A képrögzítő szakma halott?

Már többször írtam e blogon az álló- és mozgóképkészítés elmúlt időszakban lezajlott (és jelenleg is zajló) „demokratizálódásáról”. Vérmérséklettől és persze attól függően, hogy éppen a kamera melyik oldalán állunk, nevezhetjük persze ezt felhígulásnak, vagy akár a szakma halálának is. Az is nyilvánvaló, hogy a nagy kontent toló (forgalomterelő) gyárak érdekeltek az amatőrök által ingyen (?) és folyamatosan előállított szöveges és képi tartalom tovább- és eladásában. A kontent büszke előállítója több olvasót ér így el (reach), a (pl.) hír-gyár pedig ingyen anyagot kap, amit (a reklámozóktól kapott) pénzért értékesíthet. Deal! Az így kapott tartalom (textuális és/vagy képi) minőségi deficitjeit (sok esetben) frissessége („always online” társadalom) és/vagy unikalitása (top 10 pofára esés ofdöjör) kompenzálja. Az amatőrök által használt, egyre felhasználóbarátabb eszközök (képrögzítők, célszoftverek és okosteló alkalmazások) biztosította makacs önbizalom azonban éppoly törékeny, mint a hárombetűs elektronikákkal telezsúfolt sportkocsi és annak, magát képzett autóversenyzőnek képzelő hétvégi úrvezetője.

Kevésbé ideális körülmények között azonban hamar szertefoszlik a (sok esetben csak vélt) megingathatatlan biztonság, amikor az automatika már nem tudja korrigálni a vezetési, vagy képkészítési gyakorlatlanságot. Nyilvánvaló, hogy az eszközök rohamos fejlődése ezeket a határokat egyre feljebb tolja, de ez technológiai evolúció, nem a felhasználók kompetenciájának fejlődése. Amennyiben ezt az átlag-júzerek is tudják és alázattal közelítenek az „ölükbe hullott”, általuk (de főleg a gép által) kreált magasabb minőséghez, nincs is gond. Ha azonban egy hétvégi gyorstalpaló után, néhány kész (akár szakkifejezés) sablont (template) felhasználva szakértőnek, profinak, vagy művésznek gondoljuk magunkat, (főleg) értő közegben könnyen Uhrin Benedek bá’ sorsára juthatunk.

Korábban még a többmilliós kameráknak is kb. hússzor kisebb érzékelőjük volt, mint pl. a „sima” 35mm-es kisfilmes fényképezőgépeknek. Sok egyéb ok miatt is (nagy szín- és főleg dinamikatartomány, „filmes” mélységélesség állítás, cserélhető obik, stb.) a világ amatőr, félprofi és indie filmesei csak álmodoztak egy olyan elérhető árú digitális kameráról, amellyel elfogadható kompromisszumok mentén dolgozhattak (volna). Ebbe a világba robbant be 2008 őszén a Canon 5D Mark II és azt követően a többi tükörreflexes fényképezőgép, amellyel már „egész tisztességes” videókat (is) lehetett rögzíteni. Öt évvel korábban a Canon EOS 300D „rontott be” az amatőr fotós világba ugyanilyen vehemenciával, megnyitva a belépő szintű DSLR-ek piacát. (A Nikon válasza a D70 volt erre a kihívásra.) Persze azóta is folyik az adok-kapok, sőt már RAW videók rögzítésére is megszülettek az eszközök, illetve megjelentek a 4K felbontással dolgozó monitorok (pl. Eizo, Dell, Asus), asztali számítógépek (pl. 5K iMac) TV-k (pl. Bang & Olufsen BeoVision Avant 85 :), drone-ok (pl. DJI Phantom Inspire1), és sportkamerák (pl. GoPro4)

A MILC kategória könnyű vázai és (pl. mft) objektívjei pedig tovább könnyítették a cipekedni nem szerető, kényelmes amatőrök dolgát. Manapság pedig már egy okostelefon vacak kis érzékelőjével és lencséjével is viszonylag elfogadható amatőr anyagot lehet összeragasztani. A következő videót a kertemben vettem fel néhány éve egy iPhone segítségével (+Disney app) és utána a Vimeón kapott egy gyors “look enhance” filtert. A második anyagot pedig még nyáron egy DJI Phantom2 Vision+ rögzítette a Velodromon, ahol Sapi “korhű környezetben” hajthatta a CaféRacer42-őt. A drone kb. csak öt percet töltött a levegőben. Először teszteltük és főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire alkalmas amatőr célokra, egy ember által irányítva a repülést és a filmfelvételt is. Profi eszközöknél (pl. DJI S1000) a 6-8 rotorral és komoly gimballal, illetve jelátvivő eszközökkel rendelkező, „csupa-karbon” drone-t és a minőségi kamerát két külön szakember kezeli. A DJI amatőr piacra szánt zászlóshajója, a Phantom Inspire1 szintén már két távirányítóval rendelkezik. A többi felvétel készítésének körülményeit nem részletezem, de azt fontos elmondani, hogy mindegyik amatőr körülmények (by APAFIA Productions) között és iPhone-nal készült. (Kis utómunkára persze szükség volt.)

https://vimeo.com/73071277
https://vimeo.com/113842997
https://vimeo.com/108278089

https://vimeo.com/76632015
https://vimeo.com/61956034

https://vimeo.com/42120826

Összességben tehát azt gondolom, hogy a teljes folyamatnak pozitív a szaldója, hiszen az amatőrök jobb képeket tudnak rögzíteni, az indie filmesek pedig olyan eszközökkel tudnak forgatni, amiről csak álmodhattak korábban, és új, költséghatékony (de persze ezért túlterhelt) csatornákon (pl. social media) tudják eljuttatni/megosztani a közönséggel a filmeket. Azonban bármilyen modern eszközzel dolgozik is valaki, mindig is az alkotó kreativitása, szakmai tudása, (ön)márkázási kompetenciája és ügyfél-kommunikációs képessége fogja kiemelni a tömegből, nem a felhasznált technika márkája, vagy ára. (Még a valóban professzionális és méregdrága eszközök tömkelegét igénylő produkciókra is igaz ez.) Nyilván (majdnem) minden brand érdeke, hogy elhitesse az amatőr vásárlóval, hogy az ő golfütője, futócipője, vagy kamerája a siker egyetlen kulcsa, de ez csak a marketing üzemek hatékony vegykonyhájának szokott konzum hazugsága, amely szemérmetlenül a vásárlók lustaságára alapoz. Azokéra, akik a folyamatos és elhivatott tanulás/edzés/gyakorlás helyett, külső tényezőktől várják a kényelmes üdvözülést. Pénzért azonban éppúgy nem lehet kompetenciát venni, mint bűnbocsátó cédulákért (valódi) feloldozást.