Member of Group ›
Jövő nélkül
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Jövő nélkül

 

1985-ben látott napvilágot Monory-Mész András Bebukottak című lenyűgöző dokumentumfilmje, mely gyilkosságért a tököli börtönben ülő kiskorúak történeteit meséli el hátborzongatóan kegyetlen őszinteséggel. A filmben megszólaló fiatalok nyíltan beszélnek a bűnről, amit elkövettek, és a körülményekről, melyek odáig vezették őket. A filmet hamar betiltották, majd csak a rendszerváltás után vált elérhetővé.

Aztán harminc év elteltével Gerő Marcell és László Sára úgy döntött, utánamegy a Bebukottak három főszereplőjének, és megnézi, hogyan alakult az életük, már ha életnek lehet nevezni a folyamatos szembesüléssel, nyomorral és megvetéssel teli újabb és újabb napok sorát. Négy éves munkát követően született meg a Káin gyermekei az HBO gondozásában. A film nem csupán a szembesítés (és itt leginkább a néző valósággal való szembesítésére gondolhatunk) okán brutális, de folyamatosan a miértekre való válaszok megtalálása hajtja – a fiatalkorúak által elkövetett gyilkosságok indítékait keresi a felnőtt férfiak válaszában, melyek a néző szeme előtt fejtődnek fel. Sors, bűn és örökség – Káin gyermekeinek szemén keresztül.

https://www.youtube.com/watch?v=a_hB2vgV6SM

A Káin gyermekei három ember sorsán keresztül mutatja be a magyarországi büntetés végrehajtás kilátástalanságát, a második esély meseszerűségét, a társadalomhoz való újra-felzárkózás képtelenségét. Megkerülhetetlen a kérdés – kié a  valós felelősség?  A film látható az HBO műsorán és jövő év elejétől várhatóan megérkezik a mozikba is!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art