Member of Group ›
Idén is Art Market Budapest
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Idén is Art Market Budapest

 

Budapest október 8 – 11. között, az Art Market Budapest idejére újra a régió képzőművészeti fővárosává válik. Ötödik alkalommal jelentkezik 2015-ben az Art Market Budapest, amely ma már a kelet-európai régió vezető művészeti vásáraként várja kiállítóit és látogatóit a Millenáris csarnokaiba. Az októberben nyíló seregszemle idén is számos különlegességet tartogat a művészetbarátok számára.

Az Art Market Budapest Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő művészeti vására, Magyarország legnagyobb, évente egy alkalommal megrendezésre kerülő kortárs kiállítása. A rendezvény kiemelt célja továbbra is a régió művészete és művészeti piaca elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészeti választéka felé irányuló helyi és globális érdeklődés felkeltése.

artmarketbudapest

2015-ben közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész több ezer alkotásával találkozhatnak a látogatók. A 25 országból érkező közel 100 kiállító között valamennyi jelentős hazai kortárs galéria is jelen van. Az idei év egyik különlegessége a GUEST BALKAN elnevezésű művészeti vendégprogram, amely a Nyugat-Balkán országainak művészetét állítja fókuszba. A vásár helyszínén látható kiállítási anyag mellett, szakmai programok és szatellit események formájában, mutatkozik be Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia művészete. Az ART FROM BERLIN program a német főváros, a BALTIC TRIANGLE a balti országok képzőművészetének szentelt magas színvonalú válogatás. A múlt évben létrehozott, nagysikerű ART PHOTO BUDAPEST szekció egy teljes kiállítási csarnokot tölt meg kortárs fotóművészettel, kiemelt célja, hogy Budapestet Európa új fotóművészeti fővárosaként mutassa be és tegye nemzetközileg vonzóvá. A sCULTURE elnevezésű szoborprogram, melynek díszvendége 2015-ben a világhírű sztárszobrász Bernar Venet, a Millenáris épületei között látványos szabadtéri szoborparkkal egészíti ki a különleges beltéri művészeti anyagot. A nagyszabású képzőművészeti kiállítást mintegy félszáz program, köztük könyvbemutatók, performanszok, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések és múzeumpedagógiai foglalkozások kísérik.

„Az Art Market Budapest alapítói talán a jövőbe láttak akkor, amikor ezt a merész művészeti vállalkozást a globális gazdasági válság talán legnehezebb éveiben útjára indították, a Kelet-Európa vezető kortárs művészeti vására iránti érdeklődés és figyelem mindenesetre őket igazolja. Szívesen osztjuk majd meg a vásáron szerzett tapasztalatokat, és a következő években egyre többen jövünk majd el, hogy élvezhessük az Art Market Budapest által nyújtott inspiráló élményeket” – nyilatkozta múlt évi látogatása során az Art Market Budapest védnöke, Nancy G. Brinker, volt budapesti nagykövet, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke – az USA egyik legbefolyásosabb közéleti személyisége és a közép-európai képzőművészet támogatója.

ART MARKET BUDAPEST
NEMZETKÖZI KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR
2015. október 8-11.

Millenáris, Budapest – a belépés díjtalan

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art