Member of Group ›
Interjú Jakus Tamás VT világbajnokkal
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Interjú Jakus Tamás VT világbajnokkal

 

Kb. egy éve nagy örömmel jelentettük be, hogy Jakus Tamás VT világbajnok csatlakozott a Route42 csapatához! Ezen a héten pedig, a DGR Yamaha tankjának megtervezése kapcsán, egy interjú segítségével szeretnénk közelebb hozni a Jakusa Design alapítóját a B42 olvasóihoz. Bónusz tartalomként pedig a cikk végén a CaféRacer.42, már Tamás által tervezett virtuális változatának modelljeit mutatjuk be.

Mikor kezdtél el tervezéssel foglalkozni?

Kiskorom óta nagyon fontos szerepet játszik az életemben a rajz, az alkotás és mindig is tudtam, hogy a jövőben is ezzel fogok majd foglalkozni. A középiskolát a győri Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskola üvegműves szakán végeztem, és már ekkor nagyon érdekelt a járműtervezés is. Rendkívül sokat rajzoltam, másoltam autókat, elkezdtem egyéni formákat, saját stílusú kocsikat tervezni, ekkor még hagyományos kézi technikával.

Hogy lesz valaki virtuálistuning művész?

A főiskolai tanulmányok alatt ismerkedtem meg a Photoshop programmal, és megpróbáltam a kézzel készített rajzaimat a számítógép segítségével megrajzolni. Persze ez az elején nehezen ment, de aztán egyre jobb minőségű munkákat sikerült készítenem. Ezeket csak magamnak terveztem, majd egy ismerősöm javasolt egy oldalt, ahol ilyen technikával megalkotott munkákat látott.

Felvettem a kapcsolatot az oldal szerkesztőjével, és elküldtem pár alkotásomat. Ezután folyamatosan megjelentek az általam készített autók az oldalon, versenyeken és pályázatokon vettem részt sikerrel. Hamarosan az oldal legjobbjai között tartottak számon, amit erősített az is, hogy 2006-ban megrendezték az első VTmasters bajnokságot, ahol első helyezést értem el.  Ezzel párhuzamosan, más külföldi weboldalakra is feltöltöttem a munkáimat, és ott is bekerültem a legjobb alkotók közé. Ekkor jött egy amerikai weboldal felkérése is, hogy az első virtuálistuning világbajnokságon képviseljem Magyarországot két társammal együtt. Hatalmas élmény volt, amikor ezt a verseny az amerikaiakat és az olaszokat legyőzve sikerült megnyernünk.

Ezt követően úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem, és komolyabban, koncepciókban gondolkodva kell dolgoznom.  Szerencsére sok felkérést kaptam. 2008-ban megkerestek, hogy tervezzek egy szupersportautót.  Az autó a Triango nevet kapta, elég hosszú és rögös utat járt be, és végül 2015-ben valósult meg Kazahsztánban.

Mióta foglalkozol motorok tervezésével?

Motorok tervezésével egy megkeresés miatt kezdtem el foglalkozni négy évvel ezelőtt. Érdekes volt, mert előtte nem is érdekeltek a motorok, így elég nagy kihívást jelentett. Mára annyira átfordult a dolog, hogy autókat már nem is nagyon tervezek.  Elkezdtem tanulmányozni a műfajt, próbáltam megtalálni a stílusom ezen a területen is. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az autóimmal elért sikereimet ismételjem meg. Azt gondolom, hogy ezen a területen is sikerült érdekes koncepciókat készítenem.

Hogyan készül egy ilyen koncepció?

Egy terv általában egy inspiráció eredménye. Kell, hogy valami megihlessen, elindítson egy gondolatot. Ezt követően a fejemben formálgatom a koncepciót és ezután kezdem el a megvalósítást. A munka első szakasza képek gyűjtögetésével és tanulmányozással telik. Teljesen beleásom magam a témába, vázlatokat, skicceket készítek. Ha elég erősnek érzem a tervet, csak akkor kezdem el a kivitelezést.

A munkáimban keverednek a valós képekről származó elemek a rajzoltakkal. A cél az, hogy a végeredmény valós hatást keltsen.  A kivitelezéshez egeret és digitális rajztollat használok.  Munkáimról gyakran hiszik azt, hogy 3D programmal készültek, de kizárólag Photoshopot használok a megvalósításhoz. Ez a valósághű hatás abból adódik, hogy nagyon sokat nézegetem, csiszolgatom őket, egész addig amíg nem vagyok maximálisan elégedett. Ezt követően feltöltöm a munkákat az oldalaimra, és várom azt, hogy milyen utat jár be.

Mi jellemzi a stílusodat?

Már az autós koncepcióknál is az elsődleges szempont az volt, hogy az elkészült tervek úgy nézzenek ki, mintha valóságos járművek lennének. Mindig is nagyon érdekelt, hogyan lehet életszerű hatást elérni, tetszik, amikor valósnak hiszik, az általam készített autót vagy motort. A motorok tervezésénél nagyon érdekel az, hogy egy egyedi stílust alakítsak ki, amire rögtön rá tudják mondani, hogy ez olyan „ jakusás”. Próbálok olyan dolgokat behozni a tervezésbe, amit korábban nem láttam. Gyakran filmek vagy járművek, esetleg művészeti alkotások adják az inspirációt. Nagyon érdekel a motortervezés café racer irányzata, de ugyanakkor a futurisztikus koncepciók is tetszenek.

Honnan jött a Jakusa művésznév?

Amikor művésznevet kerestem, akkor olyat akartam, ami a saját nevemet is tartalmazza, de ugyanakkor valami különlegesebb hangzású, könnyen megjegyezhető. Véletlenül belenéztem egy régi orosz filmbe, ahol az egyik szereplőt Jakusának hívták. Ekkor tudtam, hogy ez az a név, amit kerestem.

Melyik tervedre vagy a legbüszkébb?

Amikor elkezdtem motorokat tervezni, csak reménykedtem, hogy sok emberhez eljutnak a munkáim.  Van egy-két olyan motortervem, ami minden elképzelést felülmúlt, hatalmas népszerűségre tett szert.  Az egyik ilyen koncepcióm a Chappie c. film által inspirált motor, amelyben a filmben látható robot formai jegyeit vittem át egy motorra.  A terv hihetetlen utat járt be, nagyon sokan megosztották, és megalapozta a filmek által inspirált motor sorozatomat.

Chappie bike

A másik ilyen motorom a Jaguar Project 7 koncepció stílusában készített motor, amelyhez egyenesen a Jaguar tervezőcsapatának egy tagja gratulált e-mailben. Nem is akartam elhinni…

Jaguar Concept Bike

A harmadik motor amit kiemelnék a Type-35 motorom, amelyet annak ellenére, hogy csak virtuálisan létezik, a nagynevű Bikeexif weboldal beválogatta a hét legjobb motorjai közé.

by Jakusa Design

Van olyan motorod ami meg is valósult?

A tervezésben mindig az inspirált, hogy a munkáim kilépjenek a virtuális térből. Szerencsére mára már elmondhatom azt, hogy nemcsak terveket, hanem megvalósult munkákat is fel tudok mutatni. Ebből a szempontból a 2016-os év hozta a legnagyobb áttörést, úgy látszik kellett ez a négy év, hogy eljussak idáig. Az év során két motor is megvalósult amit terveztem. Az első az AGNC Phoenix motor, amely egy  Yamaha Vmax alapjaira épített múltidéző motor. A koncepció a régi Pannóniák formai jegyeit és színvilágát idézi fel, egyfajta nosztalgiát ébresztve. Ez a jármű fontos számomra, mert szoros az érzelmi kötődésem a régi magyar motorokhoz, és örülök, hogy sikerült egy kicsit megidézni a Pannóniák szellemiségét.

AGNC Phoenix

A másik motor, ami ebben az évben valósult meg, a Comfort Zone Racer, amelyet az Alexander MotorCustom segítségével sikerült megvalósítani. A motor egy igazi „művész motor” mert a festésében egy grafikusművész, Izsay Alexandra munkái jelentették az inspirációt. A motor alapjait egy Honda CB750-es jelentette, de szinte minden eleme átalakításra került.

Comfort Zone Racer

Dolgoztál már egy csapat tagjaként?

Sajnos idáig még nem volt lehetőségem arra, hogy egy csapat tagjaként dolgozzak. Ezért is rendkívül örültem a felkérésnek, és nagyon várom a közös munkát.  Azt hiszem, hogy egy ilyen közösség kiváló lehetőséget ad arra, hogy még többet hozzak ki magamból.

Hogy néz ki a jövő?

A célom az, hogy minél több koncepcióm valósuljon meg úgy, hogy közben a Jakusa Design márka is egyre ismertebb legyen. Szeretném, ha ez a név egyet jelentene, az egyedi és igényes járművek fogalmával.

via GIPHY

CafeRacer.42 by Jakusa Design

CafeRacer.42 by Jakusa Design

CafeRacer.42 by Jakusa Design

CafeRacer.42 by Jakusa Design

CafeRacer.42 by Jakusa Design

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art