a tömegben, tulajdonképpen feladva a személyiségedet, pusztán a pénzköltési szokásaid alapján pozícionálod magad a „táplálékláncban”. Ezzel az intézményesített konzumidiotizmussal aztán elszemélytelenedik a fogyasztó és persze veszít az ember(ies)ségéből is. A kapitalizmus ezért piacnépben gondolkodik. Célja, hogy a középpolgárság emelkedjen befektetőnek, vagy süllyedjen le öntudatlan fogyasztónak.

Közben persze fontos, hogy ne vertikálisan (broligarchák vs. adatfejt nép, gazdagok vs. szegények stb.), hanem horizontálisan (baloldal vs. jobboldal, háborúellenes vs. háborúpárti, szuverenista vs. globalista stb.) alakuljanak ki a konfliktusok. Szintén Puzsér gondolata, hogy a reláció felértékelődik (bal, jobb, magyar, nem magyar stb.) míg ezzel párhuzamosan a kontextus lényege leértékelődik. (Ez persze az identitáspolitikai pirulákkal kuruzsló spin dokik hatása is.)

Birkanyírás vs. birkapörkölt

Szintén Puzsér szerint, a birka nép (a nép birka része) öntudatosan igényli gazdájától a nyírását és nem tudja, hogy egyszer majd eljön az a nap, amikor birkapörköltként kerül majd a gazda asztalára. A kopasztásra kondicionált, fogyasztói komfortban révedő nyáj, amikor észreveszi a böllérkést, persze már késő lesz. Szemléletes kép, amikor Puzsér, a tőle megszokott, védjegyévé vált vehemenciájával, arra a rövid posztmodern jelenetre világít rá, amikor a véleménybuborékot már kipukkantotta a böllérkés, de a birkáig még nem ért el…

Persze nem szó szerint kell érteni ezt a drasztikus kognitív disszonancia oldó, Pscyhóba (pszichébe?) illő böllérkéses jelenetet, hanem (pl.) a fenntarthatatlan növekedés, vagy az Ai hatásaihoz való alkalmazkodás hiányából fakadó, törvényszerűen elkövetkező újabb polikrízis tudatosodásakor játszódik majd le újra a következő „nagy vérengzés”. Kb. úgy mint a 2008-as lakásbuborék kipukkanásakor, amikor, az érdekérvényesítő képesség aránytalansága miatt, valójában ismét a „néppel” fizettették meg a hiányzó pénzhegyeket. A 700 milliárd dolláros TARP programot, a bankállamosításokat, a FED kötvényvásárlásait (Fannie Mae/Freddie Mac), a feltőkésítéseket és az AIG megmentését is persze. Pikírt, de sajnos igaz kijelentés, hogy a (fiat) pénznyomás/infláció (főként) a szegények adója…  17.000 milliárd dollárral csökkent a háztartások vagyona, és 2800 milliárd dollárnyi nyugdíjcélú megtakarítás égett el akkor…

Nyilván könnyű (sőt könnyebb) lenne hasonló példákat említeni itthon is (pl. Mátrai Erőmű, MNB alapítványok botránya vagy Dürer Park irodaházak stb. stb. és stb.). Modell: amikor jól megy egy (akár korábban privatizált) cégnek/intézménynek, akkor az új részvényes/fenntartó gazdagodik, amikor rosszul, akkor pedig az állam, „persze” erősen túlárazva,  meg-, vagy visszaveszi a vállalatot.

A magyar lumpenproletár

Mint sok esetben korábban, ezúttal is kezdjük az (etimológiai) alapoknál és aztán ígérem, eljutunk a honi „burzsoá lumpenproletárig”, sőt e csoport leggazdagabb tagjáig, Lölőig magáig. A proletariátus a kapitalizmus egyik fontos osztálya, a szó latin eredete „vagyontalan polgárt” jelentett. (Milyen messze jutottunk azóta a dehonesztáló proli kifejezésünkkel, ugye-ugye?) Kb. olyan messze, mint a Fidesz a Polgári Köröktől és a polgári Magyarország politikai termékétől a roncstársadalom lumpenproletárjainak szókincsére optimalizált/minimalizált egybites emoji kommunikációjáig…

A proletár szó eredeti jelentése olyan bérmunkás volt, aki a (két kezének) munkaerejét adja el a tőkésnek, aki a munkaeszközét birtokolja. (Később Marx már szociológiai oldalról is értelmezte ezt az osztályt.) Persze Rómától a mai napig dinamikusan változott e réteg számossága, reputációja és életszínvonala is. (Barna gallérosok vs. kék gallérosok, városi vs. vidéki proletár stb.)

A lumpenproletár azonban már pejoratív szó, a perifériára szorult, deklasszált, osztálytudatától megfosztott, könnyen megvesztegethető, erkölcsileg ingatag csőcseléket hívjuk így. (BTW: Már Engels is használta ezt a kifejezést.) Egyébként a „lumpen” német szó eredeti jelentése: rongyos, szakadt, leromlott.

(FAM + Puzsér =) APU véleménye a lumpenproletárról (2025.10.29)

Tanult szociopátia jellemzi ezt a lealjasodott karaktert, mely nélkülöz mindenfajta szolidaritást. A „melósnak” még volt öntudata, a lumpenproletárnak már nincs. A szegénység/nyomor jellemzi, de nem financiális értelemben. Az álszent, szemforgató értelmiség gyakran egy gusztustalan szocio-giccs művelet keretében idealizálja és lirizálja e kilátástalan nyomort. A lumpenproletár gyakran nem is érti a saját indulatait és ösztöneinek forrását. Gyakran horgad fel a hatalmas önérzete a semmire.

Erre rezonál az őket célzó politika, magyarán az ő frekvenciájukon és a legalacsonyabb IQ-ra kalibrálva kommunikál a kormányunk, ezzel tartósítani kívánva a Döbrögik és jobbágyaik feudális rendszerét. Ezért aljasodik el tehát a politikai beszéd. Kádár is (ahogy ma a bulvár) depolitizálta/apolitizálta népét.

A kultúra nélküli hazai burzsoázia és a pénzes proli alig különbözik.

Egyiküknek sincs osztálytudata és kulturális tőkéje. A honi burzsoázia kulturálisan zuhant (kultúrájuk a kommersz lett), a proletár pénzügyileg emelkedett, ezért az olló zárult közöttük. (pl. Havasi Balázs zongorajátéka, Mága Zoltán hegedűjátéka, Fásy Ádám „művészete” és a mulatós zene között kisebb a különbség, mint azt a hazai burzsoázia gondolja…)

„Csőcselék lennt, csőcselék fennt.” (Nietzsche)

A következő videót az október 29-i Apuból vágtam ki:

Hamvas Béla: A vízöntő (4. fejezet) 

„Hangoskönyv” link

„Tömeg és tömeg között nincs különbség. Teljesen mindegy, hogy kik vannak együtt, kongresszusra gyűlt diplomaták, gyűlésre hívott akadémikusok, parlamenti ülésen a képviselők, az osztályban az iskolás gyerekek, választópolgárok, szakszervezet, mezőgazdasági munkások, törvényszéki esküdtek vagy színházi nézőközönség.

Miért mindegy? Mert bármilyen csoport legyen is, az ember tudata, bármilyen kidolgozott legyen egyénileg, lefokozódik. A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható.

Tömegbe kerülve a legértelmesebb ember is egyik pillanatról a másikra megbutul. Az agy kikapcsolódik, az értelem tevékenysége megszűnik, a tudat elmerül, s helyébe a homályos, zavaros, labilis bénultság lép, ami éppen a tömeget jellemzi. A világos és józan értelem kialszik, és az ember fölött az uralmat ellenőrizhetetlen ösztönzések veszik át. És az ember a tömegben maradéktalanul felszívódik.

A tömegben levők egyetlen lélekké olvadnak. A tömeg nem ítél, nem gondolkozik, nem szeret, nem próbál megérteni, hanem fél, őrjöng, bámul, meghódol. De mindenekfölött, szól Le Bon, rombol. Aztán hozzáfűzi: a tömeg felkerülése mindig negatív eredménnyel jár, s ezért a tömeg feladata a kultúrákat megsemmisíteni. A tömeg talán egyéniségalatti, talán egyéniségutáni állapot. A lélek viselkedése megváltozik: önmagáról való tudata elborul. Annyira, hogy Lévy-Bruhl szerint az ember magát elveszti, és mással összetéveszti.

Kollektív állapotban az ember olyasvalamit hisz, amit nem is ő hisz, hanem csak úgy általában hisznek. Az ember nem egyéni lény, hanem valamivel azonosítja magát, nézettel, érzéssel, tettel, esetleg tárggyal, esetleg más emberrel. Ezt a jelenséget participation mystique-nek nevezték el. A tudattalan, nem lévén birtokában még a kezdetleges megkülönböztetéshez szükséges eszközöknek sem, állandóan összetéveszti magát valami vagy valaki mással, és ennek a másnak véleményét vallja és életét éli, mialatt saját magáról való tudata félig feloszlottan az ösztönök zavaros mélyében lebeg.”

Gustave Le Bon: A tömegek lélektana

A szerző a XIX. század végén a munkásmegmozdulásokat figyelte meg. Ezen események során, az alapvetően szelíd munkások viselkedése a tömegben markánsan megváltozott. Olyan cselekedeteket is hajlandók voltak megtenni, amit egyedül soha. A tömeg és vezetője quasi „hipnotizálta” a hallgatókat. Egyfajta közös tömegérzelem alakult ki, amelyet Le Bon érzelmi ragálynak, vagy érzelmi fertőnek hív. „Mi vagyunk az erkölcsösek, az okosak, a zsenik, ellenben az ellenség erkölcstelen, buta és félrevezetett.” Ezeket a tömeg és vezetője által keltett emóciókat egy vélt, vagy valós krízis megemlítése felnagyíthatja.

A közös érzelem egyik jellegzetes motívuma az erős ellenségkép és a saját csoport túlértékelése.

Ahogy maga Le Bon fogalmaz könyvében:

„Bizonyos adott körülmények között, de csakis ezek közt a körülmények közt, valamely embercsoportnak új és az azt alkotó egyénekétől nagyon eltérő jellemvonásai vannak. A személyiség tudata eltűnik s az összes egyedek érzelmei és gondolatai ugyanazon irányt vesznek. Egy kollektív lélek formálódik, átmeneti módon ugyan, de jól megkülönböztethető jellemvonásokkal. Bizonyos együttesség jött létre, amit jobb szó híján organizált tömegnek, vagy ha úgy tetszik, lélektani tömegnek nevezek.

Ez most már egyetlen lény és alá van vetve a tömegek lelki egységbeli törvényének.

„Az először nyilvánuló szuggesztió a lelki infekció folytán megszállja az agyvelőket és nyomban megvan az érzelmi egység. Mint minden szuggerált lénynél az agyat elfoglaló képzet tetté igyekszik változni. A tömegnél egyforma könnyen megy, akár arról van szó, hogy felgyújtson egy épületet, akár arról, hogy önmagát feláldozza. Minden az izgalom módjától függ és nem, mint az izolált egyénnél, a kivitel és a megfontoló ész közti kapcsolatoktól, ami a megvalósítást meggátolhatná.”

„És mivel a tömeg folyton a tudattalan határai közt bolyong, s minden szuggesztiónak könnyen aláveti magát és megvan benne az érzelemnek az a hevessége, mely csak az ész befolyása alá menekülni nem tudó lények sajátsága, hiányában minden ítélő észnek, nem is lehet más, mint a legszélsőbb mértékben hiszékeny.”